Igazán gyönyörű szigeteket vehet az Atlanti-óceán és az Északi-tenger határán, villant fel a minap a soha vissza nem térő lehetőség az egyik kedves ismerősöm előtt az egyik népszerű internetes portál bejegyzéseit böngészve, akinek saját bevallása szerint azonnal fel is csillant a szeme, na nem olyan mértékben, mint gyermekkorunk egyik kedvenc mesehősének, Kvarg Lipinek, becsületes nevén Kvarg Lipótnak, az ausztrál izomegérnek – aki olyannyira rajongott a sajtért, hogy amint megérezte az illatát, eltorzult az arca, mintha hipnózis alá került volna, majd ez az állapot egészen addig kitartott, amíg meg nem szerezte magának a finom falatokat –, hiszen az ő esetében azért érthető módon jóval kevésbé erőteljes vonzódásról volt szó, sőt talán nem is lehet igazán vonzódásnak nevezni, hiszen önmagától minden bizonnyal el sem játszott volna a gondolattal, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy saját szigete, vagy legalábbis nem a szó szoros értelmében, mert átvitt értelemben vett szigetekre, szigetecskékre neki is szüksége van, ahogy szüksége van valamennyiünknek, olykor ugyanis valamennyien érezzük, hogy bizonyos pillanatokban ki kell lépnünk a mindennapok forgatagából, és el kell vonulnunk a minket körülvevő világ történései elől ahhoz, hogy visszatérhessünk önmagunkhoz meg a számunkra fontos dolgokhoz, amire egy szigetnél, legyen az valódi vagy csak a képzeletünkben létező, aligha kínálkozhat kiválóbb lehetőség, kiváltképp akkor, ha az még lakatlan is.
Az ajánlat felettébb kecsegtető volt, a szigetek északi fekvése miatt nyáron szinte örökös a napfény, a tiszta téli éjszakákon pedig olykor-olykor még a sarki fény is feltűnik az égen, derült ki az ismertetőből. Az ajánlatot még vonzóbbá tette számára, hogy a leírás szerint a szigetcsoport több mint száz szigetéből mindössze tizenöt lakott, ez ugyanis azt jelenti, hogy a folyton leskelődő, mindig mindent tudó, sőt mindent jobban tudó, az orrukat mindenbe beleütő szomszédoktól sem kellett volna tartania, akikről jól tudja, hogy még ha nem is jellemzők rájuk az imént felsoroltak, hanem a legnagyobb jó szándék vezérli őket, akkor is igen gyakran képesek megzavarni a nyugalmát.
A hirdetést tovább elemezgetve megtudta, hogy a szigetcsoport jellegzetességei közé tartoznak a látványos tavak, a part menti sziklák és jelentős mennyiségű tőzeg is, sőt egyik-másik sziget kifejezetten lenyűgöző és vadregényes tájaknak is otthont ad, ugyanakkor vannak olyanok is, amelyeket elsősorban homokos strandok és mocsaras részek jellemeznek, valamint olyanok is, amelyek változatos élővilággal rendelkeznek, vizeiken gyakran találkozhat az ember más állatok mellett orkákkal és delfinekkel is. Mindemellett az is kiderült számára, hogy a szigetek a populáris kultúrában is megjelentek, ugyanis egy brit írónő egész regényciklust szentelt nekik, amelyből később televíziós minisorozat is készült, és a sorozat népszerűsége folytán a szigetek neve és kultúrája szélesebb körben is ismertté vált.
Már szinte ott látta magát az egyik szigeten, ahogyan teste elnyúlik a kényelmes napozóágyon, miközben hűsítő nedűt kortyolgat, igaz, mindezt pálmaágakkal legyező hölgyek nélkül, hiszen mégiscsak lakatlan szigetről van szó, mégis úgy érezte, ennyi kompromisszumot megér a dolog, legfeljebb majd utólag pótolja az ebbéli hiányosságokat, amikor kiderült számára, hogy bármennyire is jólesett neki az a kis ábrándozás, valójában korántsem élete lehetőségéről, főként nem élete üzletéről van szó, hiszen ma már jóval megfontoltabb annál, hogy csak úgy beleugorjon egy ilyen volumenű befektetésbe, pláne úgy, hogy nem is áll, sőt nagy valószínűséggel az elkövetkező évek során sem fog rendelkezésére állni az esetleges vásárláshoz szükséges összeg.
Így hát nem túl hosszas, ám annál felemelőbb mérlegelés úgy döntött, mégiscsak maradt a Tiszánál – amely gyermekkora óta mindenkor menedéket nyújtott számára, valahányszor szüksége volt rá, lehetőséget kínálva egyebek mellett arra is, hogy kilépjen a mindennapok forgatagából, elvonuljon az őt körülvevő világ történései elől, és visszatérhessen önmagához meg a számára fontos dolgokhoz –, annak is egy igazán csendes, zegzugos, mondhatni rejtett szakaszánál, amely szinte csak az övé, és azóta is büszkén vallja – mit vallja, egyesen dalolja –, hogy amiként sokaknak a Balaton, neki a Tisza-part a Riviéra.
Nyitókép: Pixabay
