A bőröndöket kikészítette, azonban még szinte üresek. A ruhák egy része, amiket be akar csomagolni, még szárad, a többi különböző kupacokba csoportosítva hever szanaszét a lakásban. Van egy halom neki, egy a férjének, külön a gyerekeknek, egy-egy rakásban azok, amiket biztos visznek, és amikről már eldöntötte, hogy nem, de még nem érkezett visszarakni a szekrénybe. Minden évben megfogadja, hogy legközelebb már tényleg, de tényleg egész biztosan pár nappal korábban elkezd készülődni, aztán mégis most is itt áll a káosz közepén az utolsó pillanatban. Most valóban nem, vagy legalábbis nem csak ő tehet róla, nem kapott előbb szabadságot, és annyi mindent be kellett fejeznie az irodában is, az utolsó pillanatig dolgozott.
– Csak este indulunk, addigra mindennel elkészülök, van egy egész napom – nyugtatja magát. – Csak tudnám, hol a csudában van az a kis kozmetikai táska, amit a nyaralásokra szoktam vinni?
Nyaralások... Évente legfeljebb egyszer utaznak, ennyire futja a családi költségvetésből, de nem panaszkodik, így legalább nem használódik el egykönnyen a kis neszesszer. Az is a fogadalmai közé tartozik, hogy nem visz túl sok holmit, jól átgondolja, mire lesz szükségük, ám a „lehet, hogy kelleni fog” és „az autóban elfér” kazal valahogy mégis egyre nagyobb és nagyobb. Maga elé veszi a listát, amire feljegyezte, hogy mi mindent szeretne bepakolni és milyen teendői vannak az indulásig, egy-két pontot kipipál, de így sem tűnik rövidebbnek. A hajfestés már nem fér bele az idejébe, a turmixgép nélkül pedig talán mégis meglesznek egy hétig. Ezeket kihúzza, máris jobb. A búvárszemüveg, úszógumi, strandpárna, a felfújható matrac viszont mindenképpen kelleni fog, ezeket is elő kell kerítenie. Meg azt a hatalmas strandtáskát is, amit alig bír cipelni, de minden belefér, a fürdőruhák, törölközők, olvasnivalók, játékok és a kalapja is.
Igaz, hogy rendszerint csak egyszer-kétszer teszi föl, de kalap nélkül nincs nyaralás. Közben eszébe jut, hogy a férjének tavaly a vakáció utolsó napján elszakadt a papucsa, jót derül magában ezen az emléken, és már fel is kerül egy újabb pont arra a bizonyos listára: strandpapucs. Elszalad megvenni, és ha már úton van, kell még fényvédő krém is, meg olyan apró, utazásra gyártott kozmetikum, illetve néhány konzervet is beszerez. Egyúttal leadja a kutyát a barátnőjénél, aki vállalta, hogy vigyáz rá, amíg odavannak. Egyszer magukkal vitték a kis kedvencüket, az azonban finoman szólva is rossz ötletnek bizonyult, azóta inkább itthon hagyják. Hazafelé felveszi a gyerekeket a szüleinél. Az ő holmijuk becsomagolása külön procedúra, közelharcot kell vívni velük, hogy mennyi játékot tömhetnek a táskájukba, az Xbox semmiképp nem a tengerpartra való, és a rózsaszín gumicsizmának sincs semmi keresnivalója a strandon. Annyira izgatottak, hogy alig bírnak magukkal, ötpercenként megkérdezik, hogy indulnak-e már végre, mikor fognak odaérni és pontosan hány óra múlva pillantják meg a tengert. Az, hogy mind otthon vannak, és kitört a vakációláz, egyáltalán nem könnyíti meg a dolgát. A ruhák többé-kevésbé megszáradtak végre, ami nem teljesen, azt berakja úgy, ahogy van, majd ha odaérnek, kiteríti. Jöhet a vasalás. Csakis azt, amit feltétlenül muszáj, a többi úgyis összegyűrődik, minek vesződni vele. Sőt, legjobb, ha a vasalót is bedobja, az autóban elfér. A lakás sem maradhat így, a lehető legtisztább állapotban szeretné itt hagyni, hogy a hazatérés is kellemes pillanat legyen. Ki kell ürítenie a hűtőt, megcsinálni a szendvicseket az útra, kidobni a szemetet, meglocsolni a virágokat, szólni a szomszédasszonynak, hogy gondoskodjon róluk tovább a napokban, és már indulhatnak is.
A férje éppen abban a percben ér haza. Megmosta az autót, felkészült az útra.
– Már kész is vagy? – kérdi csodálkozva a feleségét. – Pihenni sem volt időm indulás előtt.
Nyitókép: Pixabay
