Akkor szokott rá az üres – tej és cukor nélküli – kávéra, amikor eldöntötte, kólásüvegben viszi majd magával az egyetemre a napi adagját, nehogy valaki rossz szemmel nézzen rá, amiért félliternyit is elkortyolgat az órák alatt, azt remélve, ez a mennyiség kólából talán mégsem tűnik majd annyira soknak, mint kávéból, emlékezett vissza az egyik kedves ismerősöm az évekkel ezelőtti kávéfogyasztási szokásaira, hozzátéve, miután az évfolyamtársai közül valaki szóvá tette neki, hogy a napi fél liter kóla elfogyasztásával temérdek mennyiségű cukrot visz be a szervezetébe, úgy döntött, átáll a cukormentes változatra, legalábbis, ami az üveget illeti, a kávé maradt olyan, mint amilyen korábban volt. Tej- és cukormentes. Hiszen már akkor is inkább csak az íze miatt fogyasztotta olyan nagy előszeretettel, mintsem azért, mert bármilyen különleges hatást várt volna el tőle, egyszerűen jólesett neki, szerette az ízét, az illatát. Még hidegen is. Mert hát a kólásüvegben azért jóval gyorsabban kihűlt, mint amennyi idő múltán, mondjuk, a termoszban csökkent volna le a hőmérséklete.
Ugyanúgy, ahogyan azóta is leginkább az íze miatt, vagy ahogyan ő mondja, az ize kedvéért fogyasztja – így, rövid i-vel –, igaz, ma már jóval változatosabban, mint egykor. Egyedül a reggeli török kávé az, ami kihagyhatatlan számára, hiszen az egyfajta napindító szertartás is egyben, miközben elolvassa a híreket, a gőzölgő fekete illata, mint valamiféle életelixír, életet lehel belé, és aztán indulhat is a nap. Később már jöhet bármi, pontosabban bármilyen kávé, kotyogós, csepegtetős vagy kapszulás, tej nélküli, tejes vagy tejszínes, csokoládéval, mandulával vagy fahéjjal ízesített, szóval tényleg minden, meséli annak a szörnyű hírnek a felvezetéseként, amiről néhány nappal korábban olvasott, és amitől saját bevallása szerint azóta sem tud szabadulni, nevezetesen, hogy egyes szakemberek azzal fenyegetnek, a klímaváltozás következményeként egyre erőteljesebben haladunk abba az irányba, hogy a kávé luxuscikké váljon, sőt még annak a veszélye is fennáll, hogy egy idő után teljesen eltűnjön a mindennapjainkból.
Az aggodalmát tovább fokozza, fejti ki egyre nagyobb vehemenciával, hogy nemcsak maga a kávé, hanem a kávézás művelete is igen fontos szerepet tölt be az életében, amivel egyébként nyilvánvalóan nincs egyedül, hiszen ilyen szempontból bizonyára sokan vállalhatunk sorsközösséget vele, sőt talán olyan szempontból is, hogy jócskán vagyunk a világban olyanok, akik a kávézást egyfajta szertartásként éljük meg, nemcsak az otthonunkban vagy a kedvenc kávézónkban, hanem esetenként akár még a munkahelyünkön is, ami egyáltalán nem annyira rossz dolog, mint amennyire elsőre gondolnánk.
Egy korábbi közvélemény-kutatás eredményei ugyanis azt igazolták, hogy a munkáltatók azáltal, hogy jó minőségű kávét, valamint annak elfogyasztására alkalmas kellemes helyszínt biztosítanak a munkavállalóik számára, jelentős mértékben növelhetik a dolgozók munkahelyi komfort- és megbecsültségérzetét, illetve ezáltal a munkahelyi elköteleződését is. A kutatás keretében megkérdezett munkavállalók több mint hetven százaléka ugyanis azt állította, jobban megbecsülve érzi magát a munkahelyén akkor, ha a munkáltató minőségi kávét biztosít számára, és több mint hatvan százalékuk úgy vélekedett, mindez jelentős mértékben növeli a munkavégzésük színvonalát is.
Mielőtt még igazán kétségbeeshettünk volna, azonnal elkezdtük keresni a megoldást a majdani kávéhiányra, persze, annak reményében, hogy valahol a nagyvilágban nálunk okosabb emberek is hasonlóképpen tesznek majd, és csakhamar találnak egy-két olyan alternatív megoldást, amelyeknek köszönhetően a jövőben sem kell majd nélkülöznünk a kávézás élményét.
Addig azonban az ismerősöm – átmeneti megoldásként – úgy döntött, biztos, ami biztos alapon kibővíti az irodája kávékínálatát, és a fekete- meg a tejeskávé, illetve a klasszikus kapucsínó mellett ezentúl vaníliás és mogyorós kapucsínóval, valamint forró csokival is várja majd a kollégáit, hiszen – mint mondja – egy jó munkahelyi beszélgetéshez meg általában a munkahelyi jó érzés megteremtéséhez sosem árt egy kis különlegesség, legyen az íz, illat vagy hangulat, kiváltképp akkor, ha némi kedvességgel és szeretettel is megfűszerezi azt az ember. És milyen igaza van!
