Manapság, sok egyéb mellett, teljesen új értelmezést kapott a jó és a rossz, ami változást hozott az erkölcsi parancsok és ennek következtében az etika vonatkozásában is. Itt már könnyen eltéved az ember. Ha egyáltalán elmerészkedik eddig. De el kell merészkednie, hiszen olyan időket élünk, amikor a mindennapok szintjén kényszerítenek állásfoglalásra a történetek, amiket másként a világban zajló eseményeknek is nevezhetünk. Amennyire ez így van, ugyanannyira nincs így. Hiszen megfigyelhető az állásfoglalás kerülése, ugyanakkor a vélemény hangoztatása – mégpedig a kijelölt jó mellett. Felteszem, ez közösségi élményt nyújt, akolmeleget. Valamiféle vezérszónok az, aki kijelöli a jót? Olyan vezérszónok, aki tudja, mi manapság a jó, mi manapság a rossz. Nincsenek kételyei. Van viszont ereje ahhoz, hogy erkölcsi parancsokká emelje a saját állásfoglalását, amit aztán véleményként adnak tovább. És aki nincs velük, az ellenük van, ennek a mondásnak az igazságát az idő egyébként is bizonyította. Mindeközben az etika? Megviselt, mint mindig, ha nincs rá szükség. Nehéz így a szívnek. És mert nehéz, lehúzza az embert. Valamit tehát kezdeni kell – különben nemcsak lehúz a szív, hanem magába ránt az örvény, ami ennek a manapság teljesen új értelmet kapott jónak és rossznak a következménye.
Blaise Pascal jutott eszembe. Hiszen Gondolatok című könyve éppen az, ami a címe: gondolatok. És éppen ezzel segíti még a járatlan olvasót, akinek sem filozófiai, sem vallástörténeti tudása sincs, csak érzései vannak azzal kapcsolatban, hogy a változások, amik zajlanak, elviselhetetlen erejűek, nehézzé teszik a szívet, összetörik a lelket. Az időszerű események kapcsán megfogalmazott állásfoglalások és azok vélemény formájában történő továbbadása, eme ijesztő huszonegyedik századi sükettelefonozásba való préselődés helyett van szükség Pascal költői, vagyis felszabadító, mégis szigorú, vagyis etikai súllyal bíró gondolataira. Blaise Pascal nagy (újra)felfedezés, frissítő, akár az eső a hosszú aszály után. Ő az, akinek gondja van arra, hogy a szív visszakapja a maga funkcióját. Ez pedig azért sem mellékes, mert éppen ezt, a szívet használják (fel). Akár ellenünk, akár mellettünk, de mindvégig velünk szemben. Márpedig, ha oda a szív, az ész kevés lesz ahhoz, hogy bölcsen tudjunk (túl)élni. A Különbség filozófiai folyóirat 2015-ös számának Pascal és a szeretet bölcsessége című tanulmányában olvashatjuk, hogy: „A bölcsesség nem elmélet és nem is technikai tudás. A bölcsesség a helyes ítélőképességet jelenti, nemcsak a szó elméleti, hanem annak gyakorlati értelmében is. A bölcs helyes ítéleteket hoz, és erénye révén képes tettekre is váltani azokat. A bölcsesség ezért élni tudást jelent.” Talán nem tévedés azt állítani, hogy az élni tudáshoz a szívet kell megőrizni, formában tartani.
