Amikor szeptemberben arról olvashattunk, hogy négy vállalkozó szellemű fiatal a budapesti Szimpla mintájára létrehozott az egykori Solid cipőgyárban egy olyan helyet, ami otthont ad a városból régóta hiányzó, a különböző alternatív kulturális tevékenységet folytató alkotóknak, az eltérő szubkultúrákhoz tartozó művészeknek, de kocsmaként és koncertezőhelyként is működni fog, egyértelmű örömmel fogadhattuk a hírt, hiszen valóban régóta nincs Szabadkán ilyen hely.
Ebben az épületben zárult december 17-én az Új szintézis elnevezésű tárlat, amelyen az egykori cipőgyárban kiállító harminckét képzőművész Ács József emléke előtt tiszteleg.
A kiállítás kurátora, Klájó Adrián, mint a sajtó megírta, hangsúlyozta: „A tárlatunkkal Ács Józsefre emlékezünk. Az alkotóra, aki nemcsak képzőművész, hanem valóságos intézmény volt. Ezek az idén elhunyt Bela Duranci művészettörténész szavai, amelyek az Ács József-ajándékgyűjtemény megnyitóján hangoztak el Topolyán 2009-ben. 2014-ben Ács József születésének századik évfordulójáról emlékeztünk meg, és ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy november 14-e, a sokoldalú művész születésnapja, legyen egyben a Vajdasági Magyar Képzőművészet Napja is. Attól kezdve minden évben nagyszabású csoportos kiállításokra kerül sor ekkortájt, e jeles dátum alkalmából.”
Nem tartom különösebben fontosnak, hogy nem került megemlítésre az a tény, hogy a Vajdasági Magyar Képzőművészet Napja a Magyar Nemzeti Tanácshoz kötődik, hiszen annak a döntése értelmében lett. Sejtésünk lehet arról, hogy ez talán nem szándékolatlan, egy kiállítás megnyitószövegében azonban ez valóban felesleges is.
Azt azonban már fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem került megemlítésre Pejin Attila neve, márpedig ő volt az, aki kigondolta ezt a napot – ahogyan azt, mint a sajtó megírta, 2014-ben is elmondtam.
„Amikor tavaly Pejin Attila a zentai Múzeumból megkeresett azzal, Ács József 100. születésnapja legyen egyben a Vajdasági Magyar Képzőművészet Napja is, örömmel vettem a javaslatot, mert felismertem azt, vannak közös kezdeményezések, melyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni, pláne, ha azok az önkormányzatok, városok, intézmények, amelyek önmaguktól kollegiális értelemben, a vajdasági magyar kulturális és művészeti élet szempontjából fontos dolgokról törik a fejüket, ezen túl rendezvénysorozatot is próbálnak lehetővé tenni. Ez több annál, mint ha egy alkalommal emlékeznénk meg valakiről.”
Mindez arra mutat rá, hogy a kulturális erőterek és folyamatok a kreatív energiák szolgálatában állnak, és nem ismerik a (függetlenség védelmében) mesterségesen létrehozott különbségeket.
Klájó Adrián, aki nemcsak az Új szintézis kiállítás kurátora, hanem a SolidGrad egyik működtetője is, a Szabadkai Magyar Rádiónak a kiállításról és magáról a helyről nyilatkozva elmondta, bízik abban, hogy a város támogatni fogja ezt a független kezdeményezést, ami mellé nagy számban odaálltak a polgárok.
A magunk részéről ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet erre a kezdeményezésre – a szabadkai Szimpla Kertre, ahogyan a SolidGrad működtetői nevezik a helyet, aminek ezzel a „filozófiáját” is körülírták természetesen –, abban reménykedve, hogy megtalálja a maga támogatóit.
