Bármire képes vagyok! Állítólag ez az a mondat, amelyet 2022-ben ismételgetnem kell majd ahhoz, hogy bevonzzam a jót az életembe, legalábbis az egyik kedves ismerősöm szerint ezt jelölte ki számomra az az általa igencsak nagyra tartott horoszkóp, amely a gondolat teremtő erejének fontosságát helyezi a jóslatai középpontjába. Mielőtt azonban jobban elmélázhattam volna az általa mondottak igazságán, azonnal hozzáfűzte, hogy a másik horoszkóp szerint is – amelyet nyilván ugyancsak nagyra tart, ám ha esetleg olyannyira nagyra nem is, mint az előzőt, hinni azért jobb híján mégiscsak igyekszik benne, hiszen ki tudja, mit hoz a jövő – bizony jó dolgokat ígérnek számomra a csillagok, amelyeknek az üzenete szerint ugyan érezhető rajtam, hogy kissé elfáradtam az év végére, aminek következtében talán nehezemre esik a megszokottnál nagyobb lelkesedéssel várni az új esztendőt, ám amint ismét rátalálok a régi lendületemre, szinte megállíthatatlan leszek az új évben.
Micsoda kilátások, kiáltottam volna fel kitörő lelkesedéssel, ha nem lennék nála jóval szkeptikusabb az ilyesmivel szemben, így azonban kénytelen voltam egy megengedő félmosollyal nyugtázni a hallottakat, hiszen azért valljuk be, az embernek olykor mégiscsak jólesik az ilyesfajta megerősítés, illetve reménykeltés, amelytől valamivel jobban érezheti magát a bőrében, pontosan ugyanúgy, ahogyan akkor érzi magát, amikor az újságok hasábjain olvas hasonlót, mit sem törődve azzal, hogy a szerzőnek van-e bármi köze az asztrológiához, vagy éppen a szerkesztőségi titkár írja büntetésből a horoszkópot, mert az általánosan megfogalmazott üzenetekből valahogyan mindig azt olvashatja ki és vonatkoztathatja önmagára, amit éppen hallani szeretne ahhoz, hogy jobban érezze magát a bőrében. Vagy legalább reménykedjen abban, hogy jobban fogja érezni magát benne.
Az új év kezdete is hasonló reménykeltésre kínál lehetőséget, feltéve persze, ha még nem öltük ki magunkból, vagy esetleg mások nem ölték ki belőlünk az optimizmusnak azt a halovány sugarát, amely mindezt szavatolhatná számunkra. Ahhoz azonban, hogy olyan módon tekinthessünk előre, ami megadhatja nekünk a reménykedés és a jövőtervezés lehetőségét, nem árt, ha valamiféle kontextusba helyezzük az elképzeléseinket, nem azért, hogy ilyen módon próbáljunk gátat vetni az álmaink és a vágyaink szabad szárnyalásának, hanem azért, hogy ezáltal megteremtsük magunknak az összehasonlítás alapjait, amelyek révén nem annyira kihez, mintsem inkább mihez viszonyíthatjuk az álmainkat és a vágyainkat.
Mindehhez jól jöhet a lajstromba vétel, az összegzés és az értékelés is. Különösen ilyenkor, amikor az új évet várjuk. Ám amikor elhatározzuk, hogy erőt veszünk magunkon, és lajtromba vesszük, összegezzük meg értékeljük azokat a jó és rossz dolgokat, amelyek egy adott időintervallumon belül, jelen esetben, mondjuk, éppen egy éven belül történtek velünk, sok esetben rá kell döbbenünk arra, mennyire igazságtalanok vagyunk önmagunkkal szemben, hiszen annak ellenére, hogy sorsfordító rossz dolgok nem történtek velünk, legfeljebb olyan apróságok, amelyeket, ha tanulunk belőlük, könnyen a javunkra fordíthatunk, a fejlődésünk szolgálatába állíthatunk, mégsem tudjuk kimondani: Csodálatos évem volt!
Más kérdés persze, ha az attitűdünkből kifolyólag állandó elégedetlenkedés jellemez bennünket, és ezért kevésbé jónak érezzük azt is, ami valójában nagyon jó volt. Ez azonban nem feltétlenül igazságos önmagunkkal szemben. Ha ugyanis valóban elkészítenénk egy ilyen lajstromot, akkor feketén-fehéren láthatnánk, hogy számos olyan dolog megadatott nekünk, amelyeknek a megélése vagy a megvalósítása igazán boldoggá és elégedetté tehetett volna bennünket, ha engedtük volna, köztük olyanok is, amelyekre már igen régóta vágytunk, vagy amelyekről már igen régóta álmodtunk. Miért ne örül(het)nénk hát nekik? Miért ne koncentrál(hat)nánk olykor arra, ami sikerült, ahelyett, ami éppen nem úgy jött össze, ahogyan szerettük volna? Ha már a horoszkóp szerint bármire, akkor talán erre is képesek lehetünk az új évben. Feltéve persze, ha akarjuk. Na de miért ne akarnánk?
