Megdöbbenve tapasztaltam – na, jó, nem annyira megdöbbenve, inkább csupán kissé meglepődve, ám a döbbenet mégiscsak kifejezőbb, sőt drámaibb, mint a puszta meglepődés, ezért a hatás kedvéért maradjunk az eredeti szóhasználatnál – valahol, az Isten háta mögött, Közép-Szerbia egyik igen szimpatikus, ám a közkedvelt idegenforgalmi központtól valamivel távolabb eső szállodájában a televízió távirányítóján zongorázva, ami valamiféle furcsa szokás nálam, mindenütt végignézem ugyanis, milyen programokat kínálnak, még akkor is, ha egyébként a mindennapokban nem különösebben jellemző rám, hogy sok időt töltenék televíziónézéssel, talán azért, mert ez is része a rítusnak, az új környezet felfedezésének, és bizony olykor pozitív élmények is érik az embert, mint például néhány hónappal ezelőtt, amikor az egyik magyarországi szállodában felfedeztem azt a részben tudományos, részben ismeretterjesztő műsorokat kínáló televíziós csatornát, amelyet évekkel ezelőtt képes voltam naphosszat, sőt akár éjt nappallá téve is bámulni, aztán egyik pillanatra eltűnt a szolgáltatónk kínálatából, én pedig fájó szívvel ugyan, ám belenyugodtam, hogy van élet az adott csatorna műsorai nélkül is, persze az ominózus hétvégét azért újra meghatározta, jócskán felülírva az eredetileg tervezett programot, hiszen a nosztalgia, mint tudjuk, nagy úr lehet az ember életében, feltéve persze, ha teret enged neki, egy hétvégére pedig miért ne engedne, legyintő kézmozdulattal nyomatékosítva: Egye fene, egyszer élünk!
Szóval a közép-szerbiai szálloda televíziójának távirányítóján zongorázva, valahol a háromszázadik és a négyszázadik vagy a négyszázadik és az ötszázadik program között, nem emlékszem pontosan, hogy hol, ráakadtam néhány – mit néhány, inkább jó néhány – magyar adásra, ami akárhogyan is nézzük, örömmel töltött el, nem azért, mert éppen az általuk kínált műsorok megtekintésére vágytam volna, hanem azért, mert valamilyen módon ez is növelte a komfortérzetemet, vagyis azt, hogy minél inkább otthon érezzem magam az adott helyen. Nyilván valami ilyesmi volt a célja a szállodának, persze nem annyira felém, mintsem inkább a Magyarországról érkező turisták felé intézett gesztussal, ami az egyéb szolgáltatások magas színvonala mellett kiváló pluszt jelent ahhoz, hogy az ember a legközelebbi utazásakor is ugyanazt a szállodát válassza, márpedig – mint ahogyan azt már jó ideje tudjuk – mindig kell egy kis plusz. (Igaz, ha stílszerű szeretnék lenni, akkor odaírnék még néhány sz-t a végére, ám az egyszerűség kedvéért inkább csupán képzeljük azokat.)
Szó mi szó, annak ellenére, hogy – ahogyan már említettem, nem is csupán említettem, inkább nyomatékosítottam, vagy legalábbis megpróbáltam nyomatékosítani, még ha nem is különösebben nagy sikerrel tettem – a mindennapokban nem különösebben jellemző rám, hogy sok időt töltenék televíziónézéssel, nagyon megörültem annak, hogy a temérdek értelmetlen időpazarlásra invitáló csatorna mellett ráleltem arra a sportcsatornára is, amely a kedvenc sportágam nemzetközi eseménysorozatait szokta közvetíteni, hiszen ennek köszönhetően izgalmasabbnál izgalmasabb összecsapások megtekintésével múlathattam az időt, persze nem egész nap – azt talán még jómagam is sajnálattal vettem volna tudomásul, ha az egész kirándulást fel kellett volna áldoznom a televíziónézés oltárán, meg egyébként is mentségemre legyen szólva, hogy amikor éppen néztem, akkor nyitott erkélyajtó mellett tettem, ami a folyamatosan betóduló friss levegőnek köszönhetően szinte olyan volt, mintha kinn lennék a szabadban, és a pihe-puha ágy ölelő karjai helyett a természet erejétől duzzadó fűszálak ringató zöld tengerében hemperegnék –, csupán módjával, már ha létezik ilyen ebben a kontextusban.
És micsoda fordulat következett be! Alig néhány héttel később azon kaptam magam, mondhatnám ismét a drámaiság kedvéért, hogy mély megdöbbenéssel tapasztaltam, ám inkább csupán kissé meglepődtem saját magamon, amikor azzal kellett szembesülnöm, hogy wellnesshétvégére készülve a kiválasztott szállodával való egyeztetés során egyebek mellett azt a kérdést is feltettem az illetékeseknek, szerepel-e a kínálatukban az egyik általam kedvelt sportcsatorna műsora, mentségemre legyen szólva, hogy éppen az adott hétvégén szervezik meg a kedvenc sportágam egyik legjelentősebb nemzetközi eseményét. Nem tudom, hogy a hölgy megdöbbent vagy csupán meglepődött, esetleg meg sem kottyant neki a kérdés, mivel tapasztalt már ennél jóval furcsábbat is, mindenesetre nem tudott kapásból választ adni – pedig három kívánság helyett csak egyet fogalmaztam meg irányába, azt is kérdésbe rejtve –, ám csakhamar utánajárt, és néhány perc múlva már meg is érkezett tőle az igenlő választ tartalmazó e-mail, én pedig megnyugodva dőltem hátra, néhány kattintással véglegesítve a foglalást, miközben fájdalmas felismerésként hasított belém – nem, most már hagyjuk a drámaiságot – önironikus vigyorral az arcomon tudatosítva magamban az új jelszót, ami remélhetőleg nem lesz örök érvényű, hanem csupán erre az egy alkalomra szól majd: Ha nincs sportcsatorna, nincs wellness.
