A verbászi Papacsek Gabriella egyike azoknak, akik gyermekeiket egyedül nevelő anyaként sikerrel jártak a Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatán. Néhány hónappal ezelőtt, hosszas egyeztetés után sikerült összehozni a találkozót, azzal, hogy először napközben készítünk néhány fényképet, este pedig – amikor együtt lesz a család – rögzítjük a riportot.
A csaknem teljesen felújított ház ebédlőjében ültünk le beszélgetni, és miközben a teára és a kávéra várakoztunk elmondta, az élete bonyolult, sok-sok nehézséggel, megpóbáltatással, a kevés szép dolgok egyike az, hogy a Prosperitati Alapítványnak köszönhetően hosszú idő után végre sikerült saját otthont vásárolni a családnak.
− Az általános iskola elvégzése után a Július 4-e Szakközépiskolában vegyészetet tanultam, végzettségemet tekintve vegyésztechnikus vagyok. Elvált szülők gyermekeként édesanyámmal és nagyszüleimnél éltünk, nem volt lehetőségem arra, hogy tovább tanuljak, pedig minden vágyam az volt, hogy óvónő legyek. Miután ’91-ben ránk szakadt a hatalmas infláció és a nincstelenség, munkába álltam. Először vegyeskereskedésben, majd pékségben dolgoztam, aprópénzért, és persze feketén, hiszen egyik munkaadó sem jelentett be. Kemény és nehéz világot éltünk, és amikor 1995-ben férjhez mentem, továbbra is a nagyszülőknél laktunk. Kilenc évig éltünk ott, közben megszületett Dániel és Tibor. Volt férjem asztalos szakmát tanult, de nem fejezte be, a fémiparban kapott munkát, 16 évig hegesztőként és raktárosként dolgozott, viszont sehogyan sem tudott kölcsönt felvenni, hogy saját otthont vásároljunk. Miután 2003-ban a nővérem férjhez ment és úgy döntöttek, hogy ők is ott laknának, mi elköltöztünk. Innen kezdődött az albérletből albérletbe való költözködés időszaka. Rövid ideig anyósomnál éltünk, általában egy-két évig maradtunk egy helyen, ugyanis a tulajdonosok eladták, lebontották stb. a bérelt házat. Andrea lányunk 2005-ben született, a jelenlegi pedig a tizenkettedik hely, ahova költöztünk a gyerekekkel, ugyanis 2013-ban elváltam a férjemtől – mesélte Gabriella.
Van még néhány apróbb javítanivaló a házon (Paraczky László felvétele)
Elmondta, Andrea 4 éves volt, amikor egy pizzériában rendes munkaviszonyba került, itt négy évig maradt, majd jobban fizetett munkát talált és jelenleg egy idős házaspárt ápol. Volt férje külföldre ment, fizette a tartásdíjat, ám a helyzet továbbra is nehéz volt, amíg a fiúk be nem fejezték az iskolát. A beszélgetés rövid szünetében vendéglátóm összegezte gondolatait, és megismételte, nagyon nehéz időszakon vannak túl, tele leküzdhetetlen akadályokkal, szerencsére, édesanyja segítette őket, amiben csak lehetett. Egy hosszú sóhajt követően bólint, majd újraindul a diktafon.
− Mindhárom gyerek iskolába járt, én dolgoztam, sokat voltak egyedül. Dániel közlekedési iskolát végzett, Tibor pedig szakács, de egyikük sem dolgozik a szakmában, hanem kitanulták a csempézést, és azóta valamennyivel könnyebben élünk, hiszen önellátók lettek. Dániel Újvidéken, Tibor pedig helyben dolgozik. Andrea Szabadkán jár egészségügyi középiskolába – magyarázta beszélgetőtársam.
Balról jobbra: Dániel, Gabriella és Andrea (Paraczky László felvétele)
A Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatáról először a helyi Szirmai Károly Művelődési Egyesületben hallott, ahova Andreával többször bejártak. További információkért Thurza Szabolcshoz irányították, aki a kúlai Népkör MMK-ban falugazdászaként dolgozik, és aki segített neki a pályázati dokumentáció kitöltésénél. A gond az volt, hogy mindössze két hét maradt hátra a pályázati határidőig, Gabriella azonban mindössze négy nap alatt talált megfelelő házat, és átadott minden szükséges dokumentációt.
− Igazából annyi csalódás volt már mögöttünk, hogy szinte semmiben nem hittem, így abban sem, hogy nyerünk a pályázaton. Dániel fiam folyamatosan biztatott, hogy ki kell tartani, ő motivált, hogy ahányszor csak kell, elmegyünk az alapítvány temerini irodájába pótolni a még hiányzó adatokat, de ne adjuk fel. Így talán érthető, hogy nem hittem el, amikor megjött az értesítés, hogy megnyertük a támogatást. Kimondhatatlan öröm érte a családot, hogy végre meglesz a saját otthon, nem kell többé az albérletre spórolni. A gondot az jelentette, hogy a házat akkor már vagy öt éve nem lakták és kívül-belül teljesen elhanyagolt állapotban volt. Tisztában voltunk azzal, hogy sokat rá kell költeni mielőtt a meghatározott fél év alatt ideköltözünk, az egész teljesen lehetetlennek tűnt, de nekivágtunk. Több hónap intenzív munka következett, az összes nyílászárót kicseréltük, a kéményt újra kellett falazni, belülről rendbe szedni mindent, az udvarból több pótkocsi szemetet szállítottunk el. Hihetetlen, de minden tele volt szeméttel, a ház, az udvar, sőt a padlás is. Sok időt elveszítettünk a takarítással és csak utána kezdhettünk neki a felújításnak. Az utcai részről lévő nagy szobát két kisebb szobává alakítottuk át, rendbe szedtük a víz- és villanyhálózatot, új folyosó, belépő, terasz, konyha és ebédlő készült. Közben ideköltöztünk, de nem vettük észre, hogy a tető beázik, aminek következtében még azon a télen több helyiségben leszakadt a mennyezet. Köszönhetően a két fiamnak, sikerült átrázni, vagyis felújítani a tetőt, új esővízelvezetőt szereltünk fel, és mindent megtettünk, hogy otthonunk lakható, biztonságos, meleg és világos legyen. Szerencsére mestert soha nem kellett fogadni, a fiúk sok mindenhez értenek, így sok pénzt megspóroltunk. Hátravan még egy igen komoly munka, de ettől függetlenül a ház teljesen rendezett, hónapok óta itt lakunk, és nagyon boldogok vagyunk a város peremén, ahol csendesek az utcák és nincs különösebb forgalom. A fiúk már teljesen önállóak, saját életük van, Andrea még itthon van, így sokkal könnyebb az élet – sorolta Gabriella.
A ház udvarában (Paraczky László felvétele)
A kérdésre, hogy hogyan tovább, a talpraesett asszony elmondta, csak miután rendbe szedték a házat, akkor kezdett el gondolkodni saját vállalkozás indításán. A tervek két irányvonalon futnak: imádja a virágokat és mivel az udvar elég nagy, lehetőség van a virágtermesztésre. A másik lehetséges opció egy saját szépségszalon nyitása. Bármelyik sikerül, biztosan megerősíti a Papacsek család boldogságát, hiszen ők olyan emberek, akik soha nem adják fel. Innen már biztosan nem fognak költözni.
Nyitókép: Papacsek Gabriella a családi ház előtt (Paraczky László felvétele)
