2024. október 6., vasárnap

Új magyar–szerb határátkelők tervei

Csütörtök este Magyarkanizsán, a városháza dísztermében lakossági fórumot tartottak a szerb–magyar határ térségi szakaszán tervezett közlekedési fejlesztésekről. A lakossági fórum célja elsősorban a határ mindkét oldalán élők tájékoztatása a fejlesztést megalapozó munkáról, az eddigi és várható eredményeiről. A fórumot gyér érdeklődés övezte, pedig többek között szóba került a községet leginkább érintő Horgos–Röszke határátkelőhely felújítása is. A Határtalanul Konzorcium vizsgálja a közlekedési kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit Szerbia és Magyarország közös határszakaszán, és beszámolójuk szerint a mintegy 160 km határszakaszon 25 olyan helyszínt találtak, amely határátkelőhely megnyitására volna alkalmas. Természetesen egyelőre nem fognak átkelőt nyitni mind a 25 helyen, de érdemes elgondolni azon, hogy a jövőben a határátkelésnél már nem lesz útlevél és személyi ellenőrzés, csupán a közlekedés gördülékenysége okoz majd problémát, akkor erre a két ország úthálózatának összekapcsolása lesz a megoldás. Elhangzott, hogy a konzorciumnak két olyan projektje is van, amely a kiviteli tervezés fázisában van. Az egyik a Röszke–Horgos határátkelőhely felújítása, a másik pedig Bácsszentgyörgy és Rastina között egy új kiépítése.