2024. december 22., vasárnap

Magyar nyelvű bölcsőde (is) nyílik Szenttamáson

A községben az utóbbi években jelentősen emelkedett az óvodás gyermekek száma

A szenttamási községi képviselő-testület 33. rendes ülését a községháza dísztermének felújítása miatt a Zsebszínházban tartották.

A 32. ülés rövid jegyzőkönyvét követően a második napirendi pont keretében a képviselők elfogadták a 2023. évre vonatkozó községi költségvetés második módosítását. Ennek értelmében a büdzsé bevétele 976 575 990,00 dinár, amihez hozzá kell adni a kormányzat más szintjeiről származó bevételeket, így az idei költségvetés 1 166 022 315,00 dinárra emelkedik. A tavalyról fennmaradt 87 704 567,00 dinárt ugyancsak az összeghez adták, így a teljes költségvetés 1 257 180 882,00 dinárt tesz ki. A költségvetési tartalék 10 millió dinár.

A szenttamási képviselő-testület 33. ülését ezúttal a Zsebszínházban tartották (Fotó: Paraczky László)

A szenttamási képviselő-testület 33. ülését ezúttal a Zsebszínházban tartották (Fotó: Paraczky László)

Az ülés folytatásában elfogadták az idei évre vonatkozó építési területfejlesztési program módosítását, határozat született a nemek közötti egyenlőség javítását célzó új Helyi Cselekvési Terv kidolgozására a 2023 és 2025 év közötti időszakra, majd a képviselők megszavazták az Öröm Gyermekintézménybe őszre induló kisebb-nagyobb óvodás csoportok létszámáról szóló határozat módosítását. A napirendi pont keretében Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere elmondta, a tavalyi nevelési évben rekordszámú óvodást írattak be a szülők, a község kilenc óvodája közül hétben működik napközi, vagyis lehetséges az egész napos ott-tartózkodás.

− A következő tanévben mintegy 30 gyermekkel többet tudunk fogadni, emellett gondolkodunk egy további, azaz a 10. óvoda megnyitásán is. Fontos elmondani továbbá, hogy szeptembertől kezdve két óvodában működik bölcsőde, ebből az egyik magyar nyelven, a tuki Barbie Óvodában – mondta a polgármester.

Az ülés folytatásában a jelenlévők elfogadták a közlekedésbiztonság alapvető mutatóiról szóló beszámolót a 2017 és 2021 közötti, továbbá az elmúlt év január 1-je és december 31-e közötti időszakra vonatkozóan, kinevezték a községi tisztségviselők magatartási etikai kódexét ellenőrző tanács tagjait, módosították a Nemek Közötti Egyenjogúsági Bizottság elnökének és tagjainak kinevezéséről szóló határozatot, valamint Josip Korceba személyében megválasztották a Kultúrotthon megbízott igazgatóját.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A szenttamási képviselő-testület 33. ülését ezúttal a Zsebszínházban tartották (Fotó: Paraczky László)