2024. december 22., vasárnap

A község legnagyobb rendezvénye

Rendhagyó hagyományőrző napokra készülnek Kúlán

A fennállásának 154. évét ünneplő kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ az idén szeptember 2-án és 3-án 15. alkalommal szervezi meg az úgynevezett Gödörben található sportpályákon és játszótereken a Hagyományőrző Napokat, amelynek keretében lesz birkapörköltfőző verseny, kispályás focitorna, művelődési műsor, kézműves vásár, valamint gyerekprogram is.

A héten ismét ülésezett a szervezőbizottság, az összejövetelt követően pedig Goga Zsolt, a Népkör MMK elnöke lapunknak elmondta, a hagyományos, zenés rendezvény ezúttal is kétnapos lesz, és szombaton éjféltájban zenés mulatsággal zárul.

− A rendezvényre a helyiek mellett a környező településekről, a testvérvárosból, Kalocsáról, valamint Horvátországból és Bosznia-Hercegovinából is érkeznek versenyzők, fellépők és kiállítók, ami azt jelenti, hogy a rendezvény ismét nemzetközi jellegű lesz. A mintegy 1000−1500 fős rendezvény pénteken a hagyományos kiállítással kezdődik, amelyen az előző évekhez hasonlóan ismét egy-egy kalocsai vendég mutatkozik be azzal, amit készít. Az előző években volt már gölöncsér- és fesménykiállítás, kézműves termékek bemutatója is, és biztos vagyok abban, hogy az idén szintén megéri eljönni a városi galériában sorra kerülő kiállításra. A megnyitót követően itt, a Népkörben vendégül látjuk az esemény résztvevőit, szervezőit. Külön szeretnénk köszönteni mindazokat, akik idén is önkéntes munkával járulnak hozzá ahhoz, hogy minden zökkenőmentes legyen és mindenki jól érezze magát. Tudni kell, hogy ez a község egyik legnagyobb rendezvénye, amire mi, itt élő magyarok külön büszkék vagyunk, és évről évre bebizonyítjuk, hogy meg tudjuk csinálni. A program és a résztvevő/fellépő csapatok, csoportok vegyesek és többnyelvűek, ezzel is bizonyítva azt, hogy a békés egymás mellett élés és egymás nyelvének, hagyományainak tiszteletben tartása a legfontosabb tényező ezen a vidéken – fogalmazott a Népkör elnöke.

Goga Zsolt, a kúlai Népkör MMK elnöke (Fotó: Paraczky László)

Goga Zsolt, a kúlai Népkör MMK elnöke (Fotó: Paraczky László)

Elmondása szerint szombaton a program délelőtt 10 órakor gyermekfocitornával kezdődik és az esti mulatsággal éjfélig tart. A birkapaprikást főzők és más résztvevők számára a gyülekező dél körül kezdődik, 13 órakor veszi kezdetét a régi mesterségek bemutatója, valamint a különböző foglalkozások. A legkisebbek számára is különböző érdekességeket, műhelymunkákat szerveznek, amelyek közül külön kiemelhető a középkori, hagyományőrző bemutató, a korra jellemző táncokkal, harci ügyességi bemutatóval, erre 15 órakor kerül sor. 13 óra 15 perckor kezdődik a felnőttek focitornája, ahova idén is várják a kalocsai labdarúgócsapatot, és amire az elmúlt években Zentáról, Kanizsáról, Topolyáról is érkeztek résztvevők. Közben 14 órakor indul a főzőverseny, a szervezők a hús mellett helyről és tűzifáról gondoskodnak. Több csapat már a délelőtti órákban elfoglalja a helyét, és miközben a nagyszínpadról szól a zene, sokan rostélyoznak. Árusítással egybekötött termékbemutatókra is lesz lehetőség, ezt már sok kisiparos és kézműves tudja.

− 16 óra 30 perckor indul a kultúrműsor, amelynek elején az itteni és a kalocsai városvezetés emberei köszöntik a vendégeket, majd pedig a néptáncosok, köztük a Kalocsáról érkezett vendégek csoportjai veszik át a színpadot. A paprikás-mintavétel 18 óra 30 perckor kezdődik, ezt a labdarúgótorna eredményhidetése követi, végül pedig a bográcsfőző verseny győztesei vehetik át a díjakat. A közös vacsorát követően tánc és vigadozás veszi kezdetét. A fő célunk az, hogy a zenés és szórakoztató programokkal minden generációt meg tudjunk érinteni, és mindenki jól érezze magát – mondta végezetül Goga Zsolt.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás