Csak egészség legyen, a többit megoldjuk!

Vidékünkön már lassan megszokottá vált, hogy bárkivel szóba állunk, csak úgy dől belőle a panasz. A piacon, a sarki boltban, a parkolóban vagy éppen a postán sorban állva gyakran találkozunk ismerősökkel, sőt ismeretlenekkel is, akik elmondják ilyen-olyan tapasztalatukat. A legtöbben pesszimistaként tekintenek a jövő felé. Sehol semmi megnyugtató. A mindennapokról szólva az emberek többsége búskomoran szegezi földre a tekintetét, kilátástalannak ítéli meg saját és családja helyzetét. Kivételek azonban mindig voltak és vannak − mint ahogyan esetünkben is, mármint hogy a tiszteségesen elvégzett munkából, szerényen ugyan, de meg lehet élni. Minden megoldható, csak egészség legyen – fogalmazott riportalanyom.

− Soha senki sem állapította meg, hogy milyen szembetegségem van, de emiatt gyermekkoromban mindig hátrányos helyzetben voltam. Az általános iskolából csupán négy osztályt sikerült befejezni, ami később egész életemet meghatározta. De majd bemegyünk és elmesélem – mondta a szenttamási Gálik Attila, aki érkezésemkor éppen az udvaron összevágott fát hordta a fáskamrába. Véleménye szerint gyorsan ideér a tél, ideje gondoskodni a tüzelő bekészítéséről. Szerinte van elég fa az udvarban, csak össze kell vágni és behordani.

Közben előveszem a fényképezőgépet, és elmegyünk az udvar közepén álló hatalmas diófa alá. Próbálja megmutatni, hogy milyen hosszú a kert, de a sok fától és a burjánzó lomboktól nem látni a telek végét.

− Elkezdtem kiszedni a fákat az udvar hátsó részében, hiszen a sok árnyék és lomb miatt nem lehet és nem is érdemes ásni, veteményezni. A telek nem túl széles, de hosszú, és ide, az udvar hátsó részébe nagy kertet szeretnénk, ahol majd minden megterem a konyhára. Volt egy kisebb kertünk, de a fák és a sok árnyék miatt szinte semmi sem termett – mutatja Attila. Felesége, Ildikó és a kisebbik lány, Réka közben csendben mögénk jött, és nézte, hogy fotózok.
Mielőtt bemennénk a házba, még egyszer alaposan szemügyre veszem az egykor szebb időket is megélt nagy gazdasági udvart. A ház mellett van az úgynevezett nyári konyha, a szomszéd telekkel párhuzamosan hosszú góré áll, alatta sertésólak. Ezeket most a téli tüzelő tárolására használja a család. A középső udvar végében egy garázsra emlékeztető épület áll, egykor valószínűleg a fogatos kocsit, később esetleg traktort és a földműveléshez szükséges eszközöket tarthattak itt. A góréval szemben, az udvar túloldalán ugyancsak sertésólak vannak, az udvar levan betonozva. Mindez kiváló lehetőség annak, aki jószágtenyésztéssel szeretne foglalkozni. A családfő később elmondta, hogy már tervben van (az is).

A ház belül tágas. A két nagy szoba és a konyha az utcai részre néz, és fürdőszoba is van. A családdal a középső szobában telepedünk le.

− Ildikó, a feleségem 2010-ben költözött át Feketicsről Szenttamásra, 2011-ben házasodtunk össze, és még abban az évben megszületett Anita, aki most indult ötödik osztályba, Réka lányunk három évvel később született, ő másodikba jár. Házasságunk első kilenc évében édesanyámnál laktunk, közben próbálkoztunk saját házat vásárolni, de nem sikerült. Baráti körben többször is szóba jött a Prosperitati Alapítvány házvásárlási támogatása, amihez minden feltételünk adva volt, de nem találtunk megfelelő házat. Végül 2019-ben összejött a dolog. A dokumentáció kitöltésében az egyik helyi könyvelő segített, ezeket a feleségemmel a temerini irodába vittünk, ahol ellenőrizték az adatokat. Így sikerült az alapítvány támogatásával saját otthont vásárolnunk. Voltak kisebb javítások, meszelni, vakolni is kellett, majd miután rendbe szedtük, még abban az évben beköltöztünk. A falak nem nedvesek, de az ablakokat nagyon jó lenne kicserélni, mert régiek és rosszul záródnak. A belső ajtókat is szeretnénk cserélni. A tető sem túl jó, de ha minden jól megy, pár év múlva azt is felújítjuk. Szerencsések vagyunk azzal is, hogy a volt tulajdonos a bútorzat nagy részét itt hagyta, így arra sem kellett költeni. A fűtést cserépkályhákkal és fával oldottuk meg – sorolta Attila.

Közben elmondta azt is, hogy ritka szembetegségben szenved. Messzire lát ugyan, de nem ismer fel senkit és semmit. Csak a nagyobb betűket látja elolvasni, azokat is közelről. Szemüveget nem szabad viselnie, mert csak tovább rontana a helyzeten. Minden vágya azt volt, hogy sofőr legyen, de a betegsége miatt erről le kellett mondania. Mint ahogyan a többi felkínált munkahelyről is, hiszen mindegyik munkához orvosi vizsga kell, a látásproblémával küszködőket pedig szinte sehol sem alkalmazzák. Egy évig dolgozott az egyik helyi sertésfarmon, de miután a vállalkozás tönkrement, munka nélkül maradt, és azóta a feleségével idénymunkásként dolgoznak. Amióta az édesanyja megbetegedett, nem tud vigyázni a lányokra, ezért legtöbbször egyedül megy dolgozni, Ildikó pedig otthon marad a gyerekekkel.

− Van egy kevéske földünk, családi örökség, jelenleg kiadtuk bérbe. Jövőre azt tervezem, hogy a bérlet fejében kukoricát kérek, és jószágot, baromfit nevelünk. Csupán annyit, amennyire a családnak szüksége van – fogalmazott Attila.

A beszélgetésbe Ildikó is bekapcsolódott, elmondta, hogy az idénymunka mellett a házimunka és a gyereknevelés is az ő feladata.

− Főzni, takarítani mindennap kell. Emellett a lányokat elkísérem az iskolába, és megyek értük. Kicsit nehéz az iskolatáska, de kerékpár segítségével megoldjuk.

Miközben a háziasszonnyal beszélgetünk, Attila rövid időre kiment, és egy szaxofonnal tért vissza.

− Nagyon szeretek muzsikálni. Az apám is tudott szaxofonon játszani, így már kiskoromban megkedveltem ezt a hangszert, és tőle tanultam meg az első nótákat. Zenésztársaim, Csikós Lajos (szintetizátor) és Gubik György (basszusgitáros) segítségével megalakítottuk a Vajdasági szegénylegények zenekart. Különböző családi ünnepeken, rendezvényeken, lakodalmakban muzsikálunk, a repertoárunk pedig főleg magyar nótákból, csárdásokból és mulatósokból áll.
A távlati tervekről? Sok mindent szeretnénk megvalósítani, így a már említettek mellett átalakítani a nyári konyhát konyhává, a szobákat pedig a lányoknak rendeznénk be, hiszen gyorsan felnőnek. A legfontosabb az egészség, a többit megoldjuk! – mondta végezetül Gálik Attila.