A szenttamási Hagyományápolók Klubjában az idei tanévben két néptánccsoporttal dolgoznak, ugyanis a Kalala csoport tagjai időközben középiskolások lettek, így ez a csoport megszűnt.
− A Lángocska csoport az iskolásokat tömöríti, velük a tanév kezdete óta Kiss Zsélykó foglalkozik, novemberben pedig a legfiatalabb koroszályt, vagyis az óvodásokat és az alsósokat vontuk be az egyesület munkájába, ők a Cselefendi csoport. Az idősebb gyerekek csoportjával a Kőketánc énekes népi gyermekjáték- és néptáncvetélkedőre készülünk, amelyet az idén májusban Óbecsén tartanak meg, a kicsikkel pedig szeretnénk ott lenni a kishegyesi Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszó Találkozón. Ami az ovisokat illeti, el kell mondani, hogy Szenttamáson jelenleg négy óvodában van magyar nyelvű oktatás, és itt a klubban próbáljuk a csoportokból összevonni azokat, akik majd képviselik községünket ezen a rendezvényen. Az alap tánclépések mellett gyermekjátékokat is tanulnak, a későbbiekben ezeket koreográfiába, mesejátékba, vagy ehhez hasonló tartalomba öntjük. Szerintem az egészet valamelyik ünnephez kötjük, lehet hogy a húsvéthoz, vagy a pünkösdhöz – mondta Robotka Angéla, a klub elnöke.
A legkisebb csoportot Lázár Rajda Karolina és Lázár Violetta vezeti, összesen 17 gyerek van, lányok, fiúk vegyesen.
− A foglalkozásokra a négyéves gyerekektől az általános iskola első és második osztályos gyerekek jönnek. Először ismerkedünk, majd próbálgatjuk a tánclépéseket. Legtöbbet népi játékokkal foglalkozunk, utóbbiból a karácsonyi műsorban láthatott a közönség ízelítőt. A gyerekek nagyon szívesen jönnek, majd miután belemelegszünk a játékba, nincs kedvük hazamenni. A legtöbbször ők maguk kérik a játékokat, hiszen már igen sokat ismernek. Az óvodások találkozójára készülünk, de szerintem a csoporttal a Kőketáncra is elmegyünk. Mivel kicsikről van szó, folyamatosan figyelni kell a tűrőképességüket, hiszen nem biztos, hogy egy-egy játék minden gyerek figyelmét leköti. A legtöbbször új dolgokat tanulunk, végül elővesszük azokat, amelyeket a gyerekek ismernek, így sokkal felszabadultabbak – magyarázta Lázár Violetta.
Nyitókép: A legkisebbek a tánclépések mellett népi játékokat is tanulnak a klubban (Fotó: Paraczky László)