2024. december 22., vasárnap
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK 2024

Bácskossuthfalva ünnepelt

Szombaton művelődési és sport programokkal folytatódott a falunapi rendezvénysorozat

Bácskossuthfalván szombaton este csúcsosodott a falunapi rendezvénysorozat, Papp László tanácselnök köszöntötte a maga és a helyi közösség tanácsa nevében a zsúfolásig megtelt színház helybeli közönségét és a vendégeket, majd összegezte a település múltjának a történéseit. Kiemelte azt, hogy Bácskossuthfalva közösségét jellemzi az is, hogy 23 aktív civil szervezet teszi tartalmasabbá a helyi életet. A sajtónak adott nyilatkozatában örömének adott hangot, hogy két nap alatt kétszer is meg tudták tölteni a település közel 400 férőhelyes színháztermét nézővel. Pénteken a Semmelweis című film vetítésén, majd szombaton a falunapi központi ünnepségen. Ezt követően Kerekes József, a pénzügyminisztérium államtitkára, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke mondott köszöntőt, vont párhuzamot a Bácskossuthfalva és a vele egyidős, 238 éves Magyarittabé között, hiszen mindkét település lakossága a Kossuth-szobrából, és magából a neves történelmi személyiség lelkületéből merítette az elmúlt időszakban a kitartást és az elszántságot.

Zsúfoltságig megtelt közönséggel a színház nézőtere (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

Zsúfoltságig megtelt közönséggel a színház nézőtere (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

Felhívta a figyelmet a június 2-ai választások tétjére, kiemelve, hogy Topolya községben az 1-es számot bekarikázva tudják a választók elérni azt, hogy közösségünk folytatni tudja az eddig megkezdett utat, és hogy ne másod döntsenek helyette. A rendezvényen négy Faludíjat nyújtottak át azon helyieknek, akik fáradhatatlanul igyekeznek tartalmasabbá tenni a település életét. Papp László tanácselnök és helyettese, Fazekas Róbert, elsőként Lestár Antunović Karolinának nyújtotta át a Faludíjat, akit az Ady Endre Művelődési Központ jelölt az elismerésre a néptáncoktatásban kifejtett több évtizedes kitartó és eredményes munkájáért, közösségépítő és utánpótlás nevelő tevékenységéért. Bika Lajos nyugdíjast, okleveles testneveléstanárt sok évi kiemelkedő társadalmi munkájáért több intézmény és civil szervezet jelölt Faludíjra. Az Ady Endre Művelődési Központ keretében tevékenykedő húsz éves Tarka virág kézimunkacsoport Faludíj elismerését Bece Angéla és Torok Márta vette át. Gulyás László okleveles közgazdász a falu közéletében kifejtett több évtizedes tartalmas és aktív munkálkodásáért vehette át a Faludíjat. Posztumusz elismeréssel ismerték el az idén váratlanul elhunyt Oláh Tibor néhai tűzoltóparancsnok közösségéért tett fáradhatatlan munkálkodását. Ezt követően az Ady Endre Művelődési Központ szakcsoportjai, a helyi óvodások és az Id. Kovács Gyula Általános Iskola diákjai vették birtokukba a színpadot. A folytatásban 21 órától VMSZ – Retro buli zárta a napot az Echoban. A rendezvényen tiszteletét tette Nagy Ottó, a Nagyberuházási Igazgatóság igazgatóhelyettese, a községi képviselő-testület tagjai, és vendégek érkeztek Mélykútról is. Szombaton délelőtt nyugdíjas sport találkozót is szerveztek, és átadták az elismeréseket a jubiláló véradóknak a helyi közösség dísztermében. Ma délelőtt agyaggalamb-lövő edzés kezdődött az egykori téglagyár területén, majd a koraesti óráktól az Ifjúsági Fúvószenekar a néhai Gracza Antal tiszteletére adott emlékkoncertjével zárul az idei falunapi programsorozat.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A bácskossuthfalvi gyerekek fellépései kapták a legnagyobb tapsot a falunapi központi rendezvényen (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)