2024. december 22., vasárnap

FRISSÍTETT – Kispiacra került a főnyeremény

Magvető élőújságot, nyereményjáték-sorsolást és évadzáró gálát tartottak Kúlán

Pénteken este tartotta meg a 80 éves Magyar Szó Magvető mezőgazdasági melléklete az idei nyereményjátékának sorsolását a kúlai Népkör Magyar Művelődési Központban, ahol egyben a Népkör évadzáró műsorát is megtekinthette a közönség. Nagyon sokan eljöttek az eseményre, megtelt a nagyterem büszke szülőkkel, nagyszülőkkel, rokonokkal.
Volt is mire büszkének lenniük, hiszen a fiatalok felejthetetlen produkciókat varázsoltak a színpadra. A legkisebbek népi játékokkal, a nagyobbak pedig tánccal, énekkel, szavalattal kápráztatták el az egybegyűlteket. A műsorban elhangzott, hogy a koreográfiák és a dalcsokrok szinte mindegyike szépen szerepelt már valamilyen versenyen, több közülük ezüstminősítést kapott. 
A meghívott vendégek között volt dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Juhász Attila köztársasági mezőgazdasági államtitkár, Tóth Zoltán tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes, Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-Fejlesztési Alap igazgatója. Napilapunkat Erdődi Edvina, a Magyar Szó-ház igazgatója, Varjú Márta főszerkesztő, Varga Attila, a Magvető szerkesztője, Ótos András fotóriporter, Kállai Göblös Nikoletta újságíró-műsorvezető, Antalovics Péter újságíró-szerkesztő és Bágyi Sándor, a terjesztőosztály munkatársa képviselte. 
Az egybegyűlteket elsőként Valka Károly, Kúla község alpolgármestere, az est házigazdája köszöntötte. Örömét fejezte ki, hogy a Magyar Szó vezetősége és munkatársai ismét ellátogattak hozzájuk, majd mindenkinek sok szerencsét kívánt a sorsoláshoz, az estéhez pedig jó szórakozást.

Gazdag műsorral készültek a Népkör csoportjai (Fotó: Ótos András felvétele)

Gazdag műsorral készültek a Népkör csoportjai (Fotó: Ótos András felvétele)

Ezt követően Varjú Márta, napilapunk főszerkesztője mutatta be az újságot. Rámutatott arra, hogy a Magyar Szó egész évben ünnepel, ezt tükrözi a piros betűs fejléc is, hiszen korábban ezt csak a hétvégi és az ünnepi számok fejlécén lehetett látni. A jeles évfordulóra pedig a névbe gondosan beépített 80-as szám emlékezteti az olvasókat.
– Úgy gondolom, nagy büszkeség ez, hogy 80 évig fenn tudott maradni egy kisebbségi napilap, egyedül ebben az országban és a Kárpát-medencében. Nincs rá példa, hogy folyamatosan, ennyi évtizeden keresztül magyar kisebbségi napilap megjelenne. A Magyar Szó ebben is egyedülálló, hiszen 1944 karácsonya óta él. Nem mondom, voltak nehéz időszakok, például a 90-es években, amikor papír és egyéb problémák miatt nem került mindennap az olvasók asztalára, de amikor megoldódott ez a helyzet, akkor visszatért minden a régi kerékvágásba, és naponta ott voltunk a legtöbb háztartásban – emelte ki a főszerkesztő, majd elárulta, hogy Antalovics Péter személyében új szerkesztője van a Kilátó irodalmi mellékletnek. 
 

Varjú Márta elmondta, ebben az évben minden nap ünnep a Magyar Szó számára, hiszen 80 éves (Fotó: Ótos András felvétele)

Varjú Márta elmondta, ebben az évben minden nap ünnep a Magyar Szó számára, hiszen 80 éves (Fotó: Ótos András felvétele)

Varga Attila szerkesztő, ahogyan már megszokhatták, a mezőgazdasági témában jártas vendégeivel ismét az időszerű kérdésekről, lehetőségekről, támogatásokról beszélgetett. Juhász Attila a köztársasági szintű információkat, Molnár Viktor és Tóth Zoltán pedig a tartományi szintű pályázási lehetőségekről és segítségekről tájékoztatta a jelenlevőket. Mindhárom vendég arra biztatta a gazdálkodókat, hogy éljenek ezekkel a lehetőségekkel. 

Varga Attila és a mezőgazdaságban jártas vendégei most is aktuális köztársasági és tartományi pályázati és támogatási lehetőségekről beszélgettek (Fotó: Ótos András felvétele)

Varga Attila és a mezőgazdaságban jártas vendégei most is aktuális köztársasági és tartományi pályázati és támogatási lehetőségekről beszélgettek (Fotó: Ótos András felvétele)

Dr. Pásztor Bálint is megosztotta gondolatait az egybegyűltekkel. Rámutatott arra, hogy a kúlai közösség a téli köztársasági és tartományi szintű és a mostani, EP-választáson is bizonyított. 
– Együtt dobban a szívünk. A Magyar Szó, a kúlai Népkör és a magyar politikai világ együtt kell hogy működjön. Ezt hívják közösségépítésnek. Akkor tudunk sikeresek lenni, ha mindezek a szereplők ugyanabba az irányba eveznek – mutatott rá a VMSZ elnöke, majd visszaemlékezett a Magvető indulására, és arra, hogy a csaknem 18 év alatt mennyi minden történt csak a mezőgazdaság terén. – Annak ellenére, hogy mennyi mezőgazdasági minisztere volt már a kormánynak, és mind mást szeretett volna, jelentős eredményeket értünk el, elsősorban a Vajdasági Magyar Szövetség mezőgazdasági csapata, amely a köztársasági és a tartományi parlamentben tevékenykedik. Majdnem minden olyan problémát, amelyek a kedélyeket fodrozták az elmúlt több mint másfél évtizedben, sikerült megoldani. Partnerei voltunk egymásnak. Az ilyen események, mint a Magvető élőújság-sorozat vagy a mezőgazdasági fórumok mind jó helyszínei annak, hogy feltérképezzük a problémákat, a gondokat, és megoldások szülessenek. 
Ezt követően került sor a nyereményjáték-sorsolásra. A nyertes borítékot, amelynek beküldője egy 1,8 méteres vetés-előkészítővel lett gazdagabb az adai SATEX cég jóvoltából, dr. Pásztor Bálint húzta ki. A főnyeremény Kispiacra került, a szerencsés nyertes pedig Sárkány Lóránt (Cím: Szabadkai út).

Dr. Pásztor Bálint rámutatott, a VMSZ mezőgazdasági csapata komoly sikereket ért el a problémák megoldásában köztársasági és tartományi szinten is (Fotó: Ótos András felvétele)

Dr. Pásztor Bálint rámutatott, a VMSZ mezőgazdasági csapata komoly sikereket ért el a problémák megoldásában köztársasági és tartományi szinten is (Fotó: Ótos András felvétele)

Erdődi Edvina, a Magyar Szó-ház igazgatója négy vigaszdíjat sorsolt ki (Fotó: Ótos András felvétele)

Erdődi Edvina, a Magyar Szó-ház igazgatója négy vigaszdíjat sorsolt ki (Fotó: Ótos András felvétele)

A Népkör kis tagjainak segítségével kisorsolták az öt darab, egyenként 5000 dinár értékű ajándékcsomagokat (Fotó: Ótos András felvétele)

A Népkör kis tagjainak segítségével kisorsolták az öt darab, egyenként 5000 dinár értékű ajándékcsomagokat (Fotó: Ótos András felvétele)

További értékes nyereményeket is kisorsoltunk pénteken este. A vigaszdíjakat Erdődi Edvina és Valka Károly húzta ki. Ezeket a szabadkai Intercom cég ajánlotta fel. A nyereményeket a következő szerencsés olvasók kapták: kézi permetező – Solymosi Lídia, Ada (Boja András utca); elektromos permetező – Káposzta Ferenc, Völgyes (Petőfi Sándor utca); Ruris Vulcano 200S elektromos hősugárzó – Szántó Jenő, Tóba (Kis Ferenc utca); Ruris Vulcano 300S elektromos hősugárzó – Tóth Julianna, Óbecse (József Attila utca); elektromos fűrész – Vastag István, Óbecse (Čarnojević utca); benzines fűrész – Karna Erika, Kishegyes (Salaš); elektromos fűnyíró – Molnár Dezső, Szabadka (Banijska utca); multifunkcionális sövénynyíró – Dukai Ilona, Tornyos (Gárdonyi Géza utca).
Ezenkívül 5 darab, egyenként 5000 dinár értékű Bioalternativa-csomagot is kisorsoltunk a borítékokat beküldők között, ezeket a Népkör tagjai húzták ki. A szerencsés nyertesek a következők: Kis Krisztián, Csóka (Tito marsall utca); Kelemen Antal, Brazília (Május 1. utca); Riger Róbert, Zenta (Tópart utca), Varga Imre, Zenta (Stevan Knićanin utca); Kőrösi Jolán, Palics (Horgosi út).

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Dr. Pásztor Bálint egy Kispiacról beküldött borítok húzott (Ótos András felvétele)