2025. január 10., péntek

Sikerek és díjak

A szenttamási kézimunkázók fő célja, hogy továbbadják a tudást a fiataloknak

A Szenttamási Kézimunka-kedvelők Egyesülete 30 tagot számlál, és vannak külsős támogatók is, akik időnként besegítenek a munkába. A tavalyi tevékenységről Füstös Erzsébet, az egyesület elnök asszonya számolt be, aki elmondta, szinte minden tervük megvalósult, az ügyes kezű asszonyok újabb sikereket és díjakat hoztak az egyesületnek.

− Az év elején részt vettünk a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Kézimunka-kedvelők Szövetségének közös pályázatán, amely témája a tűfüles hímzés volt. Nagyon szép eredményt értünk el: a kilenc jelentkező hét arany- és kettő ezüstérmet hozott haza. Részt vettünk több helyi rendezvényen, amelyekre háttérdekorációkat, kisebb-nagyobb kiállításokat állítottunk össze. Ilyen volt például a szenttamási Őseink zenéje, az Aranycitera és a templombúcsú is. Sikeresen befejeztük A Szakkör programot, amelyet három témakörben, hat-hat résztvevővel rendeztünk meg. A program végén kiállítást tartottunk a Kultúrotthonban, októberben pedig újra bekapcsolódunk, ezúttal két témakörrel. A Népkönyvtárban negyedik alkalommal tartottuk meg a hagyományos húsvéti és karácsonyi kiállítást, kiemelve ezzel az ünnepek jelentőségét. Csoportunk 25. alkalommal vett részt a Kézimunka-kedvelők Szövetségének nemzetközi kiállításán, amelyet tavaly Csantavéren tartottak meg. 27 felnőttel és két gyermekkel, továbbá a Gyöngy egyesület hat tagjával neveztünk be – sorolta Erzsébet.

Kiemelte, Vajdaság-szerte a kézimunkázók több műhelymunkán és táborban vettek részt, és Szenttamáson is szerveztek műhelymunkákat, amelybe átlagosan 15-16 vidéki csoport képviselői kapcsolódtak be.

Füstös Erzsébet, a Szenttamási Kézimunka-kedvelők Egyesületének elnöke (Paraczky László felvétele)

Füstös Erzsébet, a Szenttamási Kézimunka-kedvelők Egyesületének elnöke (Paraczky László felvétele)

− Tavaly ismét nagy visszhangja volt az alsós diákokkal rendezett karácsonyi műhelymunkának, amelyet a Népkönyvtárral közösen szerveztünk, ugyanakkor készültünk az adventi gyertyagyújtásra is, ez alkalomból a tagság mintegy 150 apró kézműves ajándékot készített a templomból kijövő gyermekek számára. Fontos elmondani továbbá, hogy egész évben péntekenként együtt dolgozott velünk a Gyöngy egyesület 5-6 tagja is. Az ünnepekre az egyesület többi tagjának is készítettünk kisebb ajándékcsomagot. Ezzel párhuzamosan az egyháznak is készülnek a keresztelő ingek az újszülöttek számára – mondta Füstös Erzsébet.

Adventi műhelymunka a szenttamási Népkönyvtárban (Paraczky László felvétele)

Adventi műhelymunka a szenttamási Népkönyvtárban (Paraczky László felvétele)

Ami a 2025. évet illeti, készülünk az újabb pályázatra, ezúttal a hamis laposöltés témájában. A nemzetközi kiállításon is részt vennénk, amelyet ezúttal Székelykevén tartanak, bár a részvétel nagyon nehéz lesz a nagy távolság és az útiköltség miatt. Szeretnénk folytatni a műhelymunkák szervezését, azok látogatását, és továbbra is készen állunk besegíteni a helyi rendezvények szervezésébe. A Szakkör program befejeztével újra kiállítást kell szervezni, és új témakörökre is pályázni szeretnénk. Jó lenne újabb táborokba eljutni, akár határon túlra is, hiszen mindenhol tanulunk valami újat. Az egyesület egyik legfontosabb célja, hogy minél több fiatalt bevonjunk a műhelymunkákba, mert így közvetlenül is átadhatjuk tapasztalatainkat, Tervben van továbbá két asztali szövőráma beszerzése, reméljük, hogy sikerül, továbbá egy teadélutánt is szeretnénk beszorítani, mert a sok közös munka mellett ugyanolyan fontosnak tartjuk a barátságok ápolását is – mondta végezetül a Szenttamási Kézimunka-kedvelők Egyesületének elnöke.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Vajdaság 14 helységéből csaknem negyven résztvevő érkezett a szeptemberi műhelymunkára (Paraczky László felvétele)