Szombaton este a magyarittabéi Deák Ferenc Kultúrotthon színháztermében 42. alkalommal húzták félre a függönyt, amíg szólt a Káka tövén költ a ruca című népdal, amely az XLII. Ittabei Téli Találkozók kezdetét jelezte. A telt házas műsorban mintegy 130 fellépő mutatkozott be.
A magyarittabéiek számára kiemelten fontos az idei téli rendezvénysorozatuk, ugyanis bizonyítani szeretnék azt, hogy erős és összetartó közösség az övéké, illetve hogy jó házigazdái lesznek a június 14-én és 15-én esedékes Gyöngyösbokrétának és Durindónak. A téli programsorozatukra éppen ezért egy felvezetőként tekintenek. A rendezvényt Kerekes József, a magyarittabéi helyi közösség tanácsának elnöke nyitotta meg.
– A következő két hónap legfontosabb célja számunkra, hogy megmozgassuk a falu apraját és nagyját, fiatalokat és időseket egyaránt. A megnyitóműsorunk – a hagyományainkhoz híven – multikulturális jellegű, tehát szerb, magyar és román fellépők érkeztek. A célunk ezzel az, hogy bemutassuk, hogyan tud ezen a környéken több nemzetiség is együtt élni – és nem csupán egymás mellett –, megbecsülve, tisztelve egymás hagyományait, értékeit. Számunkra ez, ebben a közegben, nagyon fontos – hangsúlyozta Kerekes.
Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke megerősítette, hogy az ittabéiek számára meghatározó lesz a 2025. év.
– Felemelő ez a mai nap, hiszen a magyarittabéiek állhatatosságának köszönhetően is, Laczkó Lénárd tervezőgrafikus révén elkészült az idei Gyöngyösboréta és Durindó plakátja, illetve a roll-upját is bemutattuk az érkező közönség számára. Hálásak vagyunk a helyieknek azért, amiképpen ők gondolkodnak erről a régióról és az együttműködés fontosságáról, hogy mennyire jó együtt munkálkodni azért, hogy ennek a térségnek a felemelkedését, a megmaradását szolgálják – közölte a VMMSZ elnöke.
A műsorban a szerbittabéi, tordai, bégatárnoki, szentmihályi és a muzslyai művelődési egyesületek léptek színpadra, de a helybeli Búzavirág Hagyományápoló Egyesület is készült – hallottuk Boros Beátától, az egyesület elnökétől.
– A megnyitóműsorban, mivel sok vendégfellépő érkezik, már hagyománnyá vált, hogy a mi egyesületünkből csak a legidősebb, azaz a Csavargók néptánccsoport lép a színpadra, a többiek a záróműsorra készülnek. A rendezvénysorozatban mi még a farsangi mulatságot szervezzük, de a többi hétvégébe is besegítünk, a lehetőségeinkhez mérten – mesélte Beáta.
A Téli Találkozókat először 1976-ban szervezték meg Deák Ferenc írónak, a falu szülöttjének a kezdeményezésére. Juhász Sándor nyugalmazott pedagógus a kezdetektől fogva a szervezők között volt.
– Az ő ötlete volt a rendezvénysorozat, hogy a téli hónapokban a falusi embereknek legyen lehetőségük elmenni valahova, legyen hol szórakozniuk, legyen hol találkozniuk. Hosszú éveken keresztül szerveztük ezeket a találkozókat, az ő hozzájárulásával és segítségével. Vajdaság-szerte a magyar művelődési közösségek legjava lépett itt fel mindig – emlékezett vissza Sándor.
A következő két hónapban mezőgazdasági szakelőadásokkal, ifjúsági és nyugdíjas rendezvényekkel, bálokkal, színházi előadásokkal és Kolbászfesztivállal várják az érdeklődőket.
Nyitókép: A Csavargók néptánccsoport keretbe zárta a rendezvényt (Vidács Hajnalka felvétele)