Riportügyben kerestem fel az ősz első napján a kúlai Ősze Ferencet és Ibolyát, akik még itt-ott csinosítják ugyan családi házukat, de már évek óta lakják. Az udvarban álló, a múlt század nyolcvanas éveiben gyártott Honda nagymotor azonnal közös nevezőre hoz bennünket a házigazdával, hiszen annak idején jómagam is imádtam a csodagépeket. A szokatlanul hűvös idő miatt azonban felesége gyorsan beinvitál bennünket, mondván: a múltról bent is lehet beszélgetni.
Ferenc elmondta, hogy Kúlán végezte el az általános és középiskolát, autószerelőnek tanult. A sorkatonai szolgálat előtt Magyarországon dolgozott, és miután leszerelt, ugyanott folytatta. Néhány év után azonban hazajött, mert helyben is nyílt egy autószerelő műhely, és ott kezdett el dolgozni.
− Mindössze pár hónapot dolgoztam itt, mert a tulajdonos becsukta a vállalkozást. Nem volt más hátra, egyedül boldogultam, feketén kezdtem el autót, motorokat javítani. A lipári úton laktunk a szüleimmel, odahaza voltak szerszámok és felszerelés is a munkához. A gyakorlati tudással soha nem volt gond, mindenhez értek, és nyugodtan elmondhatom, hogy ezt a mai napig kamatoztatom. Béreltem egy műhelyt, és amikor van munka, ott maszekolok.
A házaspár a családi ház előtt (Paraczky László felvétele)
A háziasszony közben kávét főz, majd mellénk telepszik. Elmondta, hogy Ferenccel 16 éves korában, 2006-ban kerültek össze, így nem volt lehetősége tovább tanulni. Majd sorba jöttek a gyerekek.
− Büszkén mondhatom, hogy főállású anya vagyok, hiszen ez egy olyan foglalkozás, amelyben nincs munkaidő. A gyerekekről annyit mondhatok, hogy Ferike 2006-ban született, ő a legidősebb, és jelenleg Topolyán elektrotechnikát tanul. Andrea a második gyermekünk, ő nyolcadikos, Ádám hatodikos, Ibolya 2011-ben született és negyedikes, a legkisebb, Dávid 2012-ben született, jelenleg harmadik osztályba jár – sorolta Ibolya.
Ferenc közben elmesélte, hogy fiatal házasokként szüleinél húzták meg magukat. Miután 2008-ban édesapja hirtelen meghalt, átvette a családi gazdaságot. A mezőgazdaság mellett állatenyésztéssel is foglalkoztak, de a szakmát nem hagyta abba.
− Miután összekerültünk, újra munkába álltam, ezúttal a helyi Škoda szervizben, itt pár évig dolgoztam, majd amikor bejött a gazdasági válság, visszatértem a jószágtenyésztéshez és a maszekoláshoz. Még mindig a szülői házban laktunk, de szerettünk volna elköltözni, hiszen van két idősebb testvérem, akikkel a hagyatéki dolgokat szerettem volna mielőbb tisztázni. 2016-ban újra fogtam a vándorbotot és Budapestre mentem dolgozni. Szerencsém volt, hiszen a szakmámban kaptam munkát. Közben egyik ismerősünk szólt, hogy a Prosperitati Alapítványnál lehet pályázni családi ház vásárlására. Így amikor először hazajöttem, elmentünk az alapítvány topolyai irodájába, ahol nagyon segítőkész dolgozók fogadtak bennünket. Karolina és Szilárd sokat segítettek a szükséges dokumentáció rendezésénél, útbaigazítottak, elmagyarázták a tudnivalókat, amit így utólag szeretnénk nekik megköszönni. A háznak két tulajdonosa volt, egyikük az egykori főnököm, így elmondhatjuk, hogy ismerőstől vásároltuk meg az ingatlant. Nagyon kemény fába vágtuk a fejszét, hiszen itt akkor már kilenc éve nem lakott senki, a ház eléggé lerobbant állapotban volt, mindent benőtt a gaz, és az áramot is kikapcsolták. Szellőztetés és fűtés híján a falak nedvesek voltak, a szobák pedig a málló vakolattal dohosak. Mindenütt hajópadló-burkolat volt ugyan, amit anno közvetlenül a döngölt földre raktak, vagyis egyik helyiség sem volt lebetonozva. A nyílászárók állapotáról pedig inkább nem beszélnék. Kijöttek az alapítványtól és meggyőződtek róla, hogy lehet belőle egy komoly lakóházat kihozni, bár időbe telik. Végül is az alapítványnak köszönhetően sikerült megvásárolni, és onnantól kezdve nekiláttunk, hogy családi otthont teremtsünk magunknak – sorolta Ferenc.
A boldog kúlai család a nappaliban (balról jobbra): Ősze Ibolya, hátul Ádám, Ferike, Ősze Ferenc, Ibolya, Dávid és Andrea (Paraczky László felvétele)
Kávézás közben megmutatja, hogy mi mindent kellett átalakítani, kicserélni, lebontani, újrafalazni. Rákérdezek, hogy milyen mesterek jártak a házban, és kik segítettek az átalakításban, mire Ibolya mosolyogva válaszol:
− Én voltam az inas, a férjem pedig a főmester. Csupán az egyik szobafestőnek fizettünk, aki a falakat rendbe szedte, a többi munkát egyedül csináltuk.
Minden alkalmat megragadtunk, hogy dolgozzunk a házon, ami persze a gyerekek mellett közel sem volt egyszerű, de sikerült, és nagyon örülünk, mert tudjuk, hogy a saját házunkban lakunk, és hogy minden a mi kétkezi munkánk eredménye.
−Amikor októberben idejöttünk, nem tudtuk, hova lépjünk, mert mivel alulról vizes volt a padló, besüppedt alattunk. Áram sem volt, egy kábel segítségével a szomszédtól húztuk át. Miután rendbe szedtük a szobákat, a konyhába behúztuk a vizet és lebetonoztuk a helyiséget, új fürdőszobát csináltunk. Az összes csempemunkát egyedül csináltam. Persze, nem ilyen gyorsan haladtak a dolgok, hiszen az anyagiakat is biztosítani kellett. Elsősorban a megélhetéshez, ezzel párhuzamosan pedig a felújításhoz. Ekkor döntöttem úgy, hogy kimegyek Ausztriába dolgozni. Bécsből érkezett egy jó munkaajánlat, elfogadtam. Gyorsan rájöttem, hogy sokkal előbb kellett volna kimenni, mert ugyanazzal a munkával az osztrákoknál sokkal többet lehet keresni, mint itthon. Így mindig tudtunk valamennyi pénzt félretenni a házra. A beköltözést követő évben az idősebbik fiam légúti panaszokkal orvoshoz került, akkor még nem tudtuk, hogy mindez a dohos szobák padlózata miatt történik. A nyári szünidőben mindannyian kijöttek hozzám. Egy hónapig voltak kint, ez alatt az idő alatt pedig a gyereknek megszűntek a tünetek és a panaszok. Miután hazajöttünk, és pár nap múlva újra jelentkezett a betegség, azonnal rájöttünk, hogy mindez valójában a penésztől van, és hogy a házban fel kell szedni az összes padlózatot, majd újrabetonozni és új padlózatot rakni mindenhová. Ismét felfordult az életünk, hiszen amikor elkezdtük az egyik szobát betonozni, át kellett költözni a másikba. Folyamatosan költöztünk ide-oda, amíg meg nem oldottunk mindent – magyarázta Ferenc. Közben mutatja, hogy a jelenlegi nappali régen egy nagy szoba volt, amiből időközben két helyiséget alakított ki. Elmondta továbbá, hogy gond volt a ház egyik udvari falával, emiatt az ebédlőt télen nagyon nehezen tudták befűteni. Csak miután kibontották a falat, akkor derült ki, hogy a vastag fal helyett egykor élére fektetett téglákkal zártak el egy régi nyílást. Végül ezt is sikeresen megoldották, de mindent újra kellett vakolni, festeni.
− Amennyiért vettük, kb. ugyanannyit belefektettünk, hogy rendes családi házunk legyen. A lányoknak és a fiúknak van külön utcai szobájuk, mi pedig a feleségemmel az udvari tornác lebontása után a bejárattal szemben alakítottunk ki egy pici szobát magunknak. Hátul amúgy is le kellett szedni a tornácot, mert nagy része üvegből készült, így nyáron nagyon meleg, télen pedig hideg volt. A fűtést eleinte cserépkályhával oldottuk meg, de azt is lecseréltük, és már mindenütt központi fűtés ontja a meleget. Ha már itt tartunk, el kell mondani azt is, hogy ezek a valamikori sváb parasztházak mind magasak, így a szobák plafonjai is a szokásosnál jóval magasabbak, emiatt a téli időszakban intenzívebb fűtésre van szükség. Többen is ajánlották, hogy engedjük lejjebb a plafont, megoldható, és olcsóbb lesz a fűtés, viszont nekem ez így tetszik. Elsősorban azért, mert ez az eredeti magasság, és így szép, másodsorban pedig ezek a helyiségek nyáron sokkal hűvösebbek – magyarázta Ferenc.
Otelával, a bernáthegyivel (Paraczky László felvétele)
Hozzátette, összesen három évet töltött Bécsben, és ez alatt az idő alatt sikerült a nyílászárókat is lecserélni.
A kérdésre, hogy mit terveznek az udvarral, elmondta, hogy egy fáskamrát mindenképpen szeretne építeni, a hátsó részbe pedig gyümölcsfákat ültetett.
− Miután rendbe szedtük az udvart, kialakítottunk egy kisebb kertet is magunknak, de gyorsan rájöttünk arra, hogy nem jól döntöttünk. Annak idején ugyanis az udvaron több más épület állhatott, mert a föld tele van agyaggal, tégla- és cseréptörmelékkel. Emiatt nehezen lehet ásni, kapálni, így inkább a gyümölcsfák telepítése mellett döntöttünk – mondta végezetül Ferenc.
