Ilyenkor ősszel a 30 ezres lélekszámú Versecről a szőlő meg a szél jut eszünkbe. A szüret meg a szél együtt jár. A borvidék építészeti hagyatéka pedig lenyűgöző, még ha nagyobb gondviselést is érdemelne.
A szüret lezajlott, a szél pedig fúj, mint ahogy ilyenkor szokott. Ezt a helybéliek már megszokták. Évente átlagban legalább háromszáz szeles napjuk van. Ebben az a jó, hogy a város levegője mindig tiszta.
Versec viszonylag későn, a XV. század elejétől található meg az okiratokban. Abban az időben szláv többségű lakossága volt. A törökök kiűzése után, 1717 táján német katolikus telepesek érkeztek a vidékre. Ettől kezdve a szőlőtermesztés és vele a város fejlődése felfelé ívelt.
Az első katolikus templom a XIX. század közepén már kicsinek bizonyult, mivel a német lakosság száma meghaladta a tízezret. Abban az időben a város két részre volt osztva: az egyikben németek, a másikban szerbek laktak. Versenyeztek is, hogy ki fog szebb, nagyobb épületet építeni. Mai szemmel nézve hihetetlen, de igaz, hogy – részben ennek a versengésnek is köszönhetően – az impozáns méretű: 61 méter hosszú, 27 méter széles, 63 méter magas, kéttornyú Szent Gellért-templom alig két és fél év alatt (1860 és 1863 között) felépült.
Ma is Versec egyik ékköve, a dél-bánáti borvidék gazdag korszakának a szimbóluma. Nehezen képzelhető el városkép, amelyen nincs a Verseci-hegyen álló Zsigmond-torony és a katolikus templom, melyet joggal neveznek székesegyháznak is. Az idő vasfoga, beleértve az erős dél-bánáti szeleket, megtette azonban a magáét. Emiatt jövő tavasszal, anyaországi és hazai támogatással külső felújítási munkálatok kezdődnek – hallottuk Palatinus Alen plébániai kormányzótól.
Magyar tannyelvű oktatás híján a templom az, ahol az itt élők gyakorolhatják a nyelvüket. Ez az a hely, amely egybetartja a megfogyatkozott verseci magyarságot. A templomban találkoznak a magyarok, németek és horvátok, de a szerbek is. Mert nemcsak a vallási életnek, hanem művelődési rendezvényeknek is a színhelye.
Felmentünk a háromszáz éves Szent Kereszt-kápolnába is, amely minden szeptember 14-én egész Vajdaság katolikus híveinek a zarándokhelye.
– Ez a hegyi kápolna egy találkozási hely, és minden évben nagyon szép ünnepséget rendezünk. Ebben a kápolnában tudomásom szerint nem történt csoda, viszont XIII. Kelemen pápa 1761-ben pápai bullával kegyhellyé emelte – magyarázta az atya.
A hegyoldali kápolnától nincs messze az egykori vár maradványa a hegytetőn, melyet Zsigmond-toronyként emlegetnek, és eredetét a XV. századba helyezik. Egy újabb kutatás szerint azonban a várat valójában IV. Béla építette még a XIII. század végén. Lényeg az, hogy az idén új tetőt kapott a vártorony, és, hogy folytatódik a restaurálása. Az erős szél idején azonban nem ajánlatos látogatni. Ott jártunkkor is fújt, ezért nem mentünk fel a várlépcsőkre. Viszont a hegytetőről elénk tárult az egész város. Érdemes volt felmenni.
Megfogyatkozva ugyan, többnyire az idősebb korosztálynak köszönhetően, de szól még a magyar dal Versecen. A Petőfi Sándor Kultúregyesület az idén ünnepelhette fennállásának a 75. évfordulóját. Tekintettel a járványhelyzetre, nem tartottak ünnepséget, de annál nagyobb odaadással hirdetik a magyarság létezését a felújított székházukban. Hozzájuk is betértünk.
Krizbai Hajnalka, a Vuk Karadžić Általános Iskolának volt a tanítója, ahol a múlt század kilencvenes éveinek elején megszűnt a magyar oktatás. Az egyesület oszlopos tagja.
– Sajnos sok fiatal kivándorolt, úgyhogy csak az idősek maradnak. De nekünk azt kell szem előtt tartani, hogy mivel tudunk megmaradni. Addig, amíg két ember igényli a magyar nyelvnek a használatát, addig nekünk itt kell lenni, és azokkal az emberekkel dolgozni. Üdvözlöm mindazokat, akik anyanyelvápolásra beíratták a gyerekeket. 39 gyerekkel dolgozunk az iskolában és 17 hétvégi óvodásunk jár ide a Petőfibe – mondta beszélgetőtársunk, és köszönetet mondott a Magyar Kormány, a Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség támogatásáért, mert segítségük nélkül még nehezebb lenne dolgozni.
A magyar tannyelvű oktatás hiánya és a fiatalok elvándorlása mellett a vegyes házasságok miatt is csökkent a verseci magyarok száma. Ezekben a családokban a gyerekek már nem beszélnek magyarul.
A kultúregyesület fiatal tagja Mészáros Brigitta, aki egyetemi tanulmányai alatt is mindig részt vesz a fellépéseiken. Mint mondta, magyar családban született. Édesapja verseci, édesanyja udvarszállási (Dobričevo) születésű.
– Otthon mindig magyarul beszéltünk, viszont mivel nincs magyar tannyelvű iskola, szerbül tanultam. De jártam anyanyelvápolásra, közben pedig kicsi korom óta a Petőfibe, ahol megtanultam énekelni, táncolni. Így maradtam meg magyarnak. Most fejezem az egyetemet. Külföldre szeretnék menni, de majd mindig hazajárok és mindig bejövök a Petőfibe – ígérte.
A 2011-es népszámláláskor Versecen csaknem háromezer magyar élt, a számuk ma másfél ezer alatt lehet. Az elmúlt években történt elvándorlás miatt most nagyon nehéz pontos számot mondani. Az, hogy meddig lesz még hallható a magyar szó a borvidéken az attól függ, hogy megmarad-e még sokáig az itt élő magyarok összefogása, a kultúregyesülethez és a templomhoz való ragaszkodása. Remélhetőleg továbbra is meglesz majd a kellő háttértámogatás a megmaradásért.
