Késő nyári estéken a magyarkanizsai, járatlan, csendes utcákat nemcsak belengi, hanem olyankor szinte teljesen át is hatja jó néhány napon át a lanyha szélben a vöröshagyma jellegzetes illata. Mintha a paprikásfőzés első fázisánál tartanánk. Ez az illat pedig egészen Martonosig eltart. Pontosabban Martonosról kúszik be a levegőbe. A negyven éve fennálló és sikeresen működő SD üzemben nemcsak vöröshagymát, hanem spenótot, zöldséget, kaprot, krumplit is feldolgoznak. Természetesen a Martonosra jellemző pirospaprika sem maradhat ki, sőt talán arra a legbüszkébbek, gondolhatnánk, hiszen prémium minőségű őrleményt adnak ki a kezükből. Ottjártunkkor épp a pasztinák feldolgozása zajlott, majd néhány nap múlva a gépek téli karbantartása következik, és csak a szünet után indulhat meg újra a munka ott, ahol a tulajdonos, Hajdin Dušan szerint a Balkán legjobb ételízesítőjét készítik.
Martonoson az SD-ben a legjobb alapanyagokkal dolgoznak
– Negyvenéves múltra tekinthet vissza a martonosi SD feldolgozóüzem, amely idényben akár 200-300 környékbelinek is munkát és ezáltal megélhetést biztosít. Külön érdekesség, hogy a dolgozóink mindegyike magyar nemzetiségű, és arra is nagy hangsúlyt fektetünk, hogy a helybeli embereknek adjunk munkalehetőséget és becsületes bérezést – meséli a tulajdonos, aki nemes egyszerűséggel kalauzol végig bennünket az üzemben. A kezdeti szerénysége után szépen lassan kirajzolódik egy gyár képe, ahogy beljebb és beljebb haladunk a martonosi üzemben. A gépek között elhaladva látni lehet, hogy a mosáson átesett pasztinák az aprítóba, a válogatóba, majd zsákokba kerül. Laboratóriummal is rendelkezik az üzem, semmi sem kerül ki innen ellenőrizetlenül a teherautókra, amelyek messzi célpontokig viszik a martonosi termékeket, amelyekkel szépen megtelik egy jó nagy raktár. Közben maga a tulajdonos is, látva bámulatunkat, megjegyzi, hogy ugye kintről, az üzem mellett elhaladva nem is gondoltuk, hogy ennyi minden van bent! Tényleg nem! Azt meg főleg nem, hogy a só nélküli, kizárólag természetes összetevőkből készült ételízesítőt, az egyik legmagasabb színtartalmú őrölt paprikát, a szárított vöröshagymát, sőt az egyik magyarkanizsai vendéglő asztaláról jól ismert méregerős pirospaprikacsöppeket is itt készítik, amit aligha találunk meg a boltok polcain. Ez többek között azért van, mert már jól bejáródott piaccal rendelkeznek, másrészt pedig a kereskedők által lefölözött árak és a bíbelődés nem az ő asztaluk. Tudják, hogy milyen minőséget kínálnak, és ezt szem előtt tartva terjesztik az árut. Az ételízesítőbe például kétszer olyan koncentráltságba kerül zöldség, mint más, a polcokon fellelhető termékekbe. Nem is olyan nehéz ezt megvalósítani a környékünkön, ahol bőven terem zöldség, csak akarat is kell ahhoz, hogy ne spóroljanak ki minden jót, vagy ne akarják azokat adalékanyagokkal helyettesíteni. Martonos mellett Vajdaság más településeiről is kerül ide a hagymából, krumpliból és a többi zöldségből, akkora a kapacitásuk, hogy erre szükség is van. Mégis Martonos elsősorban a paprikájáról volt mindig is híres, bár most kevesebb van belőle, mint egykor. Öt-hat felvásárlóhelyük van egész Vajdaságban. Bár a környékben több felvásárló és feldolgozó is van, ők az egyetlenek, akiknek nevét széles körben megismerték a hosszú évtizedek alatt, és aki egykor nekik szállított, nem is pártolt el tőlük. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy szinte közvetlenséggel csak Dusiként emlegetik a tulajdonost a környéken, aki bár egyetlen támogatási eszközhöz sem folyamodott, mégis talpon tud maradni, még ebben a mostani helyzetben is. Mivel egyszerű emberiessége már-már meglepő, a minket többször megkerülő, targoncát irányító alkalmazottól, aki egy csinos nő, csendben meg is érdeklődöm: a főnök valóban ilyen jó fej, mint amilyennek én látom? Bármit válaszolhatott volna a kettőnk közti suttogásban, de csak elnevette magát, és annyit válaszolt, hogy ő már huszonhét éve dolgozik itt. Valóban jó fej. A tulajdonosból pedig, ahogy oldódik a hangulat, úgy ömlik a mondanivaló, látszik, hogy arról beszél, ami az egész életét áthatja.
– Jelenleg a paprikákra vonatkozóan elmondható, hogy bonyolódott idén a helyzet. A mi cégünk a vajdasági paprika mellett marad, kizárólag ezzel dolgozunk. A legjobbal. Elég sokan már elkezdték behozni a kínai és a spanyol paprikát, ami sokkal olcsóbb, mint a miénk. Az olcsóság viszont a minősége rovására megy! A mi termelőinktől drágábban jutunk a nyersanyaghoz, így a kész őrlemény is drágább, míg a kínai meg a spanyol, ami nem is hasonlítható a miénkhez, kedvezőbb áron kerül forgalomba. A piac is az olcsóbb árut keresi sok esetben, de mi ragaszkodunk a minőséghez. Mi a termékeinket továbbszállítjuk, 80–90 százalékát külföldre. Az idei nagykereskedelmi ár 600–700 dinár körül mozgott – magyarázza Dusi. Nekik évek óta megvannak a partnereik, akikkel együtt dolgoznak.
Hajdin Dušan
– A mi környékünkön termett paprika az egyik legjobb Európában – magyarázza mosolyogva –, ezért muszáj, hogy a gyenge kínait meg spanyolt keverjék a miénkkel, kicsit az íze miatt, kicsit a színe miatt, kicsit az illata miatt.
Az SD kapacitásai tele vannak évről évre, talán csak ha bővítenének, lenne szükségük több nyersanyagra. Így április elejétől december végéig van mit csinálniuk, aztán készülnek az új idényre.
– Hagymaszárításkor 250 körül mozog a nálunk dolgozók száma, akiket a törvényeknek megfelelően alkalmazunk, idényen kívül pedig 30 embernek tudunk munkát biztosítani – mondja a tulajdonos. A fő hangsúlyt az őrölt pirospaprikára helyezzük, de április végén kezdünk a spenóttal, kaporral, majd a zöldséggel, vöröshagymával, ipari paprikával, sárgarépával, és elég sok pasztinákkal folytatjuk a munkát. A jó árura mindig van kereslet, és mindig el lehet adni! Nem vagyunk mi olyan nagyok, hogy az eladással szenvedni kellene! A termelőinkkel való bizalom kiépítése sem most történt meg, és dolgozunk velük együtt, mindannyiunk és a felvásárlók megelégedésére, hogy a Martonosról Oroszországba és Amerikába kikerülő zöldségszárítmányok is megállják a helyüket!
Az már csak hab a tortán, hogy a dolgozók között felfedezni vélem a környékbeli főzőversenyek állandó bajnokát, aki több magyarországi gasztronómiai eseményről sem tért haza sosem üres kézzel, és aki csendben megsúgja, az SD halászléporát használta a legutóbbi versenyen, és állandóan ezekkel a szárítmányokkal főz. Hiába próbáltuk faggatni mindig a versenyeken, hogy mi a titka, hát most fény derült rá! Legalábbis egy részére.
