2024. augusztus 1., csütörtök

Menni vagy maradni?

Adán bemutatták Hódi Sándor új könyvét

Az adai könyvtárban kedden mutatták be Hódi Sándor pszichológus, társadalomkutató és közíró Menni vagy maradni? című új könyvét, amely Az Én és a közösség társadalomlélektani zavarai alcímet viseli.

Hódi Sándor, dr. Sági Zoltán és Hódi Éva a könyvbemutatón (Csincsik Zsolt felvétele)

Hódi Sándor, dr. Sági Zoltán és Hódi Éva a könyvbemutatón (Csincsik Zsolt felvétele)

A könyvbemutatón Hódi Éva, a kötet szerkesztője köszöntötte az egybegyűlteket, majd röviden szólt a könyvről is, ami az elvándorlás tematikájával foglalkozik. Elmondta, hogy a könyvben hat fejezet van. Ezek címei: Előzmények, A közösség és a társadalom, Kivándorlók, bevándorlók, Egy új világ küszöbén, A globalista projekt, Baj van a tudásunkkal. Továbbá a kiadvány végén szerepel még két, a Hét Napban és a Magyar Szó 2016-os Naptárában közzétett interjú, amiben a szerző a népességcsökkenésről és a migrációról nyilatkozik.

Ezután Hódi Sándor tartott diavetítéssel egybekötött könyvismertetőt, amelyben közölte, hogy a könyv az egyén és a közösség értékvesztésének filozófiai és pszichológiai hátteréről szól. Elmondta, hogy mindezek a jelenségek egy globalista gazdasági és politikai projektum részei, ami az új világrend megteremtését célozza meg, bár egyelőre nem tudni, hogy ennek mi lesz a vége. Ebben az új világban a pénz helyettesíti az istent, és a pénz egyszerű pénzügyi tétellé degradálja az ember életét. Az új világ új, pogány korszellemet is jelent, amelynek a törvényszerűségei, hogy minden egyénnek a saját útját kell járni. Ebből kifolyólag meg kell szabadulni a társadalmi kötöttségektől, meg kell szüntetni a közösségeket, a családot, a vallást, a nemzetet és az államot. A végső cél pedig, hogy befolyásos csoportok a saját elképzeléseiknek megfelelő embert teremtsenek. A szerző szerint az új világ mozgatója a pénzhatalom, az emberiség pedig a világ néhány tucatnyi leggazdagabb emberének a zsebében van. Már beindult egyes államok és népek exodusa, a kulturált világ nem képes a saját helyzetét kezelni, és Európa bajban van.

A könyvbemutató zárásaként a szerzővel dr. Sági Zoltán orvos, neuropszichiáter beszélgetett az egyénről, illetve az egyén és a közösség viszonyáról és zavaráról.