2024. december 22., vasárnap

Erős és összetartó hívő közösség Moholon

Felújították a moholi Szent György templom tetőszerkezetét

Hétfő délután a moholi Szent György- napi templombúcsú alkalmával megáldották a templom felújított tetőszerkezetét. A templomnak nagy szüksége volt az újjáépítésre, hiszen jövőre lesz 200 éves és a tetőszerkezet már több helyen is beázott az elmúlt időszakban. A szakrális épület rekonstruálása a magyar állam, Ada község önkormányzata és a helyi hívek támogatásából valósulhatott meg. Sokan ellátogattak a délutáni szentmisére, ezzel is bizonyítva a moholi hívő közösség összetartó erejét. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke köszöntőjében arra mutatott rá, hogy ahhoz, hogy a szülőföldünkön magyarként megmaradjunk, elengedhetetlen a hitünk megtartása és gyakorlása.

Facebook/ Szent György plébánia, Mohol

Facebook/ Szent György plébánia, Mohol

– Hogy ennek milyenek az esélyei ma, a 21. század elején, erről rengeteget szoktunk és szoktak beszélni. Ez a dolog azonban elsősorban rajtunk múlik, tőlünk függ, azoktól akik itt vagyunk, azoktól, akik úgy döntöttek, hogy itt maradnak, itt járatják a gyermekeiket iskolába, itt keresztelik meg őket és járatják hitoktatásra. Kérdéseinkre a választ leginkább az adja meg, amit itt Moholon láttunk. Egyrészről a templomtorony és a tetőszerkezet felújítása, amelyre a moholiak anyaországi támogatásból, önkormányzati támogatásból, közadakozásból 20 millió dinárt gyűjtöttek össze és megcsinálták. Mindemellett pedig a legnagyobb bizonyíték, hogy a falubúcsú alkalmával milyen sokan látogattak el a szentmisére. Ezért volt ünnepi ez a nap és nem csak azért, mert templombúcsú volt, hanem azért is, mert meggyőződésem, hogy lélekben mindenkit megerősített, aki itt volt – mondta Pásztor István.

Ada község önkormányzata mindig is nagy figyelmet szentelt az egyházak megsegítésére, ez a tavalyi év költségvetésén különösképp meglátszódott, hiszen közel 50 millió dinárt irányoztak elő ilyen célokra. Ebből 15 millió dinárt biztosítottak a moholi Szent György- plébániatemplom tetőszerkezetének felújítására. Tóbiás József, Ada község képviselő-testületének elnöke elmondta, hogy kötelességüknek érzik, hogy azokat az épületeket, amelyeket őseink ránk hagytak, úgy egyházi, mint kulturális, vagy oktatási vonatkozásban, megőrizzék és továbbadják.

Rigó Flórián, a projekt koordinátora beszédében köszönetet mondott mindenkinek, aki részese volt annak, hogy ez a nagy múltú templom a maga pompájában tovább éljen.

– Most egy tetőt tettünk a templomunkra, ez volt a projekt célja. Viszont mindennél fontosabb, hogy megerősítettük a közösség hitét és ezt az érzést, lendületet tovább kell vinnünk és építkeznünk kell belőle. Arra kell törekednünk, hogy ne csak szép legyen a templomunk, hanem a padsorokat töltsük fel tiszta szívű, jó akaratú emberekkel, és ebből erőt merítve egy még értékesebb generációt tudjunk kinevelni – tett hozzá Rigó Flórián.

Facebook/ Szent György plébánia, Mohol

Facebook/ Szent György plébánia, Mohol

A helyi hívő közösségnek sokat jelent, hogy templomuk sorsa ennyi ember szívügye volt az elmúlt egy évben, mondta Orovec Valéria moholi lakos.

– Mindig nagyon büszkék voltunk a mi gyönyörű szép Szent György templomunkra, úgy gondoljuk, hogy itt a környékben az egyik legszebb templom a miénk. Az az érzés pedig, amikor ilyen csoda szépen hangzik az ének és ilyen sokan itt vannak, mint most a templombúcsú alkalmával, akkor megtelik az ember szíve mindennel, ami igazán fontos.

Facebook/ Szent György plébánia, Mohol

Facebook/ Szent György plébánia, Mohol

A szentmisén jelen volt Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Sárközi István, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Rigó Pál Zsófia, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke és több helyi képviselő.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Facebook/ Szent György plébánia, Mohol