A Homeland Ada Ifjúsági Csoport szombaton rendezte meg a II. Vajdasági Ifjúsági Vezetőképzőt az adai Park Hotelben, ahova a tartomány egész területéről érkeztek résztvevők. A rendezvényen Peckó Egon, a Homeland Ada vezetője és Tóbiás József, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője köszöntötte az ifjúsági szervezetek képviselőit és az előadókat. Tóbiás József köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a képzésen nagyon jó témaörök szerepelnek, és arra biztatta a fiatalokat, hogy szerezzék meg a felkínált tudást és gyűjtsenek tapasztalatokat, valamint barátkozzanak.

A képzésen négy előadást tartottak különféle témakörökben (Csincsik Zsolt felvétele)
Az ifjúsági vezetőképzőre egész Vajdaságból érkeztek fiatalok, tudtuk meg Peckó Egontól. Elmondta, hogy a vajdasági ifjúsági szervezetekből negyvenegy fő vett részt a képzésen, amelynek a fő támogatója az anyaországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
– Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a vajdasági fiatalok és ifjúsági vezetők minél képzettebbek legyenek, mert ez azt jelenti, előre tudják mozdítani a vajdasági fiatalok közösségének érdekképviseletét. A képzéssel közvetetten a tartomány egészében tudunk fejleszteni, ha Újvidékre vagy Szabadkára tekintünk, akkor nagyon jó, ha támogató közegben vannak a fiatalok és jól érzik magukat itthon – magyarázta Peckó Egon. – A képzést második alkalommal szervezzük meg. Az idén nagy hangsúlyt fektettük a pályázatírásra, amely az egyik témakör lesz, a másik a protokoll, hogy egy-egy rendezvényen mire kell odafigyelni. Aztán szó lesz a közösségi média használatáról, valamint a negyedik témakör a nyilvános beszéddel foglalkozik, hogy a fiatalok helyt álljanak és megfelelően képviseljék a szervezetüket. A résztvevők egész Vajdaságból érkeztek, legtöbben Szabadkáról és Újvidékről. Az idei képzésen 41 fiatal vesz részt, ami duplája az előzőnek. Ez az érdeklődés is mutatja, hogy szükség van a képzésre, amit meg kell szervezni a fiatalok számára. A képzésen részt vesznek a Vajdasági Ifjúsági Fórum, a Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ, a Vajdasági Magyar Diákszövetség és a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Hallgatói Önkormányzatának képviselői, illetve a helyi szervezetek, köztük a Wonderland, az Adrenalin és a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának helyi vezetői – nyilatkozta a Homeland Ada vezetője.
A képzésen négy előadást hallgattak meg az ifjúsági szervezetek képviselői. Szerda Balázs a közösségi média használatáról tartott előadást, Ferencz Edvin a rendszervényszervezésről és protokollról, Bonifárt László pedig pályázatírásról és pályázat menedzsmentről beszélt. Mindhárman az óbecsei Than Emlékházból érkeztek. A képzést Rigó Pál Zsófia, az Magyar Nemzeti Tanács alelnökének nyilvános beszéd gyakorlatáról szóló előadása zárta.

Nyitókép: A vezetőképzőn negyvenegy fiatal vett részt Vajdaságból (Csincsik Zsolt felvétele)