2024. július 30., kedd
ADAI ARANYKAPU MŰVELŐDÉSI EGYESÜLET

Évadzáró táncgála

Az adai Aranykapu Művelődési Egyesület Szent Iván napján, a nyári napforduló ünnepén tartja meg évzáró műsorát Adán a lóversenypályán, ahol ezúttal hétfőn rendezték meg a népzenei műsorral egybekötött tűzugrást és táncházat, illetve a Boldizsár Kornél vezette adai lovas íjászok bemutatóját. Az évadzáró műsorra népes közönség gyűlt össze a csűrben, hogy megtekintse az Aranykapu néptáncosainak, népzenészeinek és népdalénekeseinek fellépését, valamint a vendégként bemutatkozó moholi Csobolyó ME Pitypang és Búzavirág néptánccsoportjának, illetve a padéi Takáts Rafael MK Kis Bubolyások és a törökfalui Százszorszép ME Árvalányhaj néptáncegyüttesének fellépését, továbbá az óbecsei Fokos zenekart, amely az egész rendezvényen muzsikált. Az összejövetelen Sóti Éva, a házigazda egyesület művészeti vezetője köszöntötte az egybegyűlteket:

Az Aranykapu Művelődési Egyesület egy olyan közösség, ahol segítünk egymásnak. Segítünk megismerni a népdalokat, a néptáncot, és segítjük egymást a tanulásban, a népzene, a népdal és a néptánc tanulásában. A mai nap azért különleges, mert meghívtuk mindazokat a művelődési egyesületeket, amelyek itt élnek a szomszédságunkban, azért, hogy együtt tudjunk énekelni, és közösen szálljon a hangunk ezen a szép napon – mondta Sóti Éva a megnyitón.

Az évadzáró műsoron a házigazda egyesületből fellépett: a Pöttöm néptánccsoport, Jepurszki Dorina énekes, a Pengető citerazenekar, Hadik Anett és Hadik Anikó énekkettőse, Lepár Emese énekes, a Százszorszép vonószenekar, a Tulipán és a Pántlika leánykórus, a Kopogtató néptánccsoport és a Cifrázó citerazenekar. Az évadzáró népművészeti műsor előbb a lovasíjász-bemutatóval folytatódott, majd a hagyományos Szent Iván-napi tűzugrással és táncházzal zárult.