Kedden délután a csókai katolikus temetőben tisztelői, barátai, írótársai, az önkormányzat és a művelődési intézmények képviselői megkoszorúzták a 2017-ben elhunyt Fehér Kálmán (1940–2017) író, köl...
Csóka
Két év után május 7-én újra a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület adott otthont a Versünnep–Diákseregszemle versmondó verseny vajdasági elődöntőjének.
Nemrég számoltunk be a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolában megtartott virtuálisvállalkozás-kiállításról, amelyen az iskola diákjai mutatták be képzeletbeli vállalkozásukat, illetve meséltek az érdeklődőknek arról, hogy miért is az ő vállalkozásuk a legjobb.
A szebb napokat látott csókai Marczibányi–Léderer-kastély az elhanyagoltság, a gazdátlanság elszomorító jegyeit viseli magán.A valamikor impozáns úri kastély ablakai betörve, a tető beázik.
A csókai gazdák, a földművelők és termőföld-tulajdonosok tavaly év végéig megkapták a Csóka kataszteri községben elvégzett tagosítás nyomán meghatározott új parcellaszámokat.
Ifjúsági iroda megalakításáról döntött pénteken a csókai községi képviselő-testület.