Térségünk kaviárja, a sült libamáj

Libagágogástól és muzsikaszótól volt hangos vasárnap délelőtt a tiszaszentmiklósi Magyar Kultúrkör székházának az udvara, az előző évekhez hasonlóan itt rendezték meg az idén is a VI. Libanapokat.

A tavalyi, eléggé családias összejövetellel szemben az idén mintegy 40 főzőcsapat vett részt a rendezvényen. A csapatok tartományunk minden tájáról, valamint Magyarországról és Romániából is érkeztek.

A rendezvényre sokan ellátogattak a környező településekről, de távolabbi városokból is, hogy egy kellemes napot töltsenek el barátkozva, tapasztalatot cserélve, finomabbnál finomabb falatokat elkészítve és elmajszolva, hogy rövid időre elfeledjék a vállukat nyomó gondokat.

A szervezők az idén olyan libából készült ínyencfalatok megkóstolását is lehetővé tették, mint a libatepertő, a sült libavér, no meg a sült libamáj.

A libafinomságok elkészítéséről a topolyai Januskó László mesélt napilapunknak, aki éppen a libavér sütésén fáradozott, de az ő keze alól került ki az a mennyei ízű sült libamáj is, amit többek között e sorok szerzőjének is alkalma volt megkóstolni.

– Nem hiába írta Kedves Jocó! versében József Attila, hogy „de szeretnék gazdag lenni, egyszer libasültet enni”, mert tudnivaló, hogy a libasült a legfinomabb a világon, a másik pedig a töltött libanyak. Kevesen tudják, hogy libahurkát is lehet készíteni. Mégpedig úgy, hogy amikor a libát felpucolják, a begyét kitisztítják és hurkaszerűen elkészítik, tehát rizzsel, párolt hagymával és egyéb fűszerekkel töltik meg. Úgyszintén nagyon ízletes a töltött libanyak, amelyet belső részekkel és fűszerekkel töltenek meg, majd pedig megsütik, felszeletelik és így tálalják. A legfinomabb ínyencfalat pedig a libamáj, ami számomra olyan, mint a kaviár – jegyezte meg Januskó László, aki hivatásos vőfélyként a libanapok ceremóniamestere is volt egyben.

Januskó a sült libamáj elkészítését megosztja napilapunk olvasóival:

– Én általában úgy készítem, hogy előtte hűtőben tartom, majd pedig innen kivéve bő zsírba helyezem, és 20–25 percig sütöm, attól függően, hogy mekkora. Ha nagyon nagy, akkor tovább is sütöm, de véletlenül sem szárítjuk ki a sütés közben, hanem csak egy kicsi színt adunk neki, hogy éppen piros legyen. És így egy gyönyörű, kenhető, nagyon finom libamájat kapunk, amit akár savanyúsággal, akár pedig valamilyen más körettel fogyaszthatunk nagy élvezettel. Sok helyütt olyan főételként eszik, amit ki sem tudunk fizetni. Csak mi nem értékeljük eléggé – jegyezte meg Januskó.

Egykoron, ahogyan sok más bánáti és bácskai falu utcáin, így Tiszaszentmiklóson is szinte hemzsegtek a libák, ma már azonban alig van belőlük, mivel a törvényes előírások ennek a szárnyasnak a tenyésztését is megnehezítették. A rendezvény megszervezésével a hagyományőrzés mellett a libatenyésztés fellendítésében is reménykedtek, ezen a téren azonban nem sikerült komolyabb előrelépést tenniük.

– A minisztériumokkal nem igazán tudunk együttműködni, és az az érzésünk, hogy a liba valamiért nem menő az országunkban – jegyezte meg Reperger Miklós, a Tiszaszentmiklósi Magyar Kultúrkör vezetője, aki egyike azon kevés libatenyésztőnek, aki még nagyobb állománnyal rendelkezik.

– Ha valamit szeret csinálni az ember, akkor nem nézi azt, hogy milyen is a helyzet, hanem továbbra is folytatja azt a tevékenységet, amiben örömét leli – magyarázta, és hozzátette, örül annak, hogy minden évben van ez a szép rendezvény, ahol együtt lehet, beszélgethet, tapasztalatot cserélhet a többi hasonló érdeklődésű kollégájával, függetlenül attól, hogy anyagilag talán nem jól jön ki az egészből.

Egyedül a libahús az, amit értékesíteni lehet. Különösen ilyentájt, Márton napja környékén. Reperger ennek kapcsán elmondta, hogy ő is a vasárnapi rendezvény idejére 50 libát készített el, amiből mindegyiket sikerült értékesítenie.

Beszélgetőtársunk elmondta azt is, hogy a libahús piaci ára 800 dinár körül van, de a vasárnapi rendezvényen ők féláron adtak túl rajta.

A libahússal szemben a libatoll felvásárlása szinte teljesen megszűnt. A koronavírus-járvány előtt egy japán érdeklődő vásárolta fel a tollat a libatenyésztőktől, a pandémia óta viszont beszüntette tevékenységét.

– Sajnos nagyon nehéz eladni a libatollat, így ezen a téren szinte lehetetlen helyzetbe kerültünk – jegyezte meg Reperger Miklós, és hozzáfűzte: az alkalmi felvásárlók annyira keveset adnak érte, hogy az nem fedezi a liba megkopasztásának a költségeit sem.