Második állomásához érkezett a Magyar Szó mezőgazdasági mellékletének, a Magvetőnek az élőújság-sorozata. Ezúttal napilapunk csapata csütörtökön este Kishegyesre látogatott el, ahol hatalmas érdeklődés övezte a bemutatkozást.
Az esemény elején Linka Gabriella, a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Varjú Márta főszerkesztő bemutatta a napilapot. Elmondta, hogy szerkesztőségünk kötelességének és feladatának érzi, hogy beszámoljon mindarról, ami a vajdasági magyar közösséget érinti.
– Kedden meghívást kaptam Antalfalvára (Kovačicára) egy panelbeszélgetésre, amelyet az anyanyelv napja alkalmából szerveztek meg. A rendezvényen részt vett a többi kisebbségi médiának a képviselője is, és kiderült, hogy nemcsak Vajdaságban, de egész Szerbiában csupán nekünk van napilapunk, ami a kisebbségeket illeti. Mi a Magyar Szóval, úgy gondolom, hogy hozzájárulunk ahhoz, hogy minél többen megmaradjunk ezen a vidéken, jobban és otthonosabban érezzük itt magunkat, és hogy szolgáljuk a vajdasági magyarságot – mutatott rá Varjú Márta.
![Varjú Márta főszerkesztő (Fotó: Lakatos János) Varjú Márta főszerkesztő (Fotó: Lakatos János)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/14824/image-thumb__14824__msz-article-nocrop-own/cms-image-000291656.jpg)
Varjú Márta főszerkesztő (Fotó: Lakatos János)
Ezt követően Németh Zoltán, a Naptár 2023 szerkesztője mutatta be a kiadványt. Örömmel nyugtázta, hogy az adatok szerint ez a legkeresettebb könyve napilapunknak. Viccesen elmondta, hogy ahogy a gyógyszerreklámokban is feltüntetik, hogy mire jó, úgy a Naptár esetében el lehet mondani, hogy ez a kiadvány mindenre jó, hiszen mindenki megtalálhatja benne a számára legmegfelelőbb tartalmat. Felhívta a figyelmet a benne lévő nyereményjátékra is, amelynek határidejét március 31-éig meghosszabbították.
A Magvető-élőújságok népszerűsége talán abban rejlik, hogy a meghívott vendégek segítségével a termelők első kézből tájékozódhatnak a legújabb, mezőgazdaságot érintő támogatásokról, információkról. Ez nem volt másként csütörtökön este sem, amikor Varga Attila, a melléklet szerkesztője beszélgetett a meghívott vendégekkel. Juhász Attila, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára arról számolt be, hogy mi lett a sorsuk tartozásoknak, illetve hogy mikor fog a parlament elé kerülni a mezőgazdasági nyugdíj-biztosítási törvénytervezet. Következőként dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatója beszélt a hazai pályázati lehetőségekről. A beszélgetés utolsó felszólalója mgr. Újhelyi Ákos köztársasági parlamenti képviselő volt, aki beszámolt a mezőgazdasági bizottság munkájáról.
![Dr. Molnár Viktor, Juhász Attila és mgr. Újhelyi Ákos a legújabb mezőgazdasági fejleményekről számolt be az est folyamán (Fotó: Lakatos János) Dr. Molnár Viktor, Juhász Attila és mgr. Újhelyi Ákos a legújabb mezőgazdasági fejleményekről számolt be az est folyamán (Fotó: Lakatos János)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/14825/image-thumb__14825__msz-article-nocrop-own/cms-image-000291653.jpg)
Dr. Molnár Viktor, Juhász Attila és mgr. Újhelyi Ákos a legújabb mezőgazdasági fejleményekről számolt be az est folyamán (Fotó: Lakatos János)
Az eseményre nagyon sok helybéli ellátogatott. Sokan már évek óta rendszeres olvasói napilapunknak.
– Nagyon szeretjük a Magyar Szót. Évek óta járatjuk a keddi, illetve a hétvégi számot. Nem vesszük minden nap, de ezt a kettőt szigorúan megvásároljuk. A Magvetőt nagyon szeretem olvasni én is, és a férjem is, és már sok játékban részt is vettem – mondta Kókai Jolán.
![Kókai Jolán a közönség soraiban (Fotó: Lakatos János) Kókai Jolán a közönség soraiban (Fotó: Lakatos János)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/14826/image-thumb__14826__msz-article-nocrop-own/cms-image-000291655.jpg)
Kókai Jolán a közönség soraiban (Fotó: Lakatos János)
Mohácsi Zoltán családja régi olvasónk.
– Nálunk már családi hagyomány, hogy vesszük a Magyar Szót. Régen, amikor még éltek a nagyszüleim, több számot is vásároltunk. Az elmúlt években édesapám mindig számon kéri rajtam, hogy van-e otthon Magyar Szó. Igyekszem eleget tenni a kérésének, ha nem is a hét minden napján, de rendszeresen, heti több alkalommal is megveszem a lapot – meséli Mohácsi Zoltán.
![Mohácsi Zoltán (Fotó: Lakatos János) Mohácsi Zoltán (Fotó: Lakatos János)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/14827/image-thumb__14827__msz-article-nocrop-own/cms-image-000291657.jpg)
Mohácsi Zoltán (Fotó: Lakatos János)
Juhász Árpád falugazdászként néha lapunk hasábjain is szerepel.
– Ettől függetlenül azonban a keddi számot, abban is a Magvetőt olvassuk szívesen, hiszen az én családom is mezőgazdasággal foglalkozik – mondta Juhász Árpád.
![Juhász Árpád (Fotó: Lakatos János) Juhász Árpád (Fotó: Lakatos János)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/14828/image-thumb__14828__msz-article-nocrop-own/cms-image-000291654.jpg)
Juhász Árpád (Fotó: Lakatos János)
A csütörtök esti, kishegyesi Magvető-élőújságon a Magyar Szó képviseletében jelen volt még Lakatos János és Kállai Göblös Nikoletta, napilapunk újságírói, valamint Bágyi Sándor, a terjesztőosztály képviselője. Az estet tánccal és énekkel tették színesebbé a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjai.
![A helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület táncosai, Varga Zsóka és Zelenka Dávid felcsíki táncokat adott elő (Fotó: Lakatos János) A helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület táncosai, Varga Zsóka és Zelenka Dávid felcsíki táncokat adott elő (Fotó: Lakatos János)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/14829/image-thumb__14829__msz-article-nocrop-own/cms-image-000291652.jpg)
A helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület táncosai, Varga Zsóka és Zelenka Dávid felcsíki táncokat adott elő (Fotó: Lakatos János)
Nyitókép: Varjú Márta főszerkesztő bemutatja napilapunkat (Fotó: Lakatos János)