2024. december 22., vasárnap

Szent Iván-napi varázslat

Mintegy nyolcvan gyermek vett részt a kishegyesi tűzoltók programján

A kishegyesi Maronka Károly Önkéntes Tűzoltó Testület szombaton tartotta a Szent Iván-napi varázslat elnevezésű gyermekprogramját, a Hegyalja utcában. A hagyományosnak számító programot dr. Kurin Ákos, a testület elnöke nyitotta meg, majd a gyerekek vették át a terepet. Szűcs Karolina, az esemény egyik szervezője arról számolt be lapunknak, hogy csaknem 80 gyermek vett részt a rendezvényen.

– A program részeként a gyerekek kézi tűzoltókészülékkel tüzet oltottak, a legkisebbek pedig gyurmáztak. Közösen készítettünk gyógynövényes zsákocskákat, körtáncot jártunk, énekeltünk és a bátrabbak tüzet is ugrottak. Ez mind a Szent Iván-napi hagyományokhoz tartozik, amelynek az őseink varázslatos dolgokat tulajdonítottak. A gyerekeknek lehetőségük volt beülni a tűzoltóautóba, az esemény végén pedig szalonnát sütöttünk volna, de sajnos ezt elmosta a rossz idő – mondta Szűcs Karolina, majd arról is szólt, hogy a rendezvényon ott voltak Gunarasi Önkéntes Tűzoltó Testület kis tűzoltói is, akik szintén részt vettek minden programban, és nagyon élvezték.

A Maronka Károly ÖTT Szent Iván-napi programját a Magyar Nemzeti Tanács támogatta, továbbá a Wood and More Kft., a Živinastija húsfeldolgozó üzem, a Vöröskereszt Kishegyes községi szervezete és Süli Szilveszter. A gyermekprogramokat Szűcs Karolina és Tumbász Kornélia szervezték.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Tartalmas programok vártak a gyerekekre a Hegyalja utcában (Maronka Károly ÖTT felvétele)