2024. július 8., hétfő

Egy hiánypótló rendezvény fiataloknak

Hivatalosan is megnyitotta kapuit a Vajdasági Szabadegyetem – A nemzetpolitikai államtitkárság élő kapcsolatot szeretne minden magyar közösséggel

A VIFÓ (Vajdasági Ifjúsági Fórum) által szervezett XXI. Vajdasági Szabadegyetem már szerdán megkezdődött a kishegyesi Kátai-tanyán, de a hivatalos megnyitó tegnap délelőtt volt. Az eseményt Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Potápi Árpád János, a nemzetpolitikáért felelős államtitkárság államtitkára nyitották meg. Részt vettek a megnyitón egy panelbeszélgetésen is, amelynek rajtuk kívül még vendége volt Juhász Bálint, a tartományi parlament elnöke, Orban Dušan, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke és Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke.

– A VIFÓ olyan szervezet, amelynek gyakran megújul a vezetősége, a dolgok természetéből kifolyólag. Ha nem is minden évben, de gyakran új emberek kapnak lehetőséget arra, hogy megszervezzék a Vajdasági Szabadegyetemet. Talán ez az egyik oka annak, hogy ilyen változatos volt ez a rendezvény az elmúlt bő két évtizedben. Minden határon túli magyar régióban van legalább egy szabadegyetem: Erdélyben, felvidéken, és Kárpátalján is volt, amíg a körülmények lehetővé tették. Itt vannak velünk a drávaközi és a muravidéki nemzettársaink, és a nemzetrészek vezetői. Néhány éve azt találtuk ki, hogy egy délvidéki kerekasztalt tartunk meg itt, a Szabadegyetem keretében – mondta Pásztor Bálint.

Kiemelte, itt nem csak a vajdasági, hanem a horvátországi és a szlovéniai magyarok helyzetéről is hallhatnak a jelenlévők.

– Össze tudjuk hasonlítani a nemzetrészek helyzetét, meg tudjuk vitatni, miben számíthatunk egymásra, mik azok a közös pontok, amik összekötnek bennünket, azon kívül, hogy valamikor egy országot jelentettünk – fogalmazott Pásztor Bálint, majd kiemelte, a Vajdasági Szabadegyetem egy hiánypótló rendezvény, amely lehetőséget biztosít, hogy a vajdasági fiatalok barátkozzanak, ismerkedjenek, valamint megfelelő ismeretanyaggal bővüljön a tudásuk.

– A szervezők mindig törekszenek arra, hogy ezek izgalmas, interaktív és érdekes előadások legyenek. Ez valóban a közösségépítésről szól, hogy itt barátságok és egyéb kapcsolatok szülessenek. Utána azok az emberek, akik itt közel kerülnek egymáshoz, a következő évtizedekben, tisztségeket betöltve, építeni tudják a közösséget – mondta a VMSZ elnöke.

A vajdasági, horvát és szlovén régiókat – az ezekben a régiókban élő magyarság kivételével – ma már nem sok minden köti össze – mondta köszöntő beszédében Potápi Árpád János.

– Valahol ez rendjén van, hiszen ezek a magyar régiók elsősorban azokhoz a magyar régiókhoz kötődtek, amelyek határa mentén voltak. Tehát, a Muravidék elsősorban Vashoz és Zalához, a bácskai térség Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéhez, a horvátországi magyarság zöme pedig Baranya vármegyéhez tartozott és tartozik. Ha a magyarságról beszélünk, akkor egy olyan népről kell beszélnünk, amely az elmúlt évszázadban világnemzetté alakult, hiszen a birodalom felbomlott, és nagyhatalmak az országot is felosztották az utódállamok között. A történelem viharai pedig nyugatra sodortak nagyon sok embert, ennek ellenére mégis azt mondhatjuk, nagyon sok olyan dolog van, ami összeköt bennünket. Összeköt a nyelvünk, a kultúránk, a közös történelmünk, a családi történeteink, mindaz, ami az elmúlt évtizedekben történt velünk. A magyar kormány és azon belül elsősorban a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága megpróbál minden magyar közösséggel élő kapcsolatot kialakítani és fenntartani. Úgy gondoljuk, ez fontos munka, és nem elsősorban Budapesten végezzük, hanem próbálunk Budapesten kívül is, fizikailag jelen lenni a magyarság életében, szinte mindenhol – mondta el az államtitkár, majd arról is szólt, hogy programjaik során nagy figyelmet fordítanak a családra mint alapközösségre. A család építi fel a nemzetet, és az alaptörvényben is benne van, hogy a család egy férfi és egy nő törvényes kapcsolatán alapul. Erre épülnek programjaik, valamint a gyermekekre és fiatalokra – fogalmazott Potápi Árpád János.

– Magyar jövő elképzelhetetlen magyar gyerekek, magyar fiatalok nélkül. Ennek egy ékes bizonyítéka a mostani Szabadegyetem is, amely szintén a fiatalokat fogja össze. A jövő, a folytatás mindig a fiatal emberek vállára terelődik – hangsúlyozta az államtitkár, majd arról is szólt, hogy az elmúlt időszakban több erre vonatkozó pályázatot is kiírtak. Ezek keretösszege pár milliárd forint és lassan megkezdődik a folyósításuk.

A csütörtöki napon a Szabadegyetem vendége volt még Horvát Király Andrea, a Gazdasági Minisztérium államtitkára és Lehmann Kristóf pénzügyi szakember, egyetemi tanár, akik előadást tartottak a résztvevőknek.

Nyitókép: Panelbeszélgetés a délvidéki magyarságot érintő témákról (Lakatos János felvétele)