2024. december 22., vasárnap

Hazaváró

Szerdától Anna-napi rendezvénysorozat Kishegyesen

A Dombos Festen kívül Kishegyes egyik legtömegesebben látogatott eseménye az Anna-napi

rendezvénysorozata. A templombúcsú köré kiépülő program egyre több dolgot foglal magába, s ebben az évben 5 napon át tart az esemény. A programsorozat főként a helyi civil szervezetek összefogásának köszönhetően valósul meg – számolt be lapunknak Sándor István, Kishegyes község alpolgármestere, a rendezvény egyik szervezője.

– Július végén rendezzük meg a hazaváró eseményünket, az Anna-napi programsorozatunkat. Ennek a kishegyesi helyi közösség a védnöke, de szervezés és finanszírozás szempontjából a település civil szervezetei veszik ki a részüket. Év eleje óta pályáznak, és arra készülnek, hogy az Anna-napokon programokkal rukkoljanak elő. A Possession Hagyományőrző Egyesület a tartományi oktatási titkárságnál, a Magyar Nemzeti Tanácsnál és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél is kapott támogatást, de az önkormányzat is finanszíroz egy civil szervezetet, hogy programot tartson. Az Anna-napokra hazavárjuk azokat a rokonainkat, barátainkat, aki elszármaztak. Ők általában a búcsúra jönnek haza – számolt be az alpolgármester, majd arról is szólt, hogy a szervezésben mintegy 10 civil szervezet vesz részt. Vannak olyan szervezetek is, amelyek több programot is megvalósítanak.

– Az Endukas Lovasklub lovas estet tart nekünk, és részt vesz a hagyományos vasárnapi lovas felvonuláson is. Az önkéntes tűzoltó testület tűzoltó-találkozót szervez, valamint hagyományőrző tűzoltó-bemutatóval is készül. A kishegyesi Kecsketenyésztők Községi Egyesülete is szervez programokat, a Possession Hagyományápoló Egyesület pedig biztosítja az anyagiakat a helyi egyesületek fellépéséhez. A Topolyai Alapfokú Zeneiskola is készül programmal a legkisebbeknek, és visszatér a szabadkai fúvószenekar. Emellett Világos Adrianna a párizsi olimpiára készül, ezért vele egy közönségtalálkozót szerveztünk. Utasi Péter korábbi néptáncosunk is hazatér, és népzenei gyermekprogramot tart a rendezvényen. Nemcsak a vendégek között lesznek hazatérő kishegyesi származású személyek, hanem a fellépők között is. Minden működő szórakoztató egység szervez programot az Anna-napokra. Arra ügyeltünk, hogy egymást ne fedjék stílusban, így napközben és este mindenki megtalálhatja azt a helyet, ahol kikapcsolódhat. A rendezvénysorozatnak hagyományos része a Tanyaszínház műsora, emellett a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület kiállítással is készül – számolt be Sándor István, majd hozzáfűzte, hogy a rendezvénysorozatra minden vendéget szívesen látnak.

AZ ANNA-NAPOK PROGRAMJA

Az Anna-napi rendezvénysorozat július 24-én, szerdán kezdődik a Nők Kishegyesi Fórumának Keressük a búcsú fiát című gyermekprogramjával, amelyet a női fórum székházában tartanak meg. A Tanyaszínház a Hegyalja utcában 21 órai kezdettel adja elő A cigány című színdarabját. Csütörtökön 17.30-kor a Balogh Melinda Társulat folklórszínházi produkciót mutat be a nyári színpadon, majd 18.30-kor Világos Adrianna tart közönségtalálkozót. A fiatal sportolóval Tóth Tibor sportújságíró beszélget. Pénteken 17 órakor a bútorfestő- és hímzőcsoport munkáiból készült kiállítást tekintheti meg a közönség a színházterem előcsarnokában, 18 órai kezdettel templombúcsút tartanak a Szent Anna-templomban, 19 órakor pedig az iskola tornatermében rendezik meg a Topolya–Kishegyes öregfiúk kézilabda-mérkőzést. Retró buli kezdődik 19.30-kor a szabadtéri színpadnál a Vajdaságretro Rádió közreműködésével, 22 órai kezdettel pedig az AcoustrinX együttes lép fel ugyanitt. Szombaton 9 órakor a Kecsketenyésztők egyesülete tart főzőprogramot a labdarúgópályán, és 10 órakor a Topolyai Alapfokú Zeneiskola szervezésében zenés játszóház kezdődik az iskola galériájában. Az Endukas Lovasklub 17.30-kor tart lovas estet a Cékus-istállóban, 21 órai kezdettel pedig iLektro-diszkóest kezdődik a Buga kávézóban. Ugyancsak 21 órakor a Dombos Wine Clubban a ViGaD zenekar ad koncertet.

Az Anna-napok fő napja a vasárnap, amikor a legtöbb eseményt tartják meg. A lovas felvonulás 10 órakor kezdődik a Fő utcán, 10.30-kor szentmise kezdődik a Szent Anna-templomban, majd 17 órakor komolyzenei koncert lesz, ugyancsak a templomban. A szabadkai fúvószenekar 18.30-kor lép fel a szabadtéri színpadon, majd ugyanitt 20 órakor utcabál kezdődik, amelyen az Azurro Bandel és 22 órakor a Deskavaary együttes lép fel. A Story vendéglőben 20 órai kezdettel a szabadkai Topic Band lép fel, a Buga vendéglőben pedig Hard Solo diszkóest lesz.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Sándor István (Lakatos János felvétele)