2024. december 19., csütörtök

Elfogadták a költségvetést

Kishegyes község képviselő-testülete megtartotta az év utolsó ülését – Megkezdődik a közvilágítás cseréje

Szerdán délelőtt megtartotta hatodik rendes ülését Kishegyes község képviselő-testülete, jelenlegi összetételében. Az év utolsó ülését nevezhetjük maratoninak is, ugyanis a képviselőknek 77 napirendi pontot kellett megvitatniuk. Az ülés egy perc néma tiszteletadással kezdődött az újvidéki tragédia és Sárközi Istvánnak, a községi képviselő-testület egykori elnökének halála kapcsán.

Több fontos napirendi pontja is volt az ülésnek, Oroszi Sándor, a községi képviselő-testület elnöke ezek közül kiemelte a jövő évi költségvetésre és a közvilágítás cseréjére vonatkozó határozatot.

– A legfontosabb napirendi pont a jövő évi községi költségvetés volt. Fontos, hogy költségvetésünk megfeleljen a törvényes előírásoknak, és az illetékes minisztérium is rendben találja. Örömmel számolhatok be róla, hogy a Pénzügyminisztériumtól jóváhagyást kaptunk a 2025. évi költségvetésre, a községi képviselő-testület pedig elfogadta. Ennek tükrében a jövő évi költségvetés 1 milliárd 86 millió dinárt tesz ki. Lényeges még ennek kapcsán, hogy határozat született az idei költségvetés zárszámadásának külső vizsgálatára is. Ugyancsak határozatot fogadtunk el a közvilágítás felújításáról. Ez azt jelenti, hogy befejeződött a közbeszerzés, és januárban megkezdődik a jelenlegi közvilágítás cseréje korszerű LED-es világításra. A tervezet szerint a munka 6 hónapig tart – számolt be a községi képviselő-testület elnöke, majd arról is szólt, hogy a képviselők elfogadták a békovai Regionális Hulladéktároló és Hulladékgazdálkodási Kft. ügyviteli tervének és egy külön programjának első módosítását. A községi képviselő-testület megvitatta és elfogadta Kishegyes község Szociális Központjának munkahelyi szabályzatát, valamint a Komunal Közvállalat ügyviteli tervét és munkaprogramját is – mondta Oroszi Sándor.

A községi képviselő-testület elnöke által kiemelt napirendi pontokon kívül számos határozati javaslatot fogadtak el a képviselők. Ezek között volt iskolaszéki tagok felmentése, újak kinevezése, valamint a községi munkatestületek bizottságainak megalakítása. Ez utóbbiak tették ki a 77 pontos napirend nagy többségét.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A képviselők egy perc néma csönddel emlékeztek az ülés elején (Lakatos János felvétele)