A Szerbiai Református Keresztyén Egyház új püspökévé Harangozó Lászlót, a Szabadkai Református Egyházközség lelkipásztorát választották meg. Esküjét ünnepélyes keretek között tette le Bácsfeketehegyen, az ott megtartott zsinaton. Valójában két hónapig tartó választási folyamat zajlott le, melynek keretében több személyt is megválasztottak országos egyházi tisztségekre. Harangozó Lászlót püspökké választották, Csányi Erzsébet pedig zsinati jegyző, egyben püspökhelyettes. Székely Károly a főgondnok, Pál Károly pedig a Bácskai egyházmegye gondnoka. Hallgató Imre, a bácsfeketehegyi református egyházközösség gondnoka ezenkívül elmondta, hogy az ünnepélyes beiktatásra a közeljövőben kerülhet majd sor. Az időpontról az új püspök és az új egyházkerületi vezetőség hozza meg a döntést.
Harangozó László Kolozsvárott végezte az egyetemet, majd tíz évig Bácsfeketehegyen a püspök mellett segédlelkészként, beosztott lelkészként, majd társlelkészként tevékenykedett, és közben a Református Központi Otthonnak, ismertebb nevén a régi Árvaháznak (sokan Leuenbergi Otthonnak ismerik) a vezetője volt. 2013-tól Verbászon és szórványaiban, összesen hét gyülekezetben és nyolcadikként Zentán is szolgált. A zsinatot követő nyilatkozatában megjegyezte, hogy sok harc és küzdelem előtt áll az egyház, viszont Isten segítségével, bölcsességgel és alázatosan fog az egyház élén állni.
Nyitókép: Harangozó László (Gergely Árpád felvétele)