Törökkanizsán a közelmúltban megtartott Gyöngyösbokrétán amellett, hogy tánccsoportok mutatták be produkcióikat, kirakodóvásár is csalogatta a résztvevőket. Az árusok között találkoztunk a magyarkanizsai Bálint Erikával, aki gyapjútáskákat, -tarisznyákat és rongyszőnyegeket kínált. Mind a saját keze munkája volt, hiszen ahogy elmondta, Szabadkán a folklórközpontban megtanulta ezek készítését:
– A központ legelső tanfolyamán vettem részt 2004-ben, és azóta táborokban igyekszem csiszolni a tudásom, meg könyveket olvasok ezekben a témákban, és az internetről is merítek ötleteket. Nyugdíjas vagyok, és ez a hobbim. Nagyon kellemes időtöltés a szövés, és izgalmas is, mert mindig más a végeredmény. A szőnyeg készítése haladósabb, és ahhoz hagyományos módon a régi ruhákat használjuk föl, de a táskákat is szeretem csinálni. Táskát csak gyapjúból szövök, és hozzá a gyapjút itt, Szerbiában vásárolom meg. Eleve színes gyapjút veszek, nem szívesen bajlódom a festéssel, habár azt is tanultuk. Azért szeretem a szövést, mert minden darab egyedi. Kezdetben igyekeztem lejegyezni, hogy hány szállal, hány sor, hány vetés van benne, de aztán rájöttem, hogy ez fölösleges, az egyediség, a megismételhetetlenség a lényeg. A gyapjúból készült táskák elnyűhetetlenek, én az enyémet nyolc–tíz éve használom, de még mindig semmi baja. Készítek hagyományos tarisznyákat és modernebb változatokat is, pl. kétvállúakat, azokat már ki is bélelem, cipzárt is teszek rájuk. A hagyományos tarisznya egyébként a legkapósabb, abból adok el legtöbbet, főleg néptáncos, hagyományőrző rendezvényeken lehet őket értékesíteni. A néptáncosok szívesen hordanak ilyet, ezért én ott árulom, ahol ők megjelennek. Mindkét gyermekünk néptáncos Magyarkanizsán, így ők, ha mennek valahová születésnapra, mindig tarisznyát, táskát visznek, de ajándékba is a saját termékünket szoktuk adni. Mivel van egy kis borászatunk is, a borosüvegekre is készítek táskát, vagyis az ajándékba szánt nedűt nem papírtasakba csomagoljuk, hanem a saját, gyapjúból szőtt üvegtartónkba.