2024. október 6., vasárnap

Éled a horgászat Kanizsa községben

Új elnökkel, bevált programokkal készülnek a horgosi sporthorgászok

Az adorjáni bekötő útnál vasárnap délelőtt már kint üldögéltek a pecabot mellett kapásra várva, a Tiszát és a környék halastavait is a tavasz közeledtével egyre több horgász keresi fel. A hozzáértők szerint már lehet fogni csukát, kárászt, süllőt.

A horgosi Proleter Sporthorgász egyesületben megtartották az év eleji tisztújító gyűlést, ahol Kovács György helyett az eddigi alelnök, Balaban Željko vette át a szervezet vezetését. Elmondása szerint az egyesület tavaly igen gazdag programot valósított meg, és idén is hasonló terveik vannak. Hagyományos emlékversenyeik és rendezvényeik közül idén nagy érdeklődés övezi az általános iskolások számára megrendezett horgásziskolát is.

– A tanfolyamot elsősorban az Október 10. általános iskola horgosi és kispiaci épületében szoktuk meghirdetni, ahová az elsősöktől egészen a nyolcadikos tanulókig bárki jelentkezhet. Tavaly 39 diák vett részt a programban, a mostani információink szerint idén eddig 60 tanuló iratkozott fel a listára – mondja az új elnök, aki azt is hozzáteszi, hogy a tanfolyam ára megegyezik az éves tagsági díjjal, ami 400 dinárba kerül, ezért pedig pecabotot, komplett felszerelést kapnak a diákok ajándékba. A program végén versenyt is szerveznek a számukra, ahol az üdítőről és az élelemről is a klub gondoskodik. A horgászat alapismeretei és a szórakozás mellett azonban nagy hangsúly fektetnek a környezetvédelemre is az oktatás során. – A tanfolyam március végén kezdődik, és ötször másfél óra előadás után visszük őket terepre horgászni. Az első dolog, amit megtanítunk nekik az, hogy óvják a környezetüket. Általában ezt a gyakorlatban is láthatják, mert amikor lemegyünk a Tisza-partra, első dolgunk összeszedni a szemetet, amit mások hagynak el.

Az elnök szerint a szemetelés komoly problémát jelent, amelyre jobban oda kellene figyelni.

– Tavalyelőtt szerveztünk egy takarítási programot, ahol a Tisza-parton és a vízszélén összesen 14 köbméter szemetet gyűjtöttünk össze. Tavaly is szerettünk volna egy ilyen akciót, de pénzhiányában nem sikerült megvalósítani.

A szemét pedig nemcsak az élővilágot veszélyezteti, de rossz fényt vet a horgászat turisztikai lehetőségeire is, amelyet úgy tűnik, nem aknáznak ki eléggé. Holott állítólag rengeteg horgász érkezik egész évben a Tiszára más községekből is, s több odafigyeléssel akár külföldi sporthorgászokat is ide lehetne vonzani.

– Az engedély kiváltásával bárhol lehet horgászni, az a probléma, hogy a többi község horgászai a helyi klubjuknak fizetik a tagsági díjat, de a halakat a Tiszáról viszik el, itt pedig nem szaporítják őket. Az a szerencse, hogy az élő Tiszán nagy a természetes szaporulat, de mindenképp több emberre lenne szükség, akik az orvhalászokat lefülelik, és vigyáznak a tisztaságra, valamint arra, hogy a méreten aluli halakat visszadobják. Ehhez pedig nyilván több pénzre lenne szükség. Az elmúlt években községükben több magántulajdonban lévő halastavat is létesítettek, ahol valóban szép környezetben lehet horgászni, de a napidíjak árát összeadva az ember a horgászengedélyt is kiválthatja, és utána ingyen is horgászhatna a Tiszán.