2024. december 22., vasárnap

A lábujjtól a fejbúbig – a csutkától a szemig

Tizenhetedik Kukoricafesztivál Magyarkanizsán

Egy darabot se hagytak veszni őseink a kukoricából. Még pálinkát is főztek belőle, sütöttek-főztek, melegedtek, dísztárgyakat készítettek és állati takarmányként is az egyik legfontosabb növényünk a kukorica. Mára már kevesebbet is termelnek belőle, kevesebbszer jut eszünkbe az étrendünkbe beépíteni vagy gyerekjátékot készíteni belőle, ezért is fontos, hogy a mai generáció is ismerje meg, és ha csak ízelítőként is, de szó szerint kóstoljon bele a kukoricázásba. Ezt a magyarkanizsai Tisza Néptáncegyesület kiemelten fontos feladatának érzi, ezért is szerveznek már tizenhetedszer Kukoricafesztivált a városban. Ilyenkor megtelik nem csak a városháza előtti kispark, ahol kirakodóvásár és enni-innivaló várja a kilátogatókat, ügyességi játékok, bemutatók is zajlanak, hanem a Művészetek Háza nagyszínpadán is a néptáncé és a népzenéé a főszerep. A háromnapos Kukoricafesztivált pénteken nyitották meg, a Cnesa előcsarnokában bőr- és nemezkiállítás is volt, illetve az előzetesen meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetése, mely természetesen a kukorica témakörben zajlott. A Bodros tamburazenekar pedig táncházzal örvendeztette meg az érdeklődőket a helyi általános iskola udvarán.

Szombaton már a reggeli órákban megindultak a fiatalok a hagyományos toborzással és hívogatóval, körbejárták fél várost, a piacon is megfordultak és a városháza előtt értek célba, ahol fergeteges táncukkal megnyitották hivatalosan is a Kukoricafesztivált. A résztvevőket Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere is köszöntötte, aki a hagyományok továbbvitelére biztatta a fiatalokat, és nekik, illetve a szervezőknek is megköszönte, hogy a város három napon át a kukorica, a néphagyomány, annak tisztelete, szeretete és továbbadása jegyében élhet. Ezt követően játékos vetélkedőket szerveztek a Kisparkban, ahol a kukoricalapátolás és a morzsolás se maradhatott ki. Mindeközben a házi sajttól, a levendulán keresztül a csuhétárgyakon át a főtt kukoricáig minden megvásárolható volt.

A legfinomabb görhe pályázat díjkiosztója  már a délutánba hajlott. Minden évben, így most is a legfinomabb görhéket, az édes, kukoricalisztből készült süteményeket díjazták. Helyet, helyet nekünk is… – a külföldi, valamint környék- és községbeli vendégegyüttesek táncos, zenés, énekes bemutatkozása mintegy másfél órán át tartott, mely igazi szórakozást nyújtott a kilátogatóknak. Este hétkor pedig az egyik legszebb szombat esti program következett: a Vajdasági népzenészek gálaműsora a Művészetek Háza Nagyszínpadán. És itt még nem is ért véget a mulatság, mert táncház zárta a napot.

Vasárnap zárult a fesztivál, a  Néptáncgálával – a meghívott külföldi és hazai néptáncegyüttesek közös gálaműsorával a Művészetek Háza Nagyszínpadán.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás