2024. december 22., vasárnap

Tizenötödik táncos nap

Vajdasági szólótánc fesztivál Horgoson

Szóló- és páros tánc kategóriában versenyeztek a fiatalok, akik Horgosról, Szabadkáról és Szegedről jöttek a nagy múltú horgosi fesztiválra, hogy bemutassák tudásukat. A táncos lábú fiúk és lányok egyedül és párban is megmutatkoztak a horgosi Művelődési Ház nagyszínpadán, ahol a szakmai zsűri értékelte tudásukat és viseletüket. Az ilyen találkozókat áthatja egy különös hangulat, mert úgy tűnik, elsősorban nem is a versenyszellem a mérvadó, hanem a közösség. Az ugyanúgy gondolkodó emberek, ugyanazokat a dolgokat szerető és értékesnek tartó, a nemzeti hovatartozást és a hagyományok őrzését és továbbvitelét fontosnak érző fiatalok találkozóhelye is.

A rendezvény második részében pedig fergeteges gálaműsorban léptek fel a táncos csoportok, akiknek a lábuk alatt csak úgy porzott a színpad. A Juhász Zenekar és Kamarás Együttes pedig táncházzal örvendeztette meg a résztvevőket. A Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület elnöke, Szécsi Zsolt elmondta, hogy nagy öröm számukra, hogy tizenötödször adhat otthont Horgos ennek az értékmegtartó rendezvénynek.

– A szólótánc fesztivál kapuit kitártuk az anyaország előtt, ahonnan szintén érkeztek versenyzők, Szegedről, de vajdaságiak közül is több helységből vannak résztvevők. Nem csak a versenyzésről szól ez a nap, hiszen a gálaműsorban az örömtánc látható, amikor sokan népesítik be a színpadot. Számunkra nagyon jó visszajelzés és örömre ad okot, hogy a versenyzők visszatérnek évről évre hozzánk, sőt olyanok is vannak, akik táncosból tanárrá nőtték ki magukat az évek folyamán – mondta el Szécsi Zsolt.

A megmérettetésen szerepelt egy szabadon választott és egy kötelező tánc, páros és szóló kategóriák, melyben megmutatták rátermettségüket a magyar néptáncban. A tét pedig nem kisebb volt, mint Vajdaság legjobb táncosa cím elnyerése, melyet idén Csóvity Brigitta és Bicskei Edvin érdemelt ki.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás