Kálmánék takaros gazdaságában Ilonafalván, a Járás szélén több száz birka és kisbárány van évről évre. Ahogy a gazda, Kálmán József mondja, ő szinte beleszületett ebbe, és mint látjuk, tovább is adja a saját gyerekeinek. Nyaranta arra karikázva vagy autózva több nyájat is lehet látni a Járáson, itt még legeltetnek régi jó szokás szerint, de mint megtudjuk, természetesen az sincs ingyen. Mindenért busásan fizetni kell, visszafelé viszont csak csurog a haszon, ha egyáltalán beszélhetünk ez esetben haszonról, mert a gazda szerint a tavalyi csuda szárazság arra kényszerítette őket, hogy a túlélés legyen a céljuk. Most az ellés időszaka van, így a kisbárány a kisbárányt éri náluk. Szebbnél szebbek, igazi pihe-puhák, mint ahogy az a gyerekek képzeletében és a rajzfilmekben is van. Odafigyelő gondoskodás, tisztán tartás, jó ellátás, ami megvan Kálmánéknál, de a szabadság is, azzal, hogy nincsenek egész évben becsukva a jószágok, hanem mint a régi szép időkben, a gazda mindegyik jószágát ismeri, felismeri, amikor a legelőről hajtja be őket.
– A téli időszak az ellés ideje a birkáknál, nálunk is szerencsére sok szép kisbárány született – meséli Kálmán József, akinek felesége, Magdolna is bőven kiveszi a részét a munkából. – A jószágnál nincs ünnep, se karácsony, se újév, se hétvége. Itt mindig dolgozni kell. Nekünk több száz birkánk van, nagyjából ugyanannyi, mint tavaly – mondta a gazda. És ha már a tavalyi évnél tartunk, keserű a szájíz. – A 2022-es év olyan volt, hogy talán sose fogjuk elfelejteni. Sajnos nem amiatt, hogy annyira jó lett volna. Nagyon hitvány termést vettünk le a földekről, szinte semmire sem elég. A kukoricák alig termettek, mondhatjuk, hogy majdnem semmit. Annyiban tudtuk menteni a menthetőt, hogy silót csináltunk belőle, hogy a jószágnak legalább takarmány legyen. Se széna, de se here nem lett annyi, amennyi kellett volna. Alig a falig valamicske. Még az a szerencsénk, hogy az azt megelőző évből még maradt egy kicsi. Nem lehet dicsekedni. Próbáltunk mi okoskodni, de ez a siló is csak savanyú káposzta hús nélkül – magyarázta a gazda, akitől megérdeklődtük, hogy most milyen takarmányozást igényelnek a jószágok. – Kapják a silót, hereszénát, költekezni nem nagyon lehet, mert így se kifizetődő, hát még ha sokat költenénk! Azért természetesen szükség van némi pluszra – fejtette ki Kálmán József. – Az ár se a legjobb, 380-tól 420-ig kel el a bárány, de úgy vesszük észre, hogy az is kicsit meg van torpanva, a birkának meg, amelyik szép jószág, 140–150 dinár kilója. Ez az ár a kiseladásra vonatkozik, nagyban sajnos ennél kevesebbet adnak érte, mindössze egyeurónyit kilójáért. Nem emelkedett az ár. Itt most szó sincs arról, hogy ezzel kifizetődő lenne foglalkozni, haszonról meg főleg nem lehet beszélni. A cél az, hogy ezt a múlt évet valahogy túléljük, és bízunk az idei jobb körülményekben – mondta a gazda, akitől azt is megtudtuk, hogy mindig adódnak azért apróbb kellemetlenségek is. – A birka ezt a mostani nedves időt sem szereti, mindig oda kell figyelni, és ahogy mondani szokás: a gazda szeme mindig gyógyítja a jószágot – mondta, és hozzátette, hogy az a szerencséjük, hogy némi támogatásban is részesülnek. – A bárányt el tudjuk adni nagyobb vágóhidakra, és az eladott jószágok után támogatást is kapunk, ez nagy segítség, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a birkák után például még az elmúlt évi támogatás sem érkezett meg, bár ígéret van rá – mondta Kálmán József, akinek az egész családja kiveszi a részét a munkából.
– Szoktam mondani, hogy aki itt kanalat mozdít, kiveszi a részét a munkából – mondta József, aki feleségével együtt, úgy tűnik, el sem tudja képzelni az életét munka nélkül. A változás a régi időkhöz képest annyi, hogy juhászt nem nagyon találni, a gyapjút sem lehet értékesíteni, de ami változatlan, az az, hogy ugyanannyit kell a jószág körül dolgozni. Ilyen világ ez, kemény, de vendégszeretetük és emberségük talán ennek is köszönhető, hogy mindenért keményen megdolgoztak, ünnepet, kánikulát, fagyot is munkával fűszerezve.
Nyitókép: Jenei Klementina felvétele
