2024. december 22., vasárnap

A népzene kincs

A XV. Élő népzene Magyarkanizsán

Már az előcsarnokban megalapozták a hangulatot a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézményben, ahol a XV. Élő népzene rendezvény zajlott szombat délután. A hagyományos népdaltalálkozót nemcsak az tette különlegessé, hogy ezúttal Kávai Anna hímzései, gyönyörűségek fogadták az odaérkezőket, hanem az is, hogy a Cifraszűr népdalkórus megalakulásának harmincötödik évfordulója is most van. Az Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesület berkeibe tartozó Cifraszűr népdalkórus tagjai minden évben örömmel készülnek erre a napra, amikor meghívják a községbeli művelődési egyesületek tagjait is, hogy egymást váltsák a színpadon, bemutassák egymásnak a hagyományőrző tevékenységüket, és nem mellesleg együtt legyenek pár órára ők, akiknek szívügye a népművészetek megőrzése és továbbadása. Az eseményt Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere is megtisztelte jelenlétévél, aki köszönetet mondott népművészetünk gondos őrzőinek. A szombat délután és este teljes egészében a népzenéről, a közös éneklésről szólt.
Monostori Ildikó, a Cifraszűr népdalkórus vezetője elmondta, hogy minden évben nagyon várják ezt a találkozót, melynek ők a házigazdái.
– Nyolc éve tagosodtam be a kórusba, ez volt a lehető legjobb döntés. A népdalkórussal hazai pályán, a községben szoktunk fellépni, találkozókra eljárni, illetve az ünnepeinket, ahol tudjuk, fellépéseinkkel igyekszünk szebbé tenni. Több tájegység népdalait énekeljük: többek között lendvait, bácskait, muravidékit – tudtuk meg Monostori Ildikótól.
Az előtérben Kávai Anna kézimunkái ékesítették a találkozó helyszínét. A huszonöt év munkáját felölelő darabok a Kárpát-medence magyar nyelvterületének húsz tájegységi hímzését tárják elénk.
– A Cifraszűr megalakulásának kezdete óta tagja vagyok a népdalkórusnak, én vagyok a legidősebb a kórusban, ahol közösségi élet van. Szinte úgy érzem, mintha egy család lennénk – mondta a kórus tagja, akinek elmondása szerint együtt ünneplik a születésnapokat, és el is éneklik egymás nótáját.
Erdélyi Tóth Edit, az Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesület tagja és elnöke elmondta, hogy a Cifraszűr népdalkórus már az egyesület megalakulása előtt létezett.
– A népdalkórus 1988-ban alakult, azóta is folyamatosan azon dolgoznak, hogy szívvel-lélekkel hűek maradjanak a hagyományainkhoz, és azt tovább is éltessék, amiért hatalmas köszönettel tartozunk – mondta az egyesület elnöke.
Miután a magyarkanizsai, kispiaci, völgyesi, oromi, törökkanizsai, oromhegyesi, martonosi és horgosi művelődési egyesületek tagjai népdalcsokrokkal, citerazenével, szólóénekkel tették széppé a szombat délutánt és estét, a házigazdák köszönőlevelet osztottak ki a fellépőknek és a visszavonult cifraszűrösöknek a sokéves elkötelezett munkájukért. Ezt követően közös mulatsággal koronázták meg a rendezvényt, ahol bújukat és örömüket is kiénekelhették magukból, hisz a népzene örömben-bánatban egyaránt társul hívható.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A Cnesa nagytermét betöltötte a népzene (Jenei Klementina felvétele)