A falusi lét meghatározó az életünkben. Van, aki legszívesebben szabadulna tőle, és letagadja, hogy faluról származik, más meg örömmel szippantja be a tiszta levegőt a csendben. Arra tanítottak, hogy soha ne felejtsem el, milyenek a gyökereim, csak ezt egy kicsit másképp mondjuk otthon, de mindenki érti, miről van szó. Van, aki visszavágyik, ha nem is annak minden velejárójával együtt, de a szépségeit kiragadva biztosan. Nincs párja a falusi szabadságnak és az ottani vendégszeretetnek. A szabadsággal azonban elmaradhatatlanul kéz a kézben jár a kemény munka is.
Mindezt első kézből tapasztalhattuk Szalatornyán Almási Klárikánál és Tibornál. Olyan vendégszeretetet, ahogy náluk fogadják a betérőt, ritkán tapasztalni, és ez nekik a legtermészetesebb. Mi meg végtelenül hálásak vagyunk érte, hogy visszaadják azt a hitet, hogy az emberek jók, a szeretet felebaráti. Egy sor tanya, példás rendben mindegyik, a délvidéki gazdagság szőlőben, almában, krumpliban, káposztában, sárgarépában, tökben mutatkozik meg. Na és dohányban. Almásiék ugyanis egyebek között dohányt termelnek, ami nagyon munkaigényes, és javarészt kézi munkát igényel. Abból is rengeteget. Amikor először jártunk náluk, a házuktól nem messze egy vasrózsaültetvényen fotózkodtunk, az is az övék volt. Tibor meséli, hogy olyan kérés érkezett hozzájuk, hogy egy holdon pipacsot termeljenek. Meghökkentő, de az is keresett növény. Elképzeltem egyholdnyi pipacsot! Számomra a látvány elképzelése is lenyűgöző! Ebbe aztán nem vágtak bele, de pár év kihagyás után visszatértek a dohányhoz, amely pedánsan elhelyezve szárad.
– Huszonöt–harminc éve termelünk dohányt egy-két év kihagyással. Most újból elkezdtük a japán JTI vállalattal az együttműködést, és bízom benne, hogy jól fog működni – meséli Tibor, aki a munka java részét feleségével, Klárikával végzi, és a dohány a magtól kezdve a kezeik között nő. A szedéskor kell nekik a segítség, amikor munkások is beállnak, hisz a növény betakarításának is megvan a mikéntje. – Az idén másfél hektárra szerződtünk – tudjuk meg Tibortól, aki azt is elmeséli, hogyan lesz a magból füstölnivaló. – Sztiroportálcákba töltjük a szubsztrátot, abba megy a mag, és vízen nevelt palánta lesz belőle, amiből húsz hektárnál is többre elegendő nő ki. Ezt a termelők el is viszik tőlünk, ők is palántálják, ugyanúgy mi is – tudjuk meg a gazdától. Így az is egyértelmű, hogy a többi termelő is ugyanazt a minőséget kapja, amit ők maguknak is termelnek, tehát a vásárló is biztos lehet benne, hogy olyan palántához jut, amilyet az őstermelő is tesz a saját földjébe. Kell ennél jobb cégér? Május elején már a kész palánta mehet is az útjára, vagyis a jó termőföldbe, ami manapság nem elég, locsolni is muszáj, ha jó termést akarnak.
– Szépen tudtak fejlődni a palánták, de csak öntözéssel, hisz egyenlőtlen volt a csapadék mennyisége. Akik nem bírtak öntözni, érzik is a hozamon, mert kicsit gyengébb lett. Hektáronként átlagosan két tonnát számolunk, ennyinek kell teremnie – mondja Tibor, aki azt is elárulta, hogy náluk az öntözésnek köszönhetően ez azért kicsit jobb is. – Először úgy terveztük, hogy kivágjuk az egész növényt, és úgy szárítjuk, de helyszűke miatt erről le kellett mondanunk, így maradt a hagyományos megoldás, levelenként szedtük, majd felfűztük. Emiatt kicsit csúszott időben a betakarítás, ami lehet, hogy a minőség rovására megy egy csöppnyit – mondja Tibor. Elnézve azonban a gondosan tárolt, egészséges és gyönyörű leveleket, nem hozzáértő szemmel csak nyugtázni lehet, hogy ez így tökéletes, ahogy van. Ha ezek a levelek kerülnének a cigarettába, lehet, hogy meglepődnének az igazi dohány ízén, illata még a füstmenteseknek is kellemesen hatott ottjártunkkor. – Fóliában szárítjuk a felfűzött leveleket, ha minden jól megy, két hét alatt készre is szárad. Rebesgetik a lehűlést, akkor kicsit több időre van szükség a száradáshoz – magyarázza a termelő, aki abban is bízik, hogy a dohánygyárral való jó együttműködés az árban is megmutatkozik – A szerződésünkben az első osztályú termésre dináros árat hagytak jóvá, de mivel a virgina típusú dohány felvásárlási árát is harminc százalékkal megemelték, remélem, a burley-vel is ugyanez lesz a helyzet – mondja Tibor, aki saját kezével, felesége és a munkások segítségével öt hétig szedte a dohányt. De hogy idáig eljussanak, a szedésről beszélhessünk, azt jó sok munka előzte meg, és még a szállításkor is keményen meg fognak érte dolgozni. Aki azt hinné, hogy ez egy egyszerű munka, gyorsan ki kell ábrándítani, hisz nagyon is nehéz, és ahogy Klárikát és Tibort elnézem, a szeretet, a munka és a növény szeretete is kell hozzá, továbbá a tudás, amelyet tapasztalattal lehet még inkább bővíteni. Ügyes kezeik alatt ég a munka. – Mi még gyerekcipőben járunk a dohánytermeléssel – mondja szerényen Tibor, és ez arra értendő, hogy egyes helyeken már kombájnnal szedik a dohányt. – Csinálni kell! Kis területen gazdálkodunk, és ilyeneknek, mint mi, dolgozni kell! Bízom benne, hogy megéri. Ez olyan, mint a halászás előtti beetetés!
Almásiék becsületes és kitartó munkával, lelkük minden rezdülésével a délvidéki kistermelők követendő példái lehetnek. Mi pedig hogy tértünk haza Szalatornyáról, Kispiac mellől? Felpakolva fokhagymával és sütőtökkel, melyet szintén ők termelnek, és amelynek a felhasználásakor mi is mosolyogni fogunk, és igyekszünk meghálálni és továbbadni azt a jót, amit Almásiéknál tapasztaltunk.
Nyitókép: Bajić Jenei Klementina felvétele
