Magyarkanizsa községben sorrendben Martonos a második település, ahol a partizánmegtorlásokra emlékeznek, itt huszonnégy ártatlanul kivégzett magyarra. A hozzátartozók és a helybeliek a temetőben róják le kegyeletüket, hiszen az áldozatokat mind a mai napig nem temették el tisztességesen. Az 1944/45-ös kivégzések áldozataira emlékeztek szerdán délután a martonosi temetőben, ahol Savelin Zoltán helybeli plébános alkalomhoz illő szertartása után dr. Forró Lajos mondott beszédet, aki személyes érintettsége és kutatásai nyomán számolt be.
– Immár sokadik alkalommal vagyunk itt. Már magam sem tudom, hányadik alakalommal beszélhetek Önök előtt. Nem tudom, hogy tudok-e még újat mondani. Hetvenkilenc éve verték agyon a nagyapámat. Csak azért, mert magyar volt, és valakinek konkurencia volt a hentesüzlete. Hetvenkilenc éve gyilkolták meg az Önök családtagjait is. Aztán, mint a rablógyilkosokat, beledobálták őket egy gödörbe, valahol a Csurgónál. Több mint harminc éve kutatom az 1944-es eseményeket. Hosszú és időnként fárasztó út volt ez, szakadatlan küzdelemmel az ártatlan áldozatainkért. Sok mindenkivel beszélgettem az anyaggyűjtés során. Ilyenkor, a megemlékezés idején gyakran újranézem a szemtanúkkal készült beszélgetéseket. Időutazás ez, hiszen az elbeszélések visszavisznek egészen az 1944-es vérzivataros napokba. Most Kéri Ilus néni vitt vissza egészen 1944. november 7-ig – mondta Forró Lajos, és így folytatta:
– Kutatásaimból tudom, hogy az 1917-es októberi orosz forradalom évfordulóját Martonoson is megünnepelték. Az ünneplésről 1944. november 7-én jelentésben számoltak be a Zentai Városi Parancsnokságnak. Jelentették, hogy a szovjet és a jugoszláv katonák, karöltve a lakossággal, kilátogattak a temetőbe, és megkoszorúzták az elesett szovjet katonák sírját, majd a helyi pravoszláv templomban istentiszteleten vettek részt. Nagy ünnepség volt ez az ő szemszögükből nézve. Ilus néni arról mesélt nekem, hogy a mi hozzátartozóinknak mit jelentett ez az ünnep. A történet kicsit másképp hangzott, mint a hivatalos irat. Engedjék meg, hogy idézzek az 1994-ben készült beszélgetésünkből. „Szerb ünnep volt. Koszorúztak is a szerb temetőben. Nagy cirkuszt csináltak. A Janiék ki voltak engedve, a Vučić Mitónál disznót vágtak. A Forró Lajcsi, az öregapád meg ő segítkeztek. Vittük be a reggelit. A nagykapu ki volt nyitva, szaladgáltak át a Mitóhoz, már aki szaladgálhatott. Nem mindenkinek engedték oda az ennivalót. A Kocsis Janinénak úgy hányták vissza a krumplis tésztát, hogy mindenfelé repült. A komámasszony, a Sörös Sanyi felesége hozta az ételt, jött vele a fia, a Petyi is. A Sörös Sanyi állt a pinceküszöbön, a talpait nem bírta lerakni. Tiszta lila-fekete volt. A Péter, mikor meglátta, elordította magát, és hazaszaladt. Rossz volt látni. Máig mindig siratja az apját. Engem beengedtek, valami kölök mondta, hogy menjünk be a szobába beszélgetni, nem zavar bennünket. Bementünk, a Jani fogta a kilincset, és rítunk mind a ketten, nem is beszélgettünk.” Ugyanaz a nap nekik az ünnepet, nekünk a megaláztatást, a kínzást és a halált jelentette. Így volt ez akkoriban – olvasta fel egyebek között.
Forró Lajos beszédében ugyanúgy, ahogy már sokadszor, arra mutatott rá, hogy akik ezt tették a magyarokkal, azok ma a temetőben vannak eltemetve, az áldozatok meg dögtemetőkben, buszpályaudvarok alatt, sintérgödrökben, vagy mint Martonoson, a töltés mellett jeltelen sírban nyugszanak.
– Engem nem az bánt, hogy a gyilkosoknak fejfájuk van. Hiszen hiába a virág a sírokon, az elkövetett bűneiért mindenki a Teremtő előtt felel. Én csak azt szeretném, ha az ártatlanul meggyilkolt családtagjainknak is lenne fejfájuk, sírjuk a temetőben. Szerbiának az unióba lépés előtt van még feladata ebben a kérdésben. Mi pedig nem fogjuk megkönnyíteni a dolgukat, és folyamatosan felhívjuk a figyelmet a tartozásra! Tisztességesen el kell temetni az áldozatokat. Ezt nem lehet megúszni – fogalmazott egyebek között dr. Forró Lajos.
A martonosi temetőben az áldozatok tiszteletére emelt és a közelmúltban felújított síremléknél a hozzátartozók és a helyiek mellett a politikum képviselői is elhelyezték az emlékezés virágait.
Nyitókép: Martonoson 1944. november 21-én Werner Mihály apátplébános mellett további huszonhárom ártatlan magyar áldozatot végeztek ki (Fotó: BJK)
