2024. október 5., szombat

Az idén is nagy buli volt Tóthfaluban

Tóthfaluban vasárnap tartották meg a 7. Bogrács- és pálinkafesztivált. A falu központjában lévő zöld terület már a kora délelőtti órákban muzsikaszótól volt hangos, ugyanis egy tamburazenekar nótaszóval járta körbe a főzőversenyen részt vevő csapatokat. A népünnepélyen a szakmai zsűritől szerzett információk szerint 41 baráti társaság mérte össze tudását különféle bográcsos és roston sült ételek elkészítésében. Emellett pálinkákat minősítettek, illetve virágkötészeti versenyt tartottak, a legnépesebb közönsége azonban a mókás és ügyességi megmérettetéseknek volt.

Faragó Zoltán, a helybeli Szabó Dénes Egyesület vezetője, a rendezvény fő szervezője napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a fesztivált hét évvel ezelőtt indították útjára azzal a célkitűzéssel, hogy összejöjjenek, találkozzanak a helybeliek, és együtt egyenek és igyanak egy jót, a gyermekeik pedig az egybegyűltek előtt bemutathassák táncaikat, szavalataikat, dalaikat.

– Nemcsak itt a Délvidéken, hanem máshol sem könnyű az élet, de ezen a rendezvényen egy kicsit megfeledkezhetünk mindennapi gondjainkról, és megmutatjuk, hogy itt is van élet, és itt is meg lehet élni. Az emberek összetartóak, és Tóthfalu ékes példája ennek az összetartásnak – emelte ki, és hozzáfűzte, hogy a rendezvényen az összes helybeli szervezet részt vesz: a lovasoktól kezdve az ifjúsági szervezeten és a cserkészeken keresztül a helybeli önkéntes tűzoltókig mindenki, és nincs közöttük gáncsoskodás, hanem együttműködnek.

A rendezvényre a helybelieken kívül Temerinből, Zentáról, Csókáról és más vajdasági településekről is érkeztek vendégek. Emellett Tóthfalu magyarországi testvértelepüléseiről, illetve Deszkről, Budapestről és Mezőtúrról is jöttek vendégek, akik a főzőversenyen és virágkötő versenyben is megméretkeztek.

A fesztivál kulturális műsorában a helybeli fellépők mellett a budapesti Fonó Néptáncegyüttes és Dér Zsolt csantavéri hegedűművész is fellépett.

Nyitókép: Horváth Zsolt felvétele