2024. december 22., vasárnap

Számtalan újítás

Tartalmas évet zárt a kispiaci Jókai Mór Művelődési Egyesület

A kispiaciak minden jelentős kulturális eseményen jelen vannak, és ők maguk otthon is nagyon aktívak. Sárkány Dóra a Jókai Mór Művelődési Egyesület nevében mesélt arról, mi mindent sikerült megvalósítaniuk az elmúlt időszakban.

Milyen lehetőségeik voltak az elmúlt évben?

– Mint minden egyesület és civil szervezet, egyesületünk is támogatásokból tartja fenn és fejleszti magát. Igyekszünk a pályázati lehetőségeket kihasználni, így nemcsak a hazai, hanem a magyarországi pályázatokon is részt veszünk, amelyeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma ír ki többek között a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n és a Csoóri Sándor Alapon keresztül. Az egyesületben folyó munkát több éve segítik az anyaországi támogatások. A Csoóri Sándor Alapnak köszönhetően az elmúlt négy évben fejlesztettük a munkánkhoz szükséges eszközöket. Jelentős támogatásokat kapott a népdalkör és a néptánccsoportok is, hiszen viseleteket varrattunk, karaktercipőket vásároltunk, hozzájárult az oktatók díjához, utaztatni tudtuk a csoportokat a fellépésekre. 2021 tavaszán megvalósult egy régóta dédelgetett álmunk, a Csoóri Sándor Alap támogatásának köszönhetően egyesületünkben elindult a citeraoktatás. Két felnőtt és nyolc gyermek részvételével folyik a munka, Mihók Attila csókai oktató irányításával. A támogatásból új citerákat is vásároltunk.

A rendezvények korlátozódtak, de azért tavaly már ezt-azt meg lehetett tartani. A kispiaciak milyen eseményeken vettek részt?

– A rendezvények nagy része, amelyeken az egyesület népdalköre, néptánccsoportjai és a citerazenekar részt vett, a nyári időszakra és főként szeptemberre estek. Több népzenei és néptánctalálkozón jártak. Felléptek Ludason, Hajdújáráson, Királyhalmon, Horgoson, Martonoson, Magyarkanizsán, Adorjánon, Tompán, Oromhegyesen, és több ízben szerepeltek falunk rendezvényein. A népdalkör részt vett a Durindón. Szeptemberben sikerült megszerveznünk a gyermeknéptánccsoportok IX. találkozóját a Magyar Nemzeti Tanács és Magyarkanizsa önkormányzata támogatásával. A XIV. Dallal a barátságért népzenei találkozót decemberben tartottuk meg a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság és Magyarkanizsa önkormányzata támogatásával.

Nem csak a zenében jeleskednek, ugye?

– Egyesületünk a hagyományápolás mellett hangsúlyt fektet az irodalom megszerettetésére is. Tavaly 14. alkalommal rendeztük meg a Benedek Elek népmesemondó versenyt, amelyhez mindig rajzpályázat társul. Nagy eredménynek számít, hogy Magyarkanizsa község minden települése bekapcsolódott a versenybe. A Szépen magyarul, szépen emberül szavalóversenyt decemberben rendeztük meg 13. alkalommal. Sikerként könyveljük el, hogy a verseny népszerű az óvodások és az általános iskolások körében, és mellette tömeges is, ahogyan a hozzá kapcsolódó rajzpályázat is. Minden évben szervezünk olvasási versenyt, és több ízben volt prózamondó versenyünk is. Irodalmi versenyeinket Magyarkanizsa önkormányzata támogatja. Egyesületünkben működik a Jókai Mór Könyvtár, a könyvállományának a bővítése szintén a Bethlen Gábor Zrt. támogatásával valósult meg az elmúlt két évben. Főként a gyermek- és ifjúsági irodalmat újítottuk.

Milyen fejlesztések történtek?

– A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának köszönhetően a tavalyi év végén új bútorzatot vettünk a kultúrotthon öltözőjébe: két nagy méretű asztalt, tizennyolc széket, két gardróbszekrényt, egy vitrint és két sminkasztalt.

Most milyen munka folyik?

– A Jókai Mór Művelődési Egyesületet október elején kereste meg a magyarkanizsai Felnőttképzők Regionális Hálózata (Ferha) munkatársa, hogy kapcsolódjunk a Szakkör programhoz. Az egyesületből Kávai Bózsó Ildikó vállalta a szakkörök munkájának vezetését. A Ferha az igények előzetes felmérésével és a csoportok összeállításával 35 szakkör és mintegy 200 résztvevő tevékenységét szervezte meg a gyöngyfűzés, a mézeskalács-készítés, a csipkeverés, a vesszőfonás, a hímzés és a nemezelés témakörében. Kispiacon is elindult négy szakkör munkája: a gyöngyfűzés, nemezelés, hímzés és a csipkeverés. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás