Három napon át, péntektől vasárnapig a kukorica jegyében telt október második hétvégéje Magyarkanizsán. A tizenkettedik Kukoricafesztivált a Tisza Néptáncegyesület hívta életre, és az a célja, hogy bemutassa, népszerűsítse a kukoricához, a kukorica betakarításához kapcsolódó hagyományokat, népszokásokat. Bár nem nagy városról van szó, mégis sokan vannak, akik nem láttak még testközelből kukoricát, arról meg főleg kevesen tudnak, hogyan történt régen a betakarítás, a kukorica törése, fosztása, mit lehet kezdeni a szárral meg a szárízikkel. Arról nem is beszélve, hogy attól függetlenül, hogy szépen lassan kezdünk visszatérni a környezetünkben fellelhető étel-alapanyagokhoz, jó felhívni a figyelmet arra, hogy a kukorica nemcsak a jószágok takarmányozásában kap jelentős szerepet, de számos, az emberi táplálkozásban is felhasználható finomság készíthető belőle.
Táncosok a városháza előtt (Puskás Károly felvétele)
A nagy múltú, a magyarkanizsaiak körében igen közkedvelt fesztivál pénteken este Pesti Emma szabadkai képzőművész kiállításával kezdődött a Dobó Tihamér Képtárban, majd a helybeli általános iskola udvarában folytatódott Resócki Rolland előadásával a A bácskai Tisza mente néptánckincse címmel. Ezt követően rophatta a táncot, aki tudta, meg az is, aki nem, hiszen Resócki Rolland és Vázsonyi Csilla arról is gondoskodott, hogy a táncházban mindenki jól érezze magát, ehhez a zenét a csantavéri Mendicus tamburazenekar szolgáltatta.
Szombaton reggel a piactérre vonultak a táncosok, hogy a fiákerekről hirdetve csalogassák a Kukoricafesztiválra azokat, akik esetleg még nem tudták, mi zajlik a városban – ilyenből kevés volt, és a hívogatás mellett a legszebb az volt, hogy láthattuk a népviseletbe öltözött, régi időket megidéző, jókedvű táncosokat, akik visszacsempészték elhidegült, kapkodó világunkba a valódi értéket, az egybetartozás és az önfeledt öröm pillanatait.
Mindeközben szakelőadásokat tartottak a kukoricáról a Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont Tangazdaságának előadótermében, ahol a diákok is tömegesen megjelentek, a városháza előtti kisparkban pedig nézelődni lehetett a kirakodóvásárosok, főként kézművesek portékái között, de a morzsolást, sőt a söprűkötést is ki lehetett próbálni Nagy Imre és Kriska Ferenc jóvoltából. A felelősségteljes, hagyományainkat becsülő szülők ki is vitték a gyerekeiket, hogy láthassák, honnan, milyen gyökerekből eredünk, mert ezt se kellene elfelejteni, főleg egy olyan városban, ahol a századelőn a környező falvakban élő középkorúak beköltöztek, átadván a gazdaságot a fiataloknak, azzal a mondással: Mi most már hazamegyünk. Ez azt jelentette, nem dolgozunk tovább, tiétek a gazdaság, mi beköltözünk öregkorunkra a városba. Haza. Kanizsára.
Délután hirdették ki az ügyességi vetélkedők és a görhesütő verseny győzteseit, valamint a plakáttervezés legjobbjait, mert ilyen is volt.
A késő délutánba nyúlóan folkkoncertek voltak külföldi és hazai fellépőkkel, de tökvicsorik is készültek. Este pedig a vajdasági népzenészek gálaműsora tette fel a koronát a rendezvényre, melyben fellépett Bakos Árpád, Micsik Béla, Lukács Imre, Csonka Ferenc és barátai, a Csalóka és a Juhász Zenekar, valamint a Fokos. Vendégegyüttesként a szegedi Korinda zenekar is jelen volt. Később ismét a táncé volt a főszerep, táncházat rendeztek az iskola udvarában felállított nagy sátor alatt.
Vasárnap a Művészetek Háza nagyszínpadán a Kukoricafesztivál Néptáncgálával zárult, közreműködött a Tiszavirág Szegedről, a Deszk Népművészetéért Alapítvány tánccsoportja, a Fonó Üllésről, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Tordáról, az Ady Endre Művelődési Egyesület Bácskossuthfalváról és a házigazda Tisza Néptáncegyesület Magyarkanizsáról.
