2024. december 22., vasárnap
Elődeink büszkék lehetnek ránk

Búcsú Muzslyán

A muzslyai búcsút a Mária napjához közelebb eső hétvégén szokták megtartani. Szeptember első hetében nem ritka, hogy esik, de nem sokan emlékeznek olyan búcsúra, amelynek mindhárom napján szakadt az eső, mint ezúttal történt. Ennek ellenére a 134. falunapi rendezvény sem maradt el, és a programok is maradéktalanul megvalósultak.  

Sem a népességfogyás, sem a szakadó eső nem akadályozta meg a legnagyobb bánáti helyi közösség lakosait abban, hogy ünnepeljenek. Nyilván kevesebben jöttek el, de volt ünnepi szentmise, kultúrműsor, komolyzenei hangverseny, felléptek a muzslyai zenekarok, és sportvetélkedőket tartottak a Lehel Sportközpontban. A rendezvények többségét ezúttal a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület színháztermében tartották meg.

– Ha a muzslyai búcsút nem tartanánk meg, az nagy vétek lenne őseinkre nézve, akik azt a fontos és dicsőséges feladatot hagyták ránk, hogy ezt a hagyományt megőrizzük és továbbvigyük. Úgy gondolom, hogy elődeink büszkék lehetnek ránk – mondta Palatinus Ervin, a Muzslya Helyi Közösség tanácselnöke.   

Minden közösség számára fontos a templombúcsú. A helyi rendezvények és a közösségi találkozók különösen fontosak a szórványban élők számára.

– Muzslyán minden rendezvénynek már hagyománya van, mert 25 civil szervezet működik aktívan. Alig akad olyan hétvége, amikor itt egy-egy civil szervezetnek nincs rendezvénye. Ez nagyon fontos a mai világban, és ezek a civil szervezetek példaként szolgálhatnak, hogyan lehet a magyarságot megtartani a szórványban – nyilatkozta Kerekes József, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke.  

A legnagyobb évi rendezvény alkalom arra is, hogy beszámoljanak az elmúlt évben elvégzett munkáról. Muzslyán folyamatban van a Lehel Sportközpont korszerűsítése, felújították az orvosi rendelőt, útjavításokat végeztek, fásítottak. Egyrészt pályázati támogatásokból, másrészt az önkormányzattal együttműködve.

– Természetesen a város érdeke, hogy gondot viseljen minden helyi közösségről. Nagybecskerek önkormányzata jó együttműködést ápol a muzslyai helyi közösséggel, de egyúttal minden tisztségviselővel is erről a területről. Ez azt jelenti, hogy együtt oldjuk meg a felmerülő gondokat – hangsúlyozta Saša Santovac, Nagybecskerek alpolgármestere.

A helyi közösség tanácsának díszülésén faludíjban részesítettek 19 egyént, akik közösségerősítő munkájukkal öregbítették Muzslya hírnevét.

A Szűz Mária Szent Neve plébániatemplomban bemutatott búcsúi szentmisét Masa Tamás, tordai plébános vezette. A bánáti papság, köztük Mellár József általános helynök mellett jelen voltak a nyáron Szlovéniába távozott szalézi atyák is, Kalapis Sztoján, korábbi muzslyai plébános vezetésével.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A búcsúnapi szentmise (Fotó: Kecskés István felvétele)