Újra talapzaton Kiss Ernő torzója

Október 6-a a gyász és az emlékezés napja a magyarság számára. Ilyenkor nemcsak az aradi vértanúkra, hanem az 1848-as forradalom és szabadságharc minden hősére emlékezünk. Vajdaság magyarsága a múlt század kilencvenes éveinek elejétől minden október 6-án, a bánáti Eleméren, Kiss Ernő honvédtábornok sírjánál – a Szent Ágoston-templomban – gyászmisével és koszorúzással rója le kegyeletét. Az idei annyiban különbözik majd az elmúlt két évben megtartott megemlékezésektől, hogy a templomkertben újra a talapzaton lesz Kiss Ernő torzója. 

Október hatodikának, az aradi vértanúk emléknapjának külön jelentősége van a délvidéki magyarság számára. A tizenhárom vértanúból ugyanis négyet ez a vidék adott. Schweidel József zombori, Leiningen-Westerburg Károly ugyan németországi születésű, de felesége révén törökbecsei nagybirtokos lett. Kettőnek, Lázár Vilmosnak és Kiss Ernőnek a sorsa pedig Nagybecskerekhez kötődik. Lázár Vilmos Nagybecskereken született, később Temesvárra került, Kiss Ernő Temesváron született, de birtokai Nagybecskerek közelében, Magyarittabén és Eleméren voltak. Mindketten örmény származásúak, egyik szegény, a másik pedig dúsgazdag családban született. Egyiknek szobrot emeltek Nagybecskerek főterén, a másiknak emléktábla jutott. A sors azonban egyformán kegyetlen volt mindkettőjük iránt: abban a „kegyelemben” részesültek, hogy akasztás helyett golyó általi halálra ítélték őket. 1849. október 6-án, Aradon az elsők között végezték ki őket. 

Kiss Ernő (1799–1849) nagybirtokos családban született, mégis a katonai pályát választotta. Karrierje a bécsi Theresianum elvégzése után szélsebesen haladt felfelé. Negyvennégy évesen már ezredes volt.1845-ben a 2. (Hannover) huszárezred parancsnoka volt. Bőkezűségéről ismerték, szívesen adott kölcsönt katonatársainak, ezredét saját költségén ruháztatta. 1848 tavaszán, az Európát elárasztó forradalmi hullám idején még a császári hadseregben szolgált. A március 15-ei pesti események után azonban Kossuth oldalára állt. Májusban már a délvidéki magyar hadak élén harcolt. Eredményesen lépett fel a nagykikindai szerb lázadókkal szemben, Perlasznál pedig megfutamította az ellenséget. Több sikeres csata után Torontál megye középső részét magyar kézbe juttatta. A pákozdi csata előtt Batthyány Lajos őt kívánta megbízni a magyar fősereg vezetésével, de végül nem történt meg a kinevezése. Kiss Ernő így csak megfigyelőként vett részt a csatában, majd ott volt abban a küldöttségben, amely megkötötte Jellasiccsal a fegyverszünetet. Október 12-én – a honvéd hadseregben elsőként – honvéd vezérőrnaggyá nevezték ki és átvette a bánsági hadtest parancsnokságát. Honvéd altábornaggyá nevezték ki, de az 1849. január 2-ai pancsovai ütközet után a tisztikar követelésére lemondott és átadta a hadtest parancsnokságát Damjanich Jánosnak. „Kárpótlásul” Debrecenben az adminisztratív feladatokat ellátó Országos Főhadparancsnokság vezetőjévé nevezték ki. Március 9-én megkapta a Magyar Katonai Érdemrend II. osztályát. A szabadságharc végéig több alkalommal is helyettesítette a hadügyminisztert. A világosi fegyverletétellel került orosz cári, majd osztrák császári fogságba. 1849. szeptember 21-én megfosztották rangjától, minden vagyonától, és lőpor és golyó általi halálra ítélték. Haynau pedig megtagadta Paszkievics orosz tábornok amnesztiakérelmét. 

A kivégzést követő második napon tisztiszolgája Kovács Mihály hantolta ki és titokban eltemette az aradi temetőben. Hat évvel később Katalinfalván újratemetik, ott 16 évig nyugodott. Ezután, 1872-ben Elemérre vitték át és azóta a családja által Eleméren építtetett Szent Ágoston katolikus templom kriptájában nyugszik.

A szabadságharc idején, a vidéken aratott katonai győzelmeiért 1906-ban Kiss Ernőnek szobrot állítottak Nagybecskereken. Ő volt a második aradi vértanú, akinek szobrot emeltek a Délvidéken és az egyetlen, akinek földi maradványai itt leltek örök nyugalomra.

A város lakosságának nagyobbik részét kitevő magyar és német polgárok egyértelműen tisztelettel tekintettek rá. Azonban a szerb lakosság szemében nem volt annyira közkedvelt és az impériumváltást követően, miután Nagybecskerek a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került, 1918 őszén a városba bevonuló szerb csapatok ledöntötték és eltávolították a honvédtábornok egész alakos szobrát a főtérről. Helyére Péter szerb király lovas szobrát állították. 

Kiss Ernő torzója azóta is a nagybecskereki Városi Népmúzeum pincéjében van, és a magyarság számára gyakorlatilag hozzáférhetetlen. Időnként ugyan elhangzott, hogy a honvédtábornoknak tartós emléket kellene állítani Nagybecskereken. A kezdeményezés azonban a többségi nemzet köreiben kedvezőtlen visszhangra talált. 

Tekintettel arra, hogy nem volt lehetőség arra, hogy köztéri szobrot emeljenek neki, így az eleméri templom kertjében kapott emlékhelyet. A főtéren álló egykori szobor megmaradt fejrészéről készített másolatot az eleméri templom kertjében 2016-ban szentelték fel. Akkortól október 6-án ott volt a koszorúzás. 

Aztán 2022-ben a nagybecskereki püspökség október 6-a előtt értesítette a szervezőket, hogy a templomban felújítási munkálatokat végeznek, így nem lehet a megszokott módon megtartani a megemlékezést. Emiatt a Szent Ágoston-templomban elmaradt a szentmise és nem helyezték el a kegyelet virágait Kiss Ernő honvédtábornoknak a templom szentélye alatti nyugvóhelyén. De nem volt koszorúzás a templom kertjében álló szobornál sem. Ugyanis az már nem volt a helyén, vagyis csak a talapzat maradt meg, a torzót levették. A megemlékezés a templom előtt volt. 

Az idei megemlékezés azonban megint a megszokott protokoll szerint fog történni. Kiss Ernő torzóját a napokban visszahelyezték a talapzatra. Remélhetőleg ez az állapot a jövőben is megmarad. Vagyis, az aradi vértanú emlékművét harmadízben már nem távolítják el eredeti helyéről.