Hatvan éve Deonica nem létezik településként. Az egykori lakói és a muzslyaiak emlékében azonban tovább él. Évente egyszer kimennek a falut jelképező kereszthez, hogy emlékezzenek az ott eltöltött évekre. Vasárnap is megünnepelték a deonicai búcsút szentmisével, vásári árusok és vigasság nélkül.
Harmincöt magyar gazda vásárolt itt a házhelyeknek kijelölt, egy-egy holdnyi földet az 1930-as árverezésen. A Muzslyától 12 kilométerre létesült településnek a neve Deonica a kataszteri térképről ered, vagyis azt jelenti, hogy része a kincstári területnek. 1936-tól már iskolája is volt. A település létrehozása valójában Felső-Muzslya akkori vezetésének a válasza volt az optánsok (a Magyarországról az első világháború után visszatelepített szerbek) tanyavilágának a létrejöttére.
– Itt volt az iskola 1956-ig, amely a negyedik osztályig tanította a gyerekeket. Az utolsó tanító Dimitrijević Veselin volt, aki egy időben délután dolgozott az optáns iskolában, délelőtt viszont magyarul itt, az úgynevezett deonicai iskolában. Az utolsó évben, 1955/1956-ban 56 diákja volt az iskolának. A tanyavilág azonban lassan elnéptelenedett és a hatvanas évek elején az iskolát lebontották – mesélte Hallai Zoltán nyugalmazott történelemtanár.
A gyenge minőségű, szikes határ – ahol a kamilla termett a legjobban – nem tudta itt tartani az embereket. A jobb élet reményében a deonicaiak elkezdtek Muzslyára költözni. A házaikat maguk után lebontották, a vidék pedig szegényebb lett egy közösséggel. Mára már csak az egykor itt élők emlékei maradtak a megpróbáltatásokkal teli, nehéz, de a számukra szép életről.
– Nekem a gyerekkorom itt volt. A gyerekkort pedig nem lehet elfelejteni. Ami az ember életében a legszebb, az nekem itt volt. Itten a szülők annyira összetartottak, mintha testvérek lettek volna, mindnyájan, az egész utca – emlékezik vissza Fodor, született Kovács Katica volt deonicai lakos.
1937-ben Deonicán keresztet emeltek. Attól kezdve minden évben, szeptember elején – a muzslyai búcsú előtti vasárnapon – itt tartott tábori misét a muzslyai pap. A település egykori lakói és azok leszármazottai ma is, mint minden évben együtt imádkoznak a keresztnél.
– Ez a hagyomány, és ezt kell ápolni. Azért, mert a fa is csak akkor nől, ha van gyökere. Ha hiányzik a gyökér, akkor jövője sem lesz. Ma olyan időkben élünk, amikor hiányoznak a gyökerek – üzente a szentmisét bemutató Janez Jelen szalézi szerzetes.
Az eredeti helyéről áthelyezett kereszten kívül már csak néhány domb, egykori házhely jelzi, hogy valaha itt lakott település volt. Utolsó lakója Hallai István 1964-ben költözött el Muzslyára.
