2024. december 22., vasárnap

Példát mutató kisközösség

A tordai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület sikeres évet tudhat maga mögött

A tordai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület fellépésekben gazdag egy évet tudhat maga mögött. Az egyesület minden évben nagyon sikeres és aktív, igyekszik mind a külföldi, mind a belföldi rendezvénymeghívásoknak eleget tenni, hallottuk Sári Enikőtől, az egyesület művészeti vezetőjétől, aki arra is kitért, hogy számos fellépésen, versenyen és fesztiválon vettek részt a múlt év során: a Tordai Művelődési Napokon, a Kőketáncon, a falunapi rendezvényen, a Gyöngyösbokrétán, az Aranyciterán, a Szólj, síp, szólj! vetélkedőn, a törökkanizsai Észak-Bánáti Néptánctalálkozón, a Szent István-napi rendezvényen, a Kukoricafesztiválon, a Tordaiak Klubjának 25 éves jubileumi műsorán, illetve Törökbecsén a Ricsajon, de vendégszerepeltek Tiszaalpáron és Muzslyán is.

– A kitartó és a szorgalmas munka mindig meghozza az eredményeket, egyesületünk tagjai ugyanis kiváló minősítésekkel és díjakkal tértek haza a megmérettetésekről. A Petőfiben majdnem hatvan gyermek és fiatal tevékenykedik, és fontosnak tartjuk azt, hogy ezt a kis közösséget megőrizzük, hiszen számunkra minden gyermek egy kincs. Ez a kis közösség példát mutat, nevel, tanít, szeretetet és jókedvet ad – értékelt a művészeti vezető.

Mint kiderült, az egyesületben három szakosztály működik: néptánc, népi ének és citera. A Kincsünk néptánc szakosztályban három csoportban folyik az oktatás. A tánccsoportok együttesvezetői és koreográfusai Dobai Anikó és Csorba Norbert, akik a művészeti vezető értékelése szerint csodálatosan és igazi szakértelemmel dolgoznak a gyerekekkel. Csorba Norbert tavaly elvégezte az Így kell járni... néptáncoktatói képzést, Dobai Anikó pedig szintén kiváló munkát végez és szeretettel oktatja a gyerekeket, számtalan kézműves foglalkozást tartva. Szavai szerint szebbnél szebb munkákat állítanak ki, kézműves vásárokat rendeznek, melyek bevételét a gyermekekre fordítják. 

– A picik csoportja gyermekjátékokat, táncokat és dalokat tanul. Középső csoportunk ebben az évben jászsági táncokkal fog bemutatkozni a Tordai Művelődési Napok megnyitó műsorán. Ez a csoportunk a legnépesebb. Május végén részt vettek az Óbecsén megrendezett Kőketáncon, ahol arany minősítésben részesültek. Az ifjúsági tánccsoport magyarbődi táncokat tanul. Itt nagyon tehetséges és különleges fiatalok táncolnak, akik munkájuknak, valamint a több éves tapasztalatuknak köszönhetően nagyon szépen teljesítenek a különböző rendezvényeken. Ez a csoportunk minden évben részt vesz a Gyöngyösbokrétán, így volt ez 2023-ban is, a Magyarcsernyén megrendezett fesztiválon, ahol pozitív elbírálásban részesültek – mesélte Sári Enikő.

A tordai Petőfiben három kórus is működik. A Kincsünk középső kórus dunántúli dalokat, a Kincsünk leánykórus pedig magyarbődi dalokat tanul Bagi Valentina vezetésével és Rác Bernadetta csoportvezető segítségével. A harmadik csoport az asszonykórus, akiket Rontó Márta vezet. Az egyesület Kincsünk citerazenekara hat éve működik Flaman István vezetésével.

– Tavaly már megszületett az igény egy újabb csoport elindítására, ezért hárommal zártuk az évet, a picikkel, a középsőkkel és a haladókkal. A próbák heti rendszerességgel zajlanak. A tavaly tavasszal megrendezett Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedőn, valamint a szenttamási Aranyciterán a haladó csoportunk vajdasági dalokkal mutatkozott be, és mindkét vetélkedőn arany minősítésben részesült. Kiváló munkát végeznek a gyerekek, nagyon ügyesek, büszkék is vagyunk rájuk – újságolta a művészeti vezető.

Sári Enikő arról is beszámolt, hogy egyesületük a pályázatok segítségével tudja biztosítani a zökkenőmentes munkát.

– A múlt évben egyesületünk sikeresen vett részt a Csoóri Sándor Alap által meghirdetett kiírásokon, ugyanakkor a tartományi és a községi pályázatok is nagy segítséget jelentettek, hiszen az általuk megnyert összegek teremtik meg a lehetőséget arra, hogy minden évben új táncokat tanulhassanak a gyerekek, hogy új népviseleteket varrassunk, hogy új műszaki berendezéseket vásároljunk, valamint a tiszteletdíjakat és az útiköltségeket is fedezni tudjuk. Az elkövetkező időszakban alsószoknyákat, a pici táncos lányoknak szoknyát és kötényt, a fiúknak bőgatyát, és a középső csoportos lányoknak jászsági viseletet varrattatunk – zárta gondolatait Sári Enikő.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A tordai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjai Sári Enikővel a karácsonyi műsoron (Fotó: Vidács Hajnalka)