2024. december 22., vasárnap

Hatékony és biztonságos

Elérhető a HPV elleni védőoltás az óbecsei Egészségházban

Elérhető a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás az óbecsei Egészségházban a fiatalok számára. Eddig mintegy százan 136 adag vakcinát vettek fel, több mint kétharmaduk 9 és 14 év közötti, de vannak 15 év felettiek is.

Dr. Đurđinka Drča-Stanko, az óbecsei gyermekorvosi rendelő orvosa korábban adott nyilatkozában elmondta, hogy a fejlett országokban, ahol nagy volt az érdeklődés az oltás iránt, 90 százalékkal csökkent a méhnyakrákos betegek száma, ami egyben bizonyíték arra, milyen előnyei vannak az oltásnak. Ezzel szemben a kevésbé fejlett országokban még most is nagyon magas a méhnyakrákban elhunytak száma. Hozzátette, hogy Szerbia a világon a megbetegedések számát tekintve a negyedik, míg a méhnyakrákban elhunytak számát tekintve a második helyen áll.

A doktornő hangsúlyozta, hogy nemcsak a lányoknak, hanem a fiúknak is ajánlott az oltás, mivel a legtöbb esetben ők is vírushordozók, és ugyanúgy ki vannak téve a condyloma és a rákos megbetegedéseknek. A 9 és 14 év közötti gyerekek két dózist kapnak, míg a 15 és 19 év közöttiek hármat. Ez azért van, mert a tapasztalat szerint a fiatalabb gyerekeknél már két dózis is elegendő ahhoz, hogy kialakuljon a megfelelő védettség a vírus ellen. Dr. Đurđinka Drča–Stanko elmondása szerint, mivel a HPV leginkább szexuális úton terjed, az oltást ajánlott még az első szexuális kapcsolat létesítése előtt felvenni, akkor a leghatékonyabb. Ugyanakkor kiemelte, a nők esetében az oltás mellett továbbra is évente ajánlott a nőgyógyászati ellenőrzés.

A humán papillomavírus méhnyakrákot, valamint egyéb bőrdaganatokat vagy jóindulatú hámelváltozásokat okozó, elsősorban szexuális úton terjedő vírus. A világon ez az egyik leggyakoribb szexuális úton terjedő vírus, amely a népesség 80 százalékát érinti. A felmérések szerint 5-ből 4 ember fertőződik meg élete során legalább egyszer a HPV valamely típusával. A HPV-nek több mint 130 ismert típusa van, a HPV elleni védőoltás a legveszélyesebb típusok ellen nyújt védelmet. A legtöbben a méhnyakrák elleni védőoltásként ismerik, a vakcina azonban nem helyettesíti a rendszeres méhnyakrákszűrést. A világon a HPV elleni oltást 2006-ban kezdték meg, és eddig 111 országban érhető el. Szerbiában tavaly júniustól igényelhető az ingyenes oltás, amelyet minden 9 és 19 év közötti lány és fiú felvehet. Az Egészségügyi Világszervezet a leghatékonyabbak és legbiztonságosabbak közé sorolta a szóban forgó oltóanyagot.

A méhnyakrák a második leggyakrabban előforduló rosszindulatú betegség a nőknél világszerte. Szerbiában évente több mint 1300 nő betegszik meg, és mintegy ötszázan bele is halnak a méhnyakrákba.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Az óbecsei Egészségház épülete (Kancsár Izabella felvétele)