Különféle tájegységek férfi és női népviseletei, a hozzájuk fűződő kiegészítő kellékek, régi falvédők, párnahímzések és asztalterítők is megtekinthetők azon a tárlaton, amely tegnap nyílt meg az óbecsei Népkönyvtár előcsarnokában Örökségünk, nemzedékről nemzedékre címmel. A kiállítás az Úriemberek hete nevű rendezvénysorozat keretében valósul meg.
Az óbecsei Szerda Jolán, akit a helyi néptáncosok Joli mamaként ismernek, már évtizedek óta varr népviseleteket. A sokéves tapasztalattal rendelkező asszony négy évvel ezelőtt mégis úgy döntött, hogy ismét beül az iskolapadba. 72 évesen végezte el a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza vajdasági hálózatának viseletkészítő tanfolyamát, mint mondja, a legidősebb diákként.
– Az 1980-as évektől készítek népviseleteket. A gyerekeim akkor kezdtek a Batyu zenekarban muzsikálni, és már akkor is mindig kellett valamilyen fellépéshez illő ruhadarab. Aztán a kilencvenes években, amikor lányom, Kisimre Szerda Anna megalapította az első magyar néptánccsoportot az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben, oda is kellett népviseleteket varrnom. Azóta is rendszeresen készítek ruhákat a kis néptáncosoknak. Nem vagyok hivatásos varrónő, csak laikusan varrtam, de varrógép mindig volt a házban, úgyhogy én is megtanultam varrni. Egyszer, fiatalasszony koromban elvégeztem egy szabás-varrás tanfolyamot, de végül más foglalkozást választottam. Négy évvel ezelőtt ajánlotta az óbecsei Cseszák házaspár a viseletkészítő tanfolyamot, amit végül sikeresen elvégeztem. Legtöbb népviseletet a helyi Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörnek varrom, az idén varrtam a Kőketánc előtt a temerini néptánccsoportnak, valamint a topolyai Cirkalom táncegyüttesnek is besegítek. Főleg férfiingeket készítek, kisfiúknak ingeket és bőgatyákat, ami pedig a női öltözetet illeti, majdnem mindent elvállalok: szoknyákat, kötényeket és blúzokat is varrok. Egyszer lemértem, egy kötény három óra alatt készül el, de vannak ruhadarabok, amelyek elkészítéséhez 10-12 óra is szükséges. Nem tanultam meg varrógépen hímezni, ezt még szeretném megtanulni – mesélte Szerda Jolán.
Fenyvesi Szilvia, az óbecsei Népkönyvtár munkatársa elmondta: ez a tárlat nem hiába kapta az Örökségünk, nemzedékről nemzedékre elnevezést, hiszen feladatunk, sőt kötelességünk, hogy mindazt, amit elődeink hagyatékul hagytak nekünk, megőrizzük, ápoljuk és továbbadjuk az utókornak.
– Örülünk, hogy megszervezték ezt az eseményt, hiszen régi vágyunk teljesült ezzel, mert olyan kincseket szedtünk elő az almáriumokból, amiket számtalanszor meg tudunk nézni és ugyanannyiszor rácsodálkozni arra, hogy elődeink, hogyan és milyen módon is tudták ezeket a munkákat megcsinálni, kivitelezni. A kiállításunk magába foglal több generációt és hivatást, a magyar kultúra csodáit, legyen szó népviselethímzésről-varrásról, néptáncoktatásról, néptáncról, népzeneoktatásról, őseink kincsének megőrzéséről – mondta Fenyvesi Szilvia.
A tárlatmegnyitón közreműködött Fenyvesi Zénó néptáncos, Cseszák Balázs és Cseszák Korcsik Anikó néptáncoktatók, valamint Szerda Balázs népzenész, a községi tanács művelődéssel és civil szervezetekkel megbízott tagja, aki köszöntőbeszédében hangsúlyozta: az örökség szó a magyar nyelv talán egyik legfontosabb szava. Ha kicsit mélyebben belegondolunk abba, amit jelent ez a szó, akkor gyakorlatilag mindent bele tudunk hinni, ami minket azzá tesz, akik vagyunk – tette hozzá Szerda Balázs.
A kiállítást június 9-éig tekinthetik meg az érdeklődők.
