2024. december 19., csütörtök

Ünnepi műsorok a magyar kultúra napja alkalmából

Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben szombaton, január 22-én 19 órai kezdettel tartanak ünnepi műsort a magyar kultúra napja alkalmából Őrtüzek címmel. Ünnepi köszöntőt mond Postáné Pető Györgyi Csongrádról, a Csongrádi Múzsa Művészeti Egyesület 2000 tagja, a Batsányi János Gimnázium tanára.

A produkcióban, amely a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósul meg, a Petőfi kultúrkör Kiscimbora táncegyüttese és a törökbecsei Jókai Mór MME Csalogató táncegyüttese lép fel a Fokos zenekar kíséretében, illetve közreműködik Rókus Zoltán színművész, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja. A produkció szerzői és rendezői Cseszák Korcsik Anikó és Cseszák Balázs.

– Az őrtűz pontos eredete és jelentése: szabadban, őrök által rakott tűz, tűzjel. Szálfák égésének ragyogásában egy őserdélyi himnusz harmóniája szólal meg: nem adjuk fel! Mert mi itt élünk, hiszünk, szeretünk és remélünk, dolgozunk és helyünkön őrt állunk. Minden fellobbanó láng egy őrállás égő igazolása. A hét országba szétszakított Kárpát-medencei magyarság már nem úgy, de ugyanazért világít, több mint száz éve – mondta Cseszák Balázs.

A rendezvényre a belépő önkéntes adomány, de a létszámkorlátozás miatt, ingyenes jegyet szükséges igényelni a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör irodájában munkanapokon 8 és 13 óra között, illetve a 69-10-556-os telefonon jegyeztetni.

Az óbecsei Népkönyvtárban január 24-én, hétfőn 17:30 órai kezdettel tartanak ünnepi műsort a magyar kultúra napja alkalmából. Az ének megmarad című versszínházi előadást a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete mutatja be. Ünnepi köszöntőt mond Szerda Balázs, a községi tanács művelődéssel és civil szervezetekkel megbízott tagja. A műsort a péterréveiek is megtekinthetik a Péterrévei Könyvtárban szintén január 24-én 15:30 órai kezdettel.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás